.jpg)
Interjú Tamási Borbála zenepedagógussal
Családi napokon 0-3 éveseknek, különben iskolásoknak és speciális igényű gyerekeknek és felsőoktatásban pedagógusnak készülő diákoknak is tartasz foglalkozásokat. Miben hasonlítanak és miben különböznek ezek, főleg módszertanilag?
Sokféle korosztállyal foglalkozom, mindegyik célcsoportnál más a módszertan, mások az eszközök, de a cél ugyanaz. Ablakot nyitni új, izgalmas világok felé, érdeklődést kelteni érdekes játékokkal, új tevékenységekkel. Közös bennük, hogy mindig szükség van rugalmasságra, tervezésre és spontaneitásra. Százféleképpen tervezek egyszerre, a módszertan időközben változó, mert sosem tudhatom előre, mi a leginkább célravezető és testhezálló egy adott közösség számára.
Kezdjük a kicsikkel.
A legkisebbek, illetve ennél a korosztálynál elsősorban az anyukákkal, apukákkal, nagyszülőkkel való játék más, mint a többi csoport. Ezek a foglalkozások szülő-edukáció jelleggel történnek, rajtuk keresztül játszom a babákkal. Fontos, hogy rálássunk arra, egy-egy ölbeli játék, egy höcögtető, egy simogató vagy csiklandozó azon túl, hogy szórakoztató a gyerekeknek, mennyire szükséges a szociális -, értelmi-, érzelmi -, idegrendszeri fejlődés szempontjából. Olyan játékokat játszunk, amiket otthon is elő tudnak venni bármikor, nem kell különösebb alkalom hozzá, minél többfélét ismernek a szülők, annál jobb, színesebb ez a tevékenység. Régen, a falusi közösségekben anyáról lányára szállt ez a tudás, az elmúlt kb.100 évben viszont folyamatosan kikopott a társadalmi változások következtében. Megváltozott a közösségi lét, így a gyerekek játéka is. Mára a gyermekjátékok helye, sokszor kizárólagosan az óvoda. Itt érkezünk el az óvodapedagógusok nélkülözhetetlen és meghatározó munkájához. A Zene Háza-beli munkám mellett óvodapedagógusok fejlesztésével is foglalkozom, segítem őket abban, hogy ezeket a játékokat, mondókákat, énekeket minél pontosabban elsajátítsák, ezáltal magabiztosabban tudjanak a gyerekekkel játszani. Április óta már a Zene Házában is tartok pedagógiai foglalkozásokat számukra, Pedagógiai Szakmai programunk keretében. Eddig három intézmény óvodapedagógus- és csecsemőgondozó hallgatóinak szerveztünk szakmai napot, hihetetlenül hasznos és inspiráló volt mindegyik. Itt a legfőbb fókusz az élményszerzésre irányul, célom, hogy a hallgatók maguk is élvezzék a zenét, az éneklést és a játékot. Ez elengedhetetlen a hiteles óvodai jelenléthez, így tudják majd a gyerekek érdeklődét is felkelteni, megtartani és motiválni őket. A családi napokon óvodás korosztálynak is szoktam foglalkozásokat tartani. Velük lenni számomra flow-élmény, teljesen elvarázsolnak, gyerekkori vágyam volt úgy dolgozni felnőttként, hogy a munkám a játék.
Iskolások a következők.
Igen, jelenleg alsó és felső tagozatosokkal foglalkozom. A Zene Házában missziónk, hogy olyan foglalkozást tartsunk, ami élmény a gyerekeknek. A tantermi oktatás során -velünk ellentétben- a pedagógusok hosszú távban gondolkodnak, a tananyagot egész évre, évekre tervezik, következetesen építkeznek, óráról-órára, ami nem könnyű munka. Különböző tematikájú programjaink, zenetörténeti kiállításunk, itt bemutatott hangszereink olyan plusz adhatnak, amivel az Ő munkájuk is eredményesebbé válhat.
Hogyan állítjátok össze a foglalkozások menetét?
Elsősorban arra hagyatkozunk, hogy milyen korosztállyal dolgozunk, annak a korosztálynak nagyjából milyen tudásszintje lehet. A foglalkozások első részében különböző játékokkal mérjük ezt fel, így választunk vagy módosítunk esetleg játékot, zenei anyagot. A cél az örömteli ittlét és a sikerélmény. Többféle foglalkozást tartunk van, mind más tematikával. Jelenleg öt foglalkozást vezetek vagy vezetünk közösen Gulyás Annával és Belegrai Gáborral. Az Utazás Zengőfalvába például egy mesés időutazás, a régi idők zenei világába, szokásaiba. Témájában hasonló, felépítésében más a Népzenére Hangoló, melyben többek között lehetőségem van hangszereket bemutatni és a gyerekeknek is kipróbálni azokat. Az Állati muzsikában egy vegyesebb zenei anyaggal kiegészítve, a házban megbújó állatokat kutatjuk, hol a ház részeiben, hol a zenében találva rájuk. A Hangtérre Hangolóban izgalmas hangszerinstallációkkal játszunk, a Hangdóm Foglalóban pedig azt keressük, miből áll a zene, mi és hogy lehet hangszer, közösen komponálunk. Ezek a foglalkozások mindig interaktívak, együtt játszunk, muzsikálunk és hallgatunk zenét. Törekszünk rá, hogy a hozzánk látogató gyerekek ne csak egy itt tanult dalt vigyenek magukkal, hanem egy tapasztalatot arról, milyen izgalmas és játékos is a zene.
Sok speciális csoport jön?
Igen, fogadunk hallássérült -, értelmifogyatékkal élő és látássérült csoportokat is. A legizgalmasabb terület számomra a hallassérültek zenei foglalkozása. A csoportok nagyon összetettek, együtt érkeznek siket, - nagyothalló, - és beszédértésben akadályozott tanulók. Számukra a hangok világa nehezített pálya, de a ritmusokat, rezgéseket, a közös játék élményét ők is élvezik. Olyan foglalkozást készítek nekik, melyben megtapasztalhatják, a zene számukra is elérhető és érthető, nem is olyan lehetetlen ennek a világnak részesévé válni. Mindegyik csoport, mindegyik osztály és közösség, aki hozzám érkezik más és izgalmas. Szeretem ennek a munkának a meglepetéseit, a kihívásai, feltölt a sokféle zenei reakció, ötlet és játék, ami sokszor itt születik meg. Együtt hozzuk létre, közösen.