Hangdimenziók - Zenei utazások térben és időben
Hangdimenziók - Zenei utazások térben és időben
Kedves látogató!
A Hangdimenziók - Zenei utazások térben is időben című állandó, interaktív kiállítás időpontjaira a jegyek – főképp a hétvégi idősávokban – nagyon gyorsan fogynak. Kérjük önöket, hogy lehetőség szerint előre váltsák meg a belépőiket, mert elképzelhető, hogy a helyszínen erre már nem lesz lehetőség. A hétvégi idősávokban csak akkor induljanak el megtekinteni a kiállítást, ha előre megvásárolták belépőjüket!
A Hangdimenziók kiállítás előnarrációja:
A Magyar Zene Házában különleges zenei tárlat mutatja be a zene történetének legfontosabb állomásait, európai, illetve magyar fókusszal. Az ősi ritmusoktól elindulva egészen a 21. századig az élet körforgásán keresztül meséli el a zene jelentőségét, végighalad a legfontosabb zenetörténeti fordulópontokon, kiemelve egy-egy ikonikus alkotót.
A Hangdimenziók - Zenei utazások térben is időben című állandó, interaktív kiállítás megtekintésére ajánlott két-három órát szánni. A kiállítás előszeretettel használja a technológia eszközeit és játékosan vonja be a látogatót, hogy új ismereteket nyújtson a zenéről. Egy pár hasznos tanács, hogy páratlan élményben lehessen része:
- Figyeljen a személyes navigátora által megosztott információkra és kövesse az instrukciókat!
- Lassítsa le a lépteit, majd merüljön el a hangok világában!
- Legyen vállakozókedvű! Fedezze fel bátran a térben elhelyezett installációkban rejlő lehetőségeket!
- Menjen közel a vetítésekhez és mélyedjen el a filmekben, személyes történetekben!
A kiállítás által nyújtott teljes élmény átéléséhez érdemes betervezni ezt a két-három órát. Kérjük, hogy a megvásárolt idősávban kezdje a látogatást. A kiállítás megtekintéséhez az ingyenes ruhatár használata kötelező.
„A lelkünkhöz a fülünk van a legközelebb.” (Johann Gottfried Herder, „Kritische Wälder”, 1769)
A Magyar Zene Háza: életfa a ligetben. Arany levelei, karcsú oszlopai révén koronája, törzse van. Most a gyökereknél állunk. Az intézmény innen szívja fel szellemi táplálékát. A gyökerek – mint egy labirintus – összefonódnak. Közöttük sétálunk. Időben és térben nagyon mélyen kezdjük felfedező utunkat: a zene születésénél, majd belekapaszkodunk a magyar népzene és az európai zene gyökereibe. Évszázadokon át követjük a zene életét és azt, hogy mit jelentett a hangok rendezett sora az embereknek, különös tekintettel a magyaroknak Európa fényében, olykor árnyékában. A kiállítás önmagáért beszél, pontosabban zenél, mert amerre fordulunk, mindenütt zenét hallunk. Itt a kiállítás tárgya maga a zene. Hallgass a zenére! – mondhatjuk Shakespeare után szabadon –, de ne csak arra, ami a fejhallgatóból jön, hanem arra is, ami körülötted és benned van. Amikorra majd elérünk napjainkhoz, és sétánk befejeződik, sok hang vésődik be elmédbe és lelkedbe egyaránt.
LÁTOGATÁSI INFORMÁCIÓK
A Magyar Zene Házában található állandó kiállítást érvényes jeggyel lehet megtekinteni, a beengedés 30 perces idősávokban történik. A látogatások fél óránként kezdődnek. A kiállítás egyéni tempóban tekinthető meg, tapasztalataink szerint kb. 2 óra alatt. A belépőket előzetesen online, illetve a helyszínen lehet vásárolni az adott idősávban rendelkezésre álló helyek függvényében.
ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS NYITVATARTÁSA
- Hétfő: zárva (Minden hónap első keddjén is zárva)
- Kedd, Szerda, Csütörtök, Szombat, Vasárnap: 10-18 óráig
Pénztárzárás és utolsó belépés a kiállításra: 16.15 - Péntek: 10-20 óráig
Pénztárzárás és utolsó belépés a kiállításra: 17.45
A kiállítás megtekintéséhez elengedhetetlen a fejhallgató használata. A fejhallgatót a kiállítás bejárata előtt kollégáinktól lehet igényelni. A ruhatár használata ingyenes és a kiállítások, rendezvények látogatása esetében kötelező. A csomagokat, bármilyen méretű hátizsákot, esernyőt és táskát kötelező a ruhatárban elhelyezni.
A kiállítás és a vetítőterem 18:00-kor zár, a jegykiadás és belépés utolsó időpontja 16:15. Kérjük, hogy szíveskedjen elhagyni az adott területet a zárást végző kollégák megjelenésekor, és legkésőbb 17:50-ig keresse fel a ruhatárat, ha szükséges.
Az online megváltott belépőjeggyel, az első két óra parkolás a Múzeum Mélygarázsban ingyenes a látogatás napján. Kérjük Önöket, hogy parkolójegyeiket érvényesítsék a Magyar Zene Háza információs pultjánál.
A HANGADÓ SÉTÁK olyan tematikus vezetett alkalmak - az állandó kiállítótérben – melyek akár sorozatban is látogathatók, de önállóan is kerek egész egy-egy alkalom. A sikeres Hangadó Senior zenetörténeti sorozat előadója, Tápai Dóra zenepedagógus kalauzolja végig az érdeklődőket a kiállítás termein a megadott témák szerint. Amit látunk és hallunk, és ami még mögötte van! Érdekességek, szórakoztató ismeretterjesztés egy órában, ami után a látogatók még önállóan is élvezhetik a kiállítást.