Azonnali hívás

 

Felhívás az ismeretterjesztő és élménypedagógiai Showcase fesztiválra 

 

A Magyar Zene Háza 2023. november 10-11-én megrendezi első showcase fesztiválját, melyre a mai naptól 2023. június 11-ig négy kategóriában várja a jelentkezőket. 

Játsszunk zenét! - így szól a Magyar Zene Háza pedagógiai módszerének szlogenje, melynek segítségével az intézmény a szórakoztatva tanítás, a zenei nevelés új formáit keresi. A Zene Háza által elindított Showcase célja az intézmény küldetéséhez kapcsolódó, ismeretterjesztő és élménypedagógiai programok létrehozása. A négy kategóriába beérkező anyagokat két fordulóban bírálja el a szervező, egy a hazai kulturális szektor meghatározó szakembereiből álló zsűri segítségével. A legjobb projektek megvalósulását a szervező mentorprogram keretében támogatja. A nyertes jelentkezők a fesztivál keretein belül lehetőséget kapnak arra is, hogy bemutassák győztes programjukat.   

A SZERVEZŐ, MAGYAR ZENE HÁZA BEMUTATÁSA:
A Zene Háza 2022 januárjában nyitotta meg kapuit, célja, hogy minden korosztálynak személyes kapcsolódást nyújtson a hangok világához. A különböző szinteken más–más formában kínál zenéhez kötődő programokat, mindvégig szem előtt tartva az intézmény küldetésének három fő pillérét:

Közvetlenség, nyitottság
A Ház méretében és szellemiségében is személyes élményszerzésre invitál. A koncertek, pedagógiai programok és interaktív kiállítások zenei előképzettségtől függetlenül mindenki számára izgalmas élményeket és új tudást nyújtanak.

Felfedezésre ösztönzés
A Ház bármely pontján, programján tapasztalhatunk valami újat a zeneről. A Házba belépve pedig szinte azonnal érezhető az a körbeölelő, magával ragadó hatás, amely megismerésre ösztönöz.

Megismételhetetlen élmények
A Zene Háza szinte kivétel nélkül egyedi programokkal várja a látogatókat. Műfajhatárokat feszegető, friss formációkat, együttműködéseket és újdonságokat bemutató koncertek, valamint ismeretterjesztő foglalkozások egyszeri, kihagyhatatlan élményt ígérnek.

A SHOWCASE FESZTIVÁL CÉLJA: 
A Magyar Zene Háza küldetése a zenei stílusok sokféleségének bemutatása szórakoztató, és a nagyközönség számára is befogadható módon, mindvégig szem előtt tartva a kiemelkedő minőséget. A Magyar Zene Háza Showcase az intézmény missziójának támogatásaként lehetőséget ad az egyéni, új hangok a fősodortól eltérő zenei produkciók felfedezésére. A Zene Háza feladatának tekinti mind a hagyományok ápolását, mind pedig a progresszív, kísérletező kezdeményezések pártfogását. Az ismeretterjesztő és pedagógiai programok minden esetben igyekeznek szórakoztatva tanítani, keresik a zenei nevelés új formáit, ezen kívül pedig segítik az egymást erősítő műfaji találkozásokat. 

A Zene Háza Showcase kiírásában ehhez keres leendő partnereket, ahol a nyertes jelentkezők vállalják, hogy a fesztivál ideje alatt – 2023. november 10-11. – bemutatják elkészült programjukat. A nyertes jelentkezők vállalják, hogy a program későbbi forgalmazása/bemutatása esetében feltünteti, hogy projekt a Magyar Zene Háza Showcase fesztiválja keretében készült.  

HATÁRIDŐK, A JELENTKEZÉS MENETE: 

  • 2023. június 11., éjfél: A jelentkezés beadásának határideje. 
  • 2023. július 7.: Eredményhirdetés, a 2. fordulóba továbbjutott projektek kihirdetése. 
  • 2023. július 10.: Mentortalálkozó: A második fordulóba továbbjutott pályázók számára megrendezett közös alkalom, ahol lehetőség nyílik a felmerülő kérdések tisztázására, illetve a Showcase programmal kapcsolatos további egyeztetésre.
  • 2023. augusztus 14.: A 2. fordulóba jutott programok beadási határideje. A beérkezett programokat a Magyar Zene Háza Showcase szakmai zsűrije kategóriánként bírálja el.
  • 2023. szeptember 15.: A győztesek kihirdetése.
  • 2023. október-november: A győztes programok mentorálása. A nyertes projekteket a Zene Háza Showcase szakmai csapata segíti a megvalósításban, ami kiterjed a költségvetés megtervezésére, a program szakmai szempontjainak vizsgálatára, valamint a program kommunikációjára is.
  • 2023. november 10-11.: A győztes programok bemutatása a Showcase program kiemelt időpontjaiban.


JELENTKEZŐK KÖRE:

  • Bármely magyar adószámmal rendelkező természetes vagy jogi személy.
  • A Magyar Zene Háza Közhasznú Nonprofit Kft. dolgozói a Zene Háza Showcase programjára nem jelentkezhetnek, de közreműködőként részt vehetnek a projektben.  


PROGRAMOK KÖRE:
A Zene Háza Showcase programjára csak új, még meg nem valósult ötletekkel lehet pályázni.  
Ez alól kivételt jelenthet, amennyiben olyan innovatív, újszerű programról van szó, melynek látogatottsága nem haladta meg a 100 főt. A jelentkezési anyagban jelezni szükséges a bemutató idejét, helyét és körülményét, és amennyiben elérhető, dokumentációját.  

JELENTKEZÉSI KATEGÓRIÁK: 
A Zene Háza többféle módon is keresi a zeneközvetítés lehetséges formátumait, melynek különösen fontos eleme az élménypedagógia. Programjain előnyben részesíti a tapasztalati úton szerzett ismereteket, valamint az olyan pedagógiai eszközöket, melyek saját felfedezésekre ösztönzik a résztvevőket. Szabadegyetemi és klub jellegű sorozataiban, ismeretterjesztő koncertjein, valamint workshopjain ennek különböző lehetőségeit kutatja, a fesztiválra várt programokat is ezekhez, a meglévő sorozatokhoz kívánja kapcsolni.   

  1. Zeneközvetítést tartalmazó felnőtt koncert
    Olyan, több közreműködő által előadott zenés színpadi produkció, melyben kiemelt szerep jut az ismeretterjesztő tartalmaknak. 
    A tervezett koncert közönségének száma: 200-300 fő 
    Az előadás hossza: 60-80 perc  
     
  2. Zeneközvetítést tartalmazó gyerek- vagy ifjúsági koncert
    Olyan, több közreműködő által előadott zenés színpadi produkció, melyben kiemelt szerep jut a megjelölt korosztály szempontjait szem előtt tartó ismeretterjesztő tartalmaknak. 
    A tervezett koncert közönségének száma: 200-300 fő 
    Az előadás hossza: 50-60 perc  
     
  3. Felnőtt ismeretterjesztő előadás
    Olyan, egyénileg vagy csoportosan megtartott, a közönség bevonásán alapuló, innovatív előadás, mely a zene egy tárgykörét járja körül. 
    A tervezett program közönségének száma: 80-100 fő 
    A kategórián belül csak felnőtteknek szánt előadástervezettel lehet jelentkezni.
    Az előadás hossza 60-80 perc  
     
  4. Zenei workshop gyerekeknek  Interaktív, a gyerekközönség aktív bevonásán alapuló zenei foglalkozás, mely a zene egy tárgykörét mutatja be. 
    A tervezett program közönségének maximális létszáma: 40 fő 
    A kategórián belül csak gyerekeknek szánt foglalkozástervvel lehet pályázni. 
    A workshop hossza 30-45 perc

JELENTKEZÉS MÓDJA: 
Jelentkezni online, a jelentkezési lap kitöltésével lehetséges. A Showcase programra egyéni és csoportos formában is van lehetőség jelentkezni. Egy jelentkező vagy jelentkező csoport maximum 2 anyagot nyújthat be. A benyújtott anyagok után nevezési díjat NEM szükséges fizetni. Az online nevezés során a jelentkezéskor beadott program-elképzelés részletes bemutatása szükséges: a program koncepciójának, tartalmának összefoglalása mellett az élménypedagógiai értékek és pedagógiai célok részletes bemutatás is szükséges. Az anyag leadása után hiánypótlásra nincs lehetőség!  

DÍJAZÁS:

A Showcase fesztiválra benyújtott programokkal az alábbi nettó összegekre lehet jelentkezni: 

  • Zeneközvetítést tartalmazó felnőtt koncert: 400-700 ezer Ft 
  • Zeneközvetítést tartalmazó gyerek- vagy ifjúsági koncert 400-700 ezer Ft 
  • Felnőtt ismeretterjesztő előadás: 50-250 ezer Ft 
  • Zenei workshop gyerekeknek: 50-250 ezer Ft 


Amennyiben a benyújtott projekt-ötlet költségvetése meghaladja a kategória által támogatott összeg mértékét, a különbözetet a jelentkezőknek saját forrásból kell finanszíroznia. Minimum saját forrás biztosítása nem szükséges. Amennyiben a megvalósítás a támogatás összegéből kifizethető, a program teljes költségvetését a szervező, a Magyar Zene Háza állja.

AZ ELBÍRÁLÁS SZEMPONTJAI:

  • a program szakmai/művészi értéke és technikai színvonala 
  • a program kapcsolódása a Magyar Zene Háza küldetéséhez és programjainak koncepciójához
  • a programnak az ismeretterjesztés, valamint a pedagógia terén betöltött szerepe
  • az alkotók szakmai hitelessége 
  • a hazai és nemzetközi forgalmazás várható lehetőségei 
  • a program megvalósításának realitása 
  • a program koncepciójának különleges, innovatív értékei 
  • a program a zenei értékeken túl szerepet szán a társművészeteknek is.