Debussy képekben

Debussy kamaraművei hangzanak el azon a képzőművészet felé nyitó koncerten, amelyen Kiss Péter zongoraművész, Langer Ágnes hegedűművész, Fenyő László csellóművész és Klenyán Csaba klarinétművész játszik, és a Képzőművészeti Egyetem öt hallgatója által festett, a művektől megihletett festmények is szerepelni fognak az eseményen. Debussy viszonylag kevés kamaraművet hagyott hátra, ám azok egész pályafutását átfogják. A g-moll zongoratriót, valamint a Noktürn és scherzót 18 éves kora körül komponálta. A Conservatoire végzős diákjai számára született a Klarinétrapszódia, végül pedig 1915-ben és 1916-ban, az első világháború közepette Debussy három szonátát írt meg a tervezett hatból – köztük a koncerten is elhangzó cselló-zongora és hegedű-zongora szonátát –, amelyekben a kora 18. századi francia stílushoz nyúl vissza.

Mindössze két olyan művet ismerünk Debussytől, amelyben a klarinét szólószerephez jut. Az egyik az 1910-es Petite Pièce, a másik pedig az ugyanabban az évben befejezett Első rapszódia. Debussy ebben az időben a párizsi Conservatoire igazgatósági tagja volt, és a fúvósok vizsgáin bírálta is a produkciókat – valószínűleg felkérték, hogy komponáljon megfelelő darabokat ezekre az alkalmakra. A technikai kihívásokkal és hangulatváltásokkal teli Első rapszódia címe megtévesztő: sohasem követte második. A többi kamaramű nem szolgál speciális célokat. A két fiatalkori darabot a Csajkovszkij pártfogójaként elhíresült Nagyezsda von Meck házi hegedűse és csellistája inspirálhatta. A két szonáta pedig Debussy életének talán legnehezebb időszakában készült, amikor a zeneszerző nemcsak a háború borzalmaival, hanem egyre súlyosbodó betegségével is szembesült. A cselló-zongora szonáta modern, egyenesen nyers hangvételű, míg az egyszerre játékos és fájdalmas karakterű hegedű-zongora szonáta Debussy életművének utolsó befejezett darabja.