Ugrás a tartalomhoz
Azonnali hívás
A SUN KIL MOON KÖZLÉSKÉNYSZERE MÖGÖTT VAN TÖLTET IS, AMIT LEGALÁBB EGYSZER ÉRDEMES ÉLŐBEN MEGTAPASZTALNI

A SUN KIL MOON KÖZLÉSKÉNYSZERE MÖGÖTT VAN TÖLTET IS, AMIT LEGALÁBB EGYSZER ÉRDEMES ÉLŐBEN MEGTAPASZTALNI

2022/09/15 | 13 p

Recorder koncertbeszámolója

3 és fél év után újra Budapesten adott koncertet a Sun Kil Moon, a San Franciscó-i Mark Kozelek szólózenei projektje. Az 55 éves énekes – aki több mint 30 vallomásos lemezével korunk egyik legnagyobb énekes-dalszerzőjeként került be a slowcore-indie kánonba – nem sokat változott, és látszólag nem is akar változni. Kozelek nyersessége és habitusa szintén a régi, amit bár a helyén kell tudni kezelni, de könnyen magával tud húzni, így a két és fél órás tömény előadást legalább érdemes egyszer megnézni és meghallgatni. Koncertbeszámoló a Magyar Zene Házából.

Szeptember 10-én szép sor gyülekezett a Városligetben rejtőző impozáns Magyar Zene Házában, aminek sárgán bevilágított, fákkal körbepakolt üveges előterébe megérkezve olyan benyomásunk lehet, mintha észak felé fordulva pár órára elhagytuk volna Magyarországot. Ehhez hozzájárul a kifejezetten jól szituált tömeg is, akik mind a Sun Kil Moonra érkeztek és jelenlétükkel bebizonyították, hogy a szólóact nem csak az amerikai zenei szaksajtót olvasó középkorúaknak, huszonéves gitárzenekedvelőknek és, bocsánat a kifejezésért, indie-boomereknek való, hanem egy 60-hoz közelítő idős pár és egy első blikkre 15 éves fiú is kíváncsi rá a szüleivel...