Szüts Apor – A zongora fejlődése

Négy jól ismert zeneszerző életművén át, a 18. századtól a 20. századig ível Szüts Apor műsora, amelyben a fiatal zongorista azt kívánja bemutatni, hangszere hogyan fejlődött az elmúlt 300 év során. Olyan műveket válogatott össze, amelyeknek szerzői rendhagyó módon nyúltak a billentyűkhöz: kitágították a zongorairodalom technikai és kifejező eszköztárát, ami nemcsak a későbbi billentyűs darabok stílusára nézve bizonyult meghatározónak, hanem más műfajokra is nagy hatást gyakorolt.

Klasszikán átszűrt barokk zene: ez a C-dúr prelúdium és fúga. Gottfried van Swieten báró bécsi összejövetelein kizárólag Bach- és Händel-műveket adtak elő, és Konstanza annyira belebolondult a fúgákba, hogy rávette Mozartot, komponáljon néhányat. Fúgát találunk Beethoven utolsóelőtti zongoraszonátájában is, amelynek letisztult, szinte túlvilági szépsége, a zenei gondolatok tömörsége nemcsak az érzelmek kifejezésében, hanem technikai szempontból is nagy kihívás elé állítja az előadót. Noha Liszt rapszódiái nem a technikai újításokról híresültek el, azokhoz sorolható például a 11. rapszódia elejének cimbalomeffektusa. Liszt kései műveiben a merész harmóniák keserű hangvétellel társulnak; a zeneszerző életében nem is értették meg ezeket az előremutató darabokat, köztük a Csárdás obstinée-t, ám később annál többet merítettek belőlük. Modern zenei kísérlet címen hirdették meg a dalszerzőként már sikeres Gershwin addigi legkomolyabb vállalkozását: a Rhapsody in Blue bemutatójával sikerült helyet szereznie a koncerttermekben a jazz számára.