.jpg)
A táncházmozgalomhoz való tartozás túlmutat a néptánc és a népzene szeretetén
Amikor 1972. május 6-án a budapesti Liszt Ferenc téri könyvesboltban megtartották az első táncházat, kevesen gondolták, hogy ez a szórakozási forma a 21. században is bőven megállja majd a helyét. A fenti dátum a történelem része, de maga a történet korábban kezdődött – erről, a jelenről, és kicsit a jövőről is kérdeztük Maruzsenszki Andor népzenészt, az Erdőfű zenekar pírmását, aki együttesével része a Zene Háza Szabadtéri színpadán futó ingyenes nyári Táncház a szabadban című táncházas sorozatnak.
Mi jelentette az első lépést a táncházak kialakulásának történetében, és miért érezték úgy az akkori fiatalok, népzenészek, táncosok, hogy ezt a népi dolgot érdemes kiterjedtebb formában, egy nagyvárosban is megismertetni többekkel?
Általános emberi attitűd, hogy jelentős történelmi vagy kulturális jelenségek kezdetét igyekszünk konkrét időponthoz kötni. A táncházmozgalom tekintetében ez a kiindulópont az 1972-es, első Budapesten megrendezett táncházhoz köthető. Ez rendjén is van így, hiszen a Budapesten működő neves néptáncegyüttesek összefogásából létrejött, az erdélyi Szék mulatságainak mintájára szervezett esemény bizton nevezhető egy kulturális sikertörténet origójának. Ugyanakkor a táncház mozgalommá erősödéséhez még számos más eredő hozzátartozik. Az első néhány táncház zártkörű rendezvény volt és az újfajta szórakozási forma „társadalmiasításának” szükségességében nem egyezett meg a szervezők véleménye. Azt sem lehetett biztosan tudni, hogy a korabeli kultúrpolitika miként reagál majd a hagyományok efféle felhasználásra. 1973 februárjában a Bartók Táncegyüttes egy memorandumban javaslatokat fogalmazott meg a táncház fejlesztésével kapcsolatban. Én ezt is kiemelten fontosnak tartom a táncház kezdeteivel kapcsolatban, hiszen a táncház ezt követően tárta ki kapuit a nyilvánosság előtt és kapta meg azokat a kereteket, amelyekből egy szélesebb társadalmi alapokon nyugvó mozgalommá fejlődhetett. A magyarországi táncházmozgalom hitelességét és sikerét jelentős mértékben köszönhette annak, hogy kellőképpen megalapozott tudományos háttérre támaszkodhatott. Az 50-es évektől szisztematikusan végzett táncfolklorisztikai gyűjtő- és kutatómunka – amelyeket Martin György, Pesovár Ernő, Pesovár Ferenc, Borbély Jolán, Andrásfalvy Bertalan és társaik végeztek – a táncházmozgalom kialakulását közvetlenül megelőzően jutott el a magyar tánchagyomány alapvető tudományos értelmezéséig, rendszerezéséig. A tánctípusok meghatározása, a táncdialektusok és a történeti rétegek megrajzolása nélkül tulajdonképpen a táncházmozgalom létre sem jöhetett volna, hiszen pont azok a jelenségek kerültek felszínre a tudományos kutatások által, amelyek a néphagyományok felé forduló társadalmi érdeklődés középpontjában álltak a 70-es évek elején. A civil társadalom kulturális igényeinek és a tánckutatás, a tánczenekutatás eredményeinek találkozása olyan értéktöbbletet hozott létre, amely a táncházmozgalom kialakulásában meghatározó szerepet játszott.
Hogyan fejlődött tovább? Mitől válhattak rendszeressé a táncházak például a fővárosban?
A már említett táncfoklorista generáció tagjai a tudományos munka mellett az új tánckutatási eredményeket felhasználták a népművelés területén is. Számosan közülük kiváló néptáncosok voltak, akik tanfolyamokon és a Népművelési Intézet által szervezett továbbképzéseken gyakorlati tudásként is alkalmazták eredményeiket. Martin György ötlete alapján az erdélyi Mezőségen, a Kis-Szamos egyik mellékvölgyében található Szék táncai és zenei hagyományai váltak meghatározóvá a városi környezetben újonnan létrejövő táncházak tematikájában, majd a táncházas-repertoár hamarosan kiegészült a székihez hasonló mértékben feltárt tájegységek, falvak táncaival, zenéivel (Felső-Tisza vidék, Somogy, méhkeréki román tánchagyományok stb.). A Timár Sándor vezette Bartók Táncegyüttes hivatalosan is helyet biztosított az újfajta elképzeléseknek. Ma nem tűnik forradalminak, de a Bartók Táncegyüttes próbáin és a heti rendszerességgel megrendezett nyitott táncházaiban eredeti, élő népzene szólt, az azt játszó muzsikusok pedig a zenét igyekeztek az adott tájegységnek megfelelő hangszerekkel és stílusjegyekkel eljátszani. Itt játszottak a Sebő együttes tagjai, Halmos Béla és Sebő Ferenc, akik gitárjaikat vonós hangszerekre cserélték, és Éri Péterrel kiegészülve elsőként próbálták megszólaltatni a széki zenét a maga eredeti, autentikus formájában. A Bartók Táncegyüttes mellett találjuk a Muzsikás Együttest és a Virágvölgyi zenekart is. Ezek a zenekarok a 70-es években meghatározó szereplői lettek az országszerte megrendezett táncházas tanfolyamoknak, így a táncházmozgalom gyors terjedésének is.
Később még nagyobbá duzzadt a dolog: a 80-as években kezdődött Táncháztalálkozóra érkezettek megtöltötték a Budapest Sportcsarnokot, a találkozókról lemezsorozat is megjelent – vagyis ez olyan szintű felfutás volt, amire valószínűleg nem számítottak korábban.
A táncon és a zenén túlmutatóan a táncházmozgalom indulásától kezdve nagy érdeklődést tanúsított a hagyományos népi iparművészetek, a viseletek, sőt a paraszti életforma egésze iránt. Szemléletmódjának lényeges elemei a tradicionalitás, a hagyományhűség, a hagyományozódás, a nemzeti hagyományokhoz való ragaszkodás. Ugyanakkor ez nem jelenti a nemzeti hagyományokba való bezárkózását, mert a mozgalom alapját képező Kárpát-medencei tánc és zenei örökség is meglehetősen diverzifikáns az etnicitás, a földrajzi adottságok, illetve a zenei és tánctörténeti rétegződés szempontjából. Ezt a gondolatmenetet szeretném az 1982 óta megrendezett, igen sikeres Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron keresztül megvilágítani. Ugyanis a rendezvény az odalátogatóknak adott egy olyan közösen átélhető magyarság-összetartozás élményt a néphagyományokon keresztül, amely a 80-as években nagyon különlegesnek számított. Ugyanakkor a magyarság hagyományai mellett megjelent a magyarországi cigányság folklórja, a szerb, a görög vagy a bolgár kisebbség táncai, muzsikája. A mozgással és zenével közösen átélhető folklóron túl pedig a sportcsarnokban árulták portékáikat különböző népi mesterségek jeles képviselői a mézeskalácssütőn keresztül, a bőrművesen át egészen a viseleteket árusító gábor cigány kereskedőig. Azt hiszem a Táncháztalálkozó a legjobb példa arra, hogy a táncházmozgalomhoz való tartozás túlmutat a néptánc és a népzene szeretetén. Ez a közösségi élmény olyan fontos társadalmi igényeket elégít ki különböző kulturális csoportok számára, amelyek más körülmények között nehezen kerülnek előtérbe, válnak átélhetővé.
.jpg)
Más népeknél is működnek táncházak, ám a magyar táncházmozgalomnak vannak olyan sajátosságai, amik miatt egyedülálló a világon – melyek ezek?
A magyar táncházmozgalom nem önmagában álló jelenség a világon. Ha a népi kultúrához, a hagyományokhoz visszanyúló és azokat eltűnésük után vagy végóráikban értékké emelő revival mozgalmak sorába helyezzük, akkor kirajzolódnak olyan jelenségek, amelyek a magyar, a skandináv vagy az észak-amerikai mozgalmakat egyaránt jellemzik. A szemmel érzékelhető különbségek alapvetően a lokalitásban gyökereznek, amit egyszerű megérteni, ha arra gondolunk, hogy egy észt revival néptáncos eseményen az észt folklóranyagból származó táncokat táncolnak a résztvevők, míg egy budapesti táncházban a felénk jellemző táncok kerülnek terítékre. Arról már volt szó, hogy milyen biztos alapot teremtettek a magyar táncházmozgalom számára azok a kutatók, aki a népi kultúrát nemcsak felgyűjtötték, elemezték és tudományos kutatások tárgyává tették, hanem konkrét elképzelésük – és némi terük is – volt a néptánc és a népzene társadalmi felhasználásra vonatkozóan. Ez azt is jelentette, hogy a néptáncról alkotott felfogás, illetve a néptáncművészet maga is, Magyarországon részben letért a szocialista-realizmus kötelező, sokszor „mojszejevinek” titulált művészeti útjáról, és a néptáncok sokkal inkább az eredetihez közelítő megjelenési formában jelentek meg egy táncházban, majd a színpadi néptáncművészetben is. És nyilván ez a táncokat kísérő hangszeres népzene előadásmódjában, ugyanilyen formában tapasztalható volt. Ezt például jelentős különbségnek látom a többi kelet-európai folklórmozgalom és a magyar táncházmozgalom között.
Kezdetben a mozgalomnak, a táncházba járásnak volt ellenzéki hangulata, és noha ma már ez nem kell, hogy legyen, a lendület több mint 50 év után is töretlen. Ez mivel magyarázható? Főleg, hogy ma – kis túlzással – bárki megtanulhatja a YouTube-ról a legényest vagy az urgóst. Mégis eljárnak a táncházba – mit kapnak meg ott, amit máshol nem?
Van olyan vélekedés, amely a táncházmozgalmat az 1990 előtti, kelet-európai ellenkulturális mozgalmak sorába helyezi. Ez szerintem sem ördögtől való, ám ahogy a kérdésed is sugallja, ezzel a fogalommal a tánchámozgalom 1990 utáni útja már nem ragadható meg olyan biztosan. Véleményem szerint a népzene és a néptánc méltóbb helyre került a kultúra egészét tekintve az azóta eltelt időszakban, viszont a táncház, mint jelenség inkább – főleg, ha a folkkocsmákra gondolok, amiket a magyar táncház egyik megjelenési formájának tekintek – az underground színtérre tolódott. Megvannak a táncházmozgalom nagy, reprezentatív eseményei, ám a folyamatosan működő táncházak kevesebb érdeklődőt vonzanak, mint egy évtizeddel ezelőtt. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a táncház jelenlegi formájában ne lenne népszerű, csak a súlypontok más irányban találhatók, mint például a táncegyüttesek közösségei. Az interneten elérhető digitális tartalmak elősegítik annak a tudásnak a megszerzését, amellyel felvértezve táncosként vagy zenészként jól tudod magad érezni egy táncházban, ugyanakkor az internet világa nem írta felül a táncházmozgalom alapvető mozgatóerejét, ami a közösségi szórakozásban rejlik.
Te magad is rendszeresen muzsikálsz táncházakat, például az Erdőfűvel, amely a Zene Háza Tánc a szabadban sorozatában kétszer is fellép a nyáron, a szabadtéri színpadon. Milyennek látod a jelent, és milyen lesz vajon a jövője a mozgalomnak?
Az Erdőfűvel töretlenül húzzuk a talpalávalót különböző táncházakban, a Zene Házába is nagy szeretettel érkezünk és várjuk a néptáncot kedvelőket június 5-én és július 3-án. A táncházmozgalom jövőjével kapcsolatban azt gondolom, hogy azt a következő táncházas generáció fogja meghatározni, a saját képére formálva, kissé más esztétikát szem előtt tartva, megteremtve saját közösségeit, és akár egy életre szóló emberi kapcsolatrendszerét. Úgy, mint ahogyan azt a mi generációnk vagy az előttünk járók is megtették.
Interjú: Nagy Viktória
Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán Fortepan / Urbán Tamás
Táncház a szabadban Amor Fati, Erdőfű, Pálházi Bence és zenekara, Tempó zenekar, Farkas Zoltán Batyu 2025. május 22. – szeptember 11. (Szabadtéri színpad, ingyenes, döntően kéthetente)
Idén is folytatódik a Zene Háza Szabadtéri színpadán májustól szeptemberig az ingyenes Táncház a szabadban, az első alkalommal az amor fati zenekar muzsikál, a tánctanításban pedig Nagy Katica és Plaszkó Bence segíti az érdeklődőket.
-webp.webp)
-webp.webp)
-webp.webp)
