JÁTSSZUNK ZENÉT!
Szombat délelőttönként matiné programokkal várjuk a zenekedvelő gyerekeket és felnőtteket, kedd reggelenként pedig a babák és tipegők vehetik birtokba szüleikkel, nagyszüleikkel a Házat. A látogatók játékos módon ismerkedhetnek meg fülbemászó dallamokkal és hangszerekkel. Neves művészek műfajokon átívelő együttműködéséből, és a kedves közönség aktív zenei részvételével alkotott előadások résztvevői lehetünk!
Az előadások, foglalkozások a kisebb és a nagyobb korosztály számára is izgalmas élményeket garantálnak. A kisebbeknek játékos koncertekkel, táncos, kézműves, interaktív programokkal készülünk, a nagyok már összetettebb zenei játékokba, foglalkozásokba is be tudnak kapcsolódni. Célunk, hogy a gyermekek egy lépéssel közelebb kerüljenek a muzsika szívéhez. A Magyar Zene Házában kedvet, inspirációt, bátorítást kaphatnak az értő zenehallgatáshoz és az aktív muzsikáláshoz.
A nagyobbakra 8-12 éves kor között számítunk, a kisebbeket 3-7 éves korig, míg a babákat és a tipegőket 3 éves korig várjuk mamákkal, papákkal, nagyszülőkkel közösen.

Felnőtteknek szóló ismeretterjesztő programjaink szabadegyetemi előadások, klubesemények, filmvetítések, foglalkozások mellett a zene legkülönbözőbb műfajainak sokaságát is megismerhetitek.

Óvodás csoportoktól a középiskolai osztályokig tartunk zenepedagógiai foglalkozásokat a legkülönbözőbb témákban. Közös vonásuk azonban az állandó kiállításhoz való kapcsolódás, valamint a közös, élő zenélés öröme.
Foglalkozásaink:

Legyen szó osztályokról, kisebb csoportokról vagy éppen egyéni látogatókról, tematikus sétáinkon sok érdekességet megtudhatnak az épületről, kiállításainkról, valamint meg is tapasztalhatják, mit is jelent a zene öröme.

A 255 négyzetméteres, különböző multimédiás eszközökkel felszerelt helyszínen műfajokra és stílusokra való tekintet nélkül a hazai populáris zene teljes történetét dokumentáljuk. A gyűjtemény tematikájában nemcsak a beat/pop/rockzene valamennyi releváns irányzatát (a hagyományos tánczenétől a kemény rockig, az undergroundtól a mainstream popig) öleli fel, hanem – távlatilag – a hazai blues, a jazz és a népzenei/világzenei színtér történetének legfontosabb írásos és hangzó dokumentumait is.
A Magyar Zene Háza Popkulturális Klubkönyvtárában a szabadpolcos könyv- és folyóiratállomány mellett számítógépes munkaállomások, olvasó sarok és egy akár 10-12 fő befogadására is alkalmas, zenehallgatásra, kiscsoportos foglalkozásra, filmklubra, vagy éppen társasjátékozásra kialakított klubhelyiség várja a látogatókat. A könyvtár ugyanakkor teret ad legfeljebb 60 fős ültetett műfajtörténeti vetítéseknek és előadásoknak is, ahol a felnőttek számára ismeretterjesztő sorozatokat, konferenciákat, könyvbemutatókat, a diákok számára tematikus zeneórákat lehet szervezni.
A Magyar Zene Háza Popkulturális Klubönyvtára voltaképpen azt valósítja meg, amit a könnyűzenei szakma évtizedek óta hiányol: olyan tudásbázis és információs centrum, ahol a kutatók és az érdeklődők számára egyetlen helyen hozzáférhetőek a hazai populáris zene (pop, rock, jazz, blues, népzene) történetének legfontosabb írott, hangzó, képes és mozgóképes dokumentumai: popkulturális könyvek, lemezek, filmek, magazinok, rádiós és televíziós műsorok, plakátok és fotótárak.