.jpg)
Egy magasabb szintű, karmikus dolog kettőnk között
Bérczesi Róbert és Frenk közös interjú
Bérczesi Róbert zenekarával, a Hiperkarmával 2025. december 27-én ad Akusztik koncertet a Zene Házában. Frenk 2026. február 13-án tér vissza a Zene Házába és játszik egy hangos koncerten. Bérczesi Róbertnek és Frenknek van közös története. Hosszú, negyedszázadnál is hosszabb közös története, ami barátsággal indult, majd a Hiperkarmában sokáig együtt élték a sikereket, aztán több közös visszatérés, és kisebb hullámvölgyek után most már jó ideje nagy szeretetben folyik tovább. Hogy mást ne mondjunk: egyikük a másikuk gyerekének keresztapja. Volt miről beszélgetni.
Nagyon hosszú a közös történetetek, legalább negyedszázada tart. Hogyan találkoztatok és mit láttatok meg egymásban zeneileg?
Bérczesi Róbert: Én sajnos nem emlékszem az első találkozásunkra.
Frenk: Robi mindig ezt mondja, hogy nem emlékszik rá. Én viszont igen, és el is mondom, hogy a Bahnhof nevű helyen mutatott be minket egymásnak a Kiss Tibi. (a Quimby frontembere – a szerk.) A BlaBláról, Robi korábbi zenekaráról hallottam már, a Szekeres Peti (a Galapagos zenekar frontembere – a szerk.) vitt el néhány koncertre. Aztán dumáltunk egy csomót a Robival, aki meg odaköltözött a dunaújvárosi haverjaim albérletébe, a Baross utcába.
Bérczesi Róbert: 1999-ben költöztem oda a dunaújvárosi csapathoz, amelynek Frenk is része volt, így abban az időben szinte napi kapcsolatban voltunk, találkoztunk.
Frenk: Ott mutatta meg nekem Robi az első Hiperkarma-demókat, amik az akkori zenekara, a BlaBla tagjainak nem tetszettek. Nekem meg elsőre megtetszett. Egyből mondtam, hogy ez nagyon jó lesz, ezt meg kell csinálni zenekarral.
Bérczesi Róbert: Amint készült a lemez, számomra is nyilvánvalóvá vált az, hogy e köré az anyag köré egy aktívan koncertező zenekart szeretnék építeni. És nyilvánvaló volt az is, hogy Frenkéket fogom felkérni erre a feladatra.
Ekkor már tudtad, hogy ők hogyan zenélnek? Hogy ők a megfelelők erre a feladatra?
Frenk: Mi már próbáltunk előtte. Amikor a lemezt elkezdtétek felvenni, azért volt már egy-két összejövetel ilyen-olyan felállásokkal.
Bérczesi Róbert: Tényleg, Csepelen is próbáltuk, és Dunaújvárosban is volt egy próbánk. Erre emlékszem. Igen, már akkor készültünk az első koncertünkre, ami a Szigeten volt 2000. augusztus 5-én. Az album pedig szeptember 12-én jelent meg, majd utána volt az első klubkoncertünk a Bahnhofban. És mivel az első Hiperkarma-lemez felvételei is 2000 nyarán zajlottak, ezért párhuzamosan zajlott a lemezfelvétel és a zenekar első próbái.
Hogyan emlékeztek vissza, volt egy felismerés ekkor, hogy van köztetek zenei kémia?
Bérczesi Róbert: Nekem nem igazán volt akkor még összehasonlítási alapom, hiszen előtte csak a BlaBla zenekarral játszottam, Kiszely András dobossal, akivel Komlóról költöztünk fel. Én más dobossal azelőtt még nem játszottam egyáltalán, nem ismertem a pesti zenei közeget, de aztán ahogy elteltek az évek, évtizedek, egyre nagyobb rálátásom lett arra, hogy milyen is volt az a Varga Laca és Frenk által alkotott ritmusszekció, és hát most már azt látom, hogy azért ez egy kivételes csapat volt, ez a dob meg basszus együttállás.
Frenk: Én előtte már úgy öt-hat éve játszottam különböző pesti zenekarokban, formációkban Szabó Tamás szájharmonikással és Little G Weevillel a Spo-Dee-O-Dee-ban, Kamondy Imrével a Vadsanzonban, és duóban is sokat Döncivel (az Európa Kiadó korábbi gitárosa – a szerk.), akkor már saját számokat is előadtam. De itt elsőre biztos voltam benne, hogy a Hiperkarma be fog futni. Arra is emlékszem, hogy sokat beszélgettünk zenékről, zenével kapcsolatos felfogásainkról. Emlékszem, amikor Robi egyszer a Mikszáth Kálmán téren elreppelte nekem a Lidocaint, teljesen egyetértettünk abban, hogy egy modern, grúvos gitárzene felé kell menni. Nagyon egy rugóra járt az agyunk. Akkor már nekem is alakultak az első saját dalaim, de Robi beelőzött ezzel a Hiperkarma-üggyel, arra pedig nem akartam nemet mondani. Azt éreztem, hogy ebben benne kell lenni, és azt gondoltam, hogy ez egy nagyon érdekes kis utazás, és kaland lesz. És tényleg az is lett.
Az első lemez után aztán Frenk jóslatának megfelelően nagyon gyorsan nagyon befutott a zenekar, jött a második album 2003-ban, és szárnyalt a Hiperkarma. A mából visszatekintve nyilván több szempontból is lehet ambivalens érzésetek ezzel kapcsolatban, de mire emlékeztek ebből a csúcsidőszakból?
Bérczesi Róbert: Abban az időben én már rendkívül hedonista életet éltem, két kézzel tömtem magamba minden hozzáférhető kábítószert minden nap, tehát sok mindenre nem tudok konkrétan emlékezni, mivel egyfolytában el voltam szállva.
Frenk: Én azért több mindenre emlékszem, jóval több józan pillanatom volt, mint a Robinak. Arra emlékszem, hogy iszonyú energikusak és szuggesztívek voltak a Hiperkarma-koncertek. Bombasztikus dolgok áradtak a színpadról, az emberek teljesen megőrültek. És ez nyilvánvalóan Robinak volt köszönhető. Itt ő volt a dalszerző és a frontember is egyben, de persze ott volt mögötte egy olyan zenekar, ami ezt teljesen alátámasztotta. Teljes őrület volt, már ilyen beatles-i őrület. Az emberek megőrültek. Fiatalok voltunk persze, de a közönségben is megjelent egy nagyon fiatal réteg, már ilyen 15 évesek is. Odáig fajult a dolog, hogy a Gödör Klubban korábban kellett kezdenünk a koncertet, mert jöttek a szülők a gyerekekért. Nem tudom, hogy mit értettek a szövegekből, de volt valami varázslat ebben az egészben, ami megfogta a közönséget. Már-már szinte ördögi volt. És aztán belül is kezdett egyre ördögibb lenni, ami folyt közöttünk, és ami folyt Robival. És akkor ez szépen lassan nyilvánvalóan elkezdte bomlasztani a dolgokat.
Már a Hiperkarma előtt volt neked is dalszerző-előadói ambíciód, hogy valami ilyesmi zenei világgal előrukkolj, énekeltél is a Döncivel közös duóddal, de végül ez is a Hiperkarmában lépett új szintre, hiszen a dobok mögül előjöttél egy-egy jellemző feldolgozást elénekelni. Mégiscsak egy picit frontemberi módon is megmutatni magad.
Frenk: Az egész onnan jött, hogy előtte én a Szabó Tamásnál már csináltam ezt, és a Robi ezt látta is.
Bérczesi Róbert: A Raindrops Keep Falling On My Head című számot választottuk ki, mert azt mindketten nagyon szerettük. Ez volt jó ideig a koncertjeink záródala. Aztán később átváltottunk a Purple Rainre, és akkor jöttünk rá, hogy mind a két dal címében szerepel a rain szó, ezért elkezdtünk keresni egy harmadik rain-es dalt, de nem találtunk. Felmerült a Singing in the Rain is, de persze csak poén szinten, azon jót nevettünk.
Frenk: Aztán lett helyette a Love Is In The Air.
Miközben a Hiperkarma a 2000-es évek második felére széthullott, Frenk, a te szólókarriered viszont elindult a 2006-os Szívzörejek lemezzel.
Frenk: Amikor ez a belső bomlás elindult, azt kezdtem látni, hogy ez nem vezet jó irányba. Amikor megalakult a Hiperkarma, én már tudtam, hogy szeretnénk majd egyszer szólóban is megmutatkozni, ezt nem a szétesés közben találtam ki. Voltak már dalaim, 13-14 éves koromban zenét szereztem, főleg kortárs klasszikus zenét. Nagyon sok verset is írtam, szóval adta magát, hogy lemezt készítsek. Az volt a szándék, hogy ne olyan legyen, ami megszokott. Ehhez jött a gátlásaim levetkőzése, azzal, hogy kimentem a színpadra női ruhákban, kisminkelve. Próbáltam csavarni egyet a dolgokon.
Robi, ennek az időszaknak a lejtője nyilván megviselete a Frenkkel való barátságodat.
Bérczesi Róbert: Nem csak a Frenkkel való barátságom látta kárát az állandó drogozásomnak, hanem a családommal való kapcsolatom is, gyakorlatilag mindenkitől elszigeteltem magamat, egyedül éltem az életemet. Hogyha bárhova elmentem, buliba, akárhova, egyszerűen folyamatosan magamban beszéltem. Nem lehetett hozzám szólni, nem lehetett velem beszélni, hiszen feltettem egy kérdést és én válaszoltam magamnak. Ezt úgy képzeld el, hogy ez egészen addig ment, amíg már hazajöttem, felkelt a nap, és a végén elment a hangom, és már csak suttogva tudtam folytatni. De még ebben az teljesen szétcsúszott állapotomban is ott volt bennem az a bizonyos józan paraszti ész, ami szerintem az életemet mentette meg.
Közbeszólt a józan paraszti ész, és az élet körülményei úgy hozták néhány év alatt, hogy sikerült kiszállnod ebből a negatív spirálból. Újraindult a Hiperkarma, újraindult a zenei pályád.
Frenk: Többször is be lett indítva a motor újra, és aztán többször volt egy-egy visszacsúszás is.
Bérczesi Róbert: 2007-ben oszlott fel először a Hiperkarma, majd 2009-ben alakult újjá. 2012-ben, amikor megjelentek Budapesten a dizájnerdrogok, a kristályok, megint szétesett a zenekar. 2014-ben álltunk újra össze és 2020-ban, a Covid első hulláma után, 2020. augusztus 6-án szakítottam végleg a kábítószerekkel, onnantól datálom az újjászületésemet, ami már több mint öt éve tart.
A ti barátságotok, kapcsolatotok ez alatt az időszak alatt hogyan alakult?
Frenk: Volt 2011-ben egy turné, amikor visszamentem a zenekarba, de akkor elől gitároztam és vokáloztam. Amikor 2014-ben újjáalakult a Hiperkarma, akkor megint beültem dobolni, és aztán 2015 végén, 2016 elején szálltam ki végleg a zenekarból. Nem igazán volt személyes harag bennem senki, meg semmi iránt. Maga a dobolás kezdett el nagyon nem jól esni. Szétment a könyököm, tehát már fizikailag sem bírtam. De nem éreztem jól magam a pozíciómban sem. Azt éreztem, hogy nekem nem itt van a helyem. Már 2007 óta csináltam a Budapest Bárt, folyamatosan jelentek meg lemezeim is. Adta magát, hogy ezt nem tudom tovább csinálni. Ami persze nagyon rosszul esett Robinak, meg a többieknek is, és nyilván nekem se esett jól. De ezt meg kellett tennem. És aztán néhány év múlva – miután már egy ideje nem voltunk beszélőviszonyban – a karanténidőszak alatt Robi felhívott, hogy szeretne csinálni egy lemezt, és velem szeretné megcsinálni.
Bérczesi Róbert: A karantén alatt írtam egy lemezanyagot, ezt szerettem volna felvenni, és megkértem Frenket, hogy ezen az albumon a stúdióban doboljon, illetve játsszon billentyűs hangszereken, gitáron, perkán, és legyen az album zenei rendezője, producere is.
Frenk: Én meg akkor írtam a Robinak, hogy tök szívesen, ha leállsz. Azt írtam neked e-mailben, hogy nagyon szívesen, hogyha abbahagyod a cuccozást.
Bérczesi Róbert: Konkrétan azt írtad, hogy „clean up time, Robikám!” És ez hamarosan meg is történt. Frenk: Megcsináltuk a lemezt (Karanténlemez, 2020 – a szerk.), és az egy méltatlanul elfeledett album lett, nagyon jó dalokat írt rá Robi.
Bérczesi Róbert: Most így utólag visszagondolva lehet, hogy Hiperkarma-albumként kellett volna megjelentetni. Csak azért nem szerettem volna, mert a Hiperkarma tagsága nem szerepelt rajta.
A barátságotok pedig azóta is tart. Robi, ha jól tudom, te vagy Frenk lányának a keresztapja.
Bérczesi Róbert: Így van!
Frenk: Volt rendes templomi keresztelő is!
Bérczesi Róbert: 2021 decemberében született Irma, és utána nem sokkal később hívott fel Frenk, hogy vállalnám-e a keresztapaságot. Körülbelül 3-4 másodpercig végigpörgettem a fejemben, hogy ez mivel jár, a felelősséget és a többit, és aztán mondtam, hogy igen.
Frenk: Hozzá kell tennem, hogy a Robi nagyon jó keresztapu!
Bérczesi Róbert: Tavaly már nálam volt a harmadik születésnapi parti, és idén is nálam tartjuk a negyediket, úgyhogy ez már hagyomány lesz.
Van különbség zenészbarátság és civil barátság között?
Frenk: Szerintem nincs.
Bérczesi Róbert: Mi előbb lettünk barátok, és csak utána zenésztársak, ezért azt mondanám, hogy a barátságunknak nyilván van köze a zenéhez, az együttzenéléshez, de ez ennél egy magasabb szintű, karmikus dolog kettőnk között.
Frenk: Nem véletlenül találkoztunk. Mi hiszünk ebben mind a ketten.
Megmutatjátok egymásnak az új dalaitokat, lemezeiteket megjelenés előtt?
Frenk: Készülő állapotban én nem szoktam senkinek megmutatni. Általában készen át szoktam küldeni, és Robi is át szokta nekem küldeni, úgyhogy mi mindig meghallgatjuk egymást és jó tanáccsal is ellátjuk a másikat.
Bérczesi Róbert: Én néha át szoktam küldeni a demókat is Frenknek. Szeretek demókat készíteni, mert nagyon hasznos. Megmutatom őket a zenekar többi tagjának, akik a próbára már úgy érkeznek, hogy tudják a dalok szerkezetét, ki tudnak dolgozni ötleteket a kísérethez, és ez jelentősen megkönnyíti a munkafolyamatot.
Egészen friss, novemberi megjelenésű a Hiperkarma legújabb nagylemeze, az ÍRD ÉS MONDD! A lemez alapján valamiféle béke van benned, és eljutottál valami olyan nyugvópontra, amire lehet, hogy már régóta vágytál. Ez mennyire fedi a valóságot?
Bérczesi Róbert: Amikor ezeket a dalokat írtam, 2019-et írtunk, és a drogos pályafutásomnak a végjátékát éltem éppen, az utolsó évet. Nyilván akkor ezt még nem tudtam, hogy ez a végjáték, de utána nem sokkal álltam le a kábítószerrel, szóval eléggé mélyen voltam, meg egyszerre nagyon magasan is. Úgyhogy annyi igazság van benne, hogy egyfajta megnyugvás, szélcsend állapot volt bennem, amikor ezeket a dalokat írtam, de ezt egy olyanfajta szélcsendként kell elképzelni, mint ami a hurrikánok belsejében van. Hat év telt el a dalok megírása óta, és csak néhány éve mertem először belehallgatni a demókba. Egyrészt féltem, hogy mit találok ott, használhatatlan anyagot, katyvaszt-e, merthogy nem emlékeztem a számokra. De a nagyobb félelmem az volt, hogy megégetnek a demók és újra elkezdtek drogozni. Ez volt, amitől nagyon féltem, de hála Istennek egyik félelmem sem igazolódott be. 2023 novemberében éppen Londonból érkeztünk haza, a repülőtérről hazajöttem, és úgy éreztem, hogy most meghallgatom ezeket a demókat. Leültem, nagy levegőt vettem és – lehet, hogy azért, mert a londoni kirándulás hatására egy kicsit kikerültem a pesti életből, volt egy kis külső rálátásom magamra, meg az itteni létezésemre – meghallgattam a dalokat. És nagyon érdekes, mert ahogy hallgattam őket és olvastam hozzájuk a dalszövegeket, időről időre megállítottam a felvételt és átjavítottam egy-két sort, és amikor már az ötödik-hatodik alkalommal is azon kaptam magamat, hogy minden átjavított szövegrészletet visszaállítok az eredeti állapotára, akkor ugrott be az egész, hogy 2019-ben ezeket a változtatásokat, ezeket a variációkat már mind végigpróbáltam, tehát amit otthagytam magamnak a gépemen, a demókat, a dalszövegeket, akkordmeneteket, hangszereléseket egy mappában, az egy afféle lezárt időkapszula. És akkor ott eldöntöttem, hogy nem nyúlok hozzá, ez így fog kikerülni, ahogy van.
Érdekes, hogy ezzel a tudással, amit most elmondtál a dalokról, még inkább azt érzem, hogy akkor volt benned egy olyan állapot, ami mindennél jobban vágyta ezt a fajta békét, ami a drog letevésével is együtt jár?
Bérczesi Róbert: Ez az egész megtisztulásom szerintem a gondviselésnek köszönhető, illetve annak, hogy nekem ez a sorsom, ez a küldetésem, és bármennyire is mindent megtettem azért, hogy elhagyjam ezt a világot, még maradnom kell benne, és most már nagyon örülök neki, hogy így alakult.
Frenk, neked a lemezeidet mindig jellemzi a sokszínűség, de a 2024-es legutóbbi kiadványaid, a Kilövés és az Isten élt Pesten még inkább egy elektronikával is átitatott, sokféle hangulatot megmutató albumok. Miközben egyébként főleg a legutóbbin, szintén van egyfajta megbékélési érzet, állapot. Neked mi volt az az út, ami ide vezetett?
Frenk: Most egy tök akusztikus lemezt fogok csinálni, amiből egy-két dalt meg is mutatok majd a Zene Háza-koncerten. Én mindig így csapongok, egyszer csak kipattan valami. Soha nem szeretném ugyanazt a dalt írni. Ez nagyon fontos. Annyira sokszínű a zeneirodalom, és maga a zene, annyi mindennel lehet kísérletezni, hogy szinte tényleg kifogyhatatlan a tárház. Zeneileg szeretek mindent kipróbálni. Nyilván nem mindenkinek áll jól minden, nekem sem áll jól minden. De most például egy olyan anyagot fogok felvenni, amiben nagyon sok vonós lesz, nagyon sok zongora, ballada, lassú számok. Ilyet még nem csináltam. Az előző album amúgy szövegvilágában egyfajta Istenkereső témákat vesz sorra. Az a címe, hogy Isten élt Pesten, ebben van egy kis szójáték is az Isten éltessen!-re. Onnan jött, hogy feleségemék régen mindig így koccintottak, hogy Isten élt Pesten. De amúgy meg a dalok nagy része ezt a témát járja körül, boncolgatja, kicsit bibliai és kicsit Nietzsche-i kontextusban.
Akkor a békekeresés, Istenkeresés is stimmel mindkettőtöknél.
Frenk: Az stimmel, mert szerintem mind a ketten kimaxoltuk a dolgokat. És ez a béke- és békességkeresés abszolút megvan nálam is. Nyilván miután már van családod, teljesen más időszak kezdődik az életedben, másképp gondolsz a világra, felelősségteljesebb vagy. Igyekszem magam körül olyan miliőt teremteni, hogy a gyerekemnek is békességben legyen része, és ez természetes módon átragad rám is. Szerintem mind a ketten, de talán Robi még jobban hisz Istenben, mint én. Én vacillálok sokszor. Már mondtam ezt egy interjúban, hogy egyik nap Bibliát olvasok, másik nap Nietzsche-t.
Bérczesi Róbert: Én amióta az eszemet tudom, Istenhívő vagyok, számomra teljesen egyértelmű, világos és logikus is, hogy Isten létezik, viszont nem vagyok valláshívő.
Frenk: Van, akinek működik a vallás, van, akinek az menti meg az életét, de alapvetően szerintem nem az az út, és nem egy felekeztben fogod megtalálni Istent, hanem saját magadban.
Bérczesi Róbert: Az olyan emberrel kapcsolatban, aki Istent keresi, úgy érzem, hogy ez már eleve egy jó kezdet, jó úton jár az illető, de nem szeretnék téríteni, mindenki élje úgy az életét, ahogyan szeretné.
interjú: Dömötör Endre
Bérczesi Róbert-fotó: Bende Csaba
