„Végtelen történetek pengető ujjakon”

 A guqin, magyarul „kucsin”, más néven kínai citera, Kína legrégebbi pengetős hangszere, amelynek gazdag története több mint háromezer évre nyúlik vissza. A hagyományos kínai kultúrában fontos helyet foglal el, mély kulturális összefüggéseket és humanista szellemet testesít meg, amely túlmutat magán a zenén. A kucsin-játék egyike annak a négy művészetnek - a kalligráfia, a festészet és a sakk egy ősi formája mellett -, amelyet a kínai nemeseknek és tudósoknak el kellett sajátítaniuk. Bensőséges keretek között, otthon játszottak rajta, nyilvános előadásra nem szánták. A hagyomány szerint húsz évnyi gyakorlásra volt szükség a megfelelő jártasság eléréséhez. Napjainkban kevesebb mint ezer jól képzett kucsin játékos van, és mintegy ötven mester maradt életben. Az eredetileg több ezer műből álló repertoár mára drasztikusan lecsökkent mindössze száz olyan műre, amelyet rendszeresen játszanak.

A kucsin hét selyem húrral és tizenhárom kijelölt hangmagassággal rendelkezik. A húrok tíz különböző módon történő rögzítésével a játékosok négy oktávnyi hangterjedelmet érhetnek el. A három alapvető játékmódot san (nyitott), an (megállított) és fan (harmonikus) néven ismerjük. A san-t a jobb kézzel játsszák, és a nyitott húrokat egyenként vagy csoportosan kell pengetni, hogy erős és tiszta hangokat hozzanak létre. A legyező játékhoz a bal kéz ujjai enyhén érintik a húrt a berakott jelzők által meghatározott pozíciókban, a jobb kéz pedig penget, egy könnyű lebegő felhangot hozva létre. Az an-t mindkét kézzel játsszák: miközben a jobb kéz penget, a bal kéz egyik ujja erősen nyomja a húrt, vagy más hangokat elcsúsztat és különféle díszítéseket és vibratókat hozhat létre.

2003-ban az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO felvette a kucsint az emberiség szóbeli hagyomány és szellemi örökség mesterművei közé, világszerte elismerést szerezve a hangszernek.