Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém)
Színház
Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém)
Elképzelted már, milyen igazán, nagyon, egészen kicsi-kicsinek lenni? Dániel András meséjének szereplői egy szemünk számára alig látható világban élnek, azonban most először megmutatják magukat a nagyközönségnek! Lakódiójukat éppen a Mesebolt színpadára tette le a szél, csak hogy megelevenedjen előttünk a világ legkisebb házaspárjának egy nem is annyira mindennapi mindennapja. Nem kisebb dolgokra lehet számítani, mint egy igazi piaci sárkányra, egy egészen új Holdra, sőt, még a gombócevés világrekordja is megdőlni látszik (de ígérjük, hogy egy gombócnak sem esik közben bántódása)! A szerző köteteiben már megjelent történetek újabbakkal bővülnek, hogy egy egész estés utazásra hívják nem csak a legkisebbeket, de a legnagyobbakat is!
Ráadásul az előadás után maga a szerző, Dániel András dedikálására is sor kerül, úgyhogy a Kicsibácsi-könyvek se maradjanak otthon!
Jegyárak
3 éves kor fölött jegy váltása szükséges.
A Zene Háza időről-időre megosztja a kurátori feladatokat egy-egy művésszel, a következő ilyen Kurátori hétvége házigazdája Szenteczki Zita és Kelemen Patrik lesz, akik a dalok című, sztárvendégekkel teli performatív gálaműsort mutatják be két egymást követő este.