A Megasztártól a Spotify-ig – EstFm és MR2
A Megasztártól a Spotify-ig – EstFm és MR2
Hajolj bele a hajamba és csinálj olyat, hogy másnap szégyelld, hogy! Az MR2 nélkül valószínűleg ezeket a dalokat sem ismernénk elejétől a végéig, ahogyan rengeteg kurrens magyar zenekar is ennek a rádiónak köszönheti a népszerűségét. Megasztártól a Spotifyig – második alkalommal, november 2-án a kétezres évek első felébe utazunk! Vendégeink: Horváth Gergely, szerkesztő-műsorvezető, a korábbi MR2 Kultúrfitnesz műsorának szerkesztője, a Petőfi Rádió korábbi vezető-szerkesztője, DJ Titusz, producer-DJ, a Bëlga és a Carbonfools tagja és Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol együttes frontembere!
A beszélgetés-sorozatban végigvesszük a magyar könnyűzene elmúlt huszonöt évét, a kereskedelmi tévék és rádiók zenei műsoraitól a YouTube-on át a Spotify-ig. Hogyan befolyásolták a különböző zenei műfajok fejlődését a tévés tehetségkutatók? Mekkora hatalma volt egy országos rádió zenei szerkesztőjének? Hogyan építette karrierjét egy előadó a média függésében és hogyan építi most, a teljes alkotói szabadság birtokában?
Minden alkalommal olyan vendégeket hívunk, akik jelen voltak, sőt részt vettek egy-egy korszak ízlésformálásában, tudatosan vagy a szerencsének köszönhetően. Egy televíziós producer, egy zenei szerkesztő és előadók segítenek megértenünk, mire elég a tehetség és mekkora szerepe van az új platformok megjelenésének. Korszakalkotó zenék, bátor kísérletezések és a technológia fejlődéséhez való alkalmazkodás jellemezte a 21. század első negyedét. Mindenre kitérünk!