ELMARAD - Petőfi – költészettani gyorstalpaló
Különleges programjaink
Zenepedagógia
Költészet
ELMARAD - Petőfi – költészettani gyorstalpaló
Költészettani gyorstalpaló Petőfi művein keresztül: nyelvtörő disco és alliteráló verseny, randomhasonlat-generátor és képzelt fordítások, végül pedig közös szöveg írása versek formájában, majd azok kreatív megzenésítése. Ezen a rendhagyó irodalom órán újra birtokba vesszük az anyanyelvet, hogy rajta keresztül csodálkozhassunk rá önmagunkra. Játszani csábít a nyelv, lázadást szít, nem kirekeszti, hanem magához öleli a rappet és a slam poetryt épp úgy, mint a klasszikus versformákat. Írjunk közösen keringőt, ütemhangsúlyos vagy időmértékes szösszeneteket, csináljunk zenét a nyelvtörőkből!
A programre elsősorban a 10 évesnél idősebb korosztályt várjuk.
A rendhagyó irodalomóra vezetői az eredetileg meghirdetettel szemben Pátkai Rozina és Peer Krisztián lesznek.
Petőfi album – lemezbemutató koncert
Pátkai Rozina 2010 óta koncertezik aktívan, eleinte, mint jazz- és bossa nova-énekes volt ismert, de Minka nevű projektjével a szokásostól eltérő, meglepő, izgalmas, jórészt elektronikus alapú versfeldolgozásokkal kezdett jelentkezni, és a nyugatos költőket, valamint Pilinszkyt feldolgozó anyagai után már harmadik ilyen nagylemeze érkezik, amelynek március 15-én a Zene Házában lesz a bemutatója. Naná, hogy ezúttal Petőfi versei szerepelnek a fókuszban.
COVID információ
A jelenleg érvényben lévő szabályozás értelmében 2022. március 7-étől nem kötelező maszkot viselni a Magyar Zene Háza területén, valamint védettségi igazolvány nélkül látogathatók a koncertek, programok és a kiállítás is.
Mindezek ellenére továbbra is javasoljuk, hogy a koncerteken viseljenek maszkot. Továbbá felhívjuk figyelmüket, hogy a rendezvényekre történő belépés szabályai a kormányzati intézkedések függvényében változhatnak. Kérjük, hogy mielőtt elindulna az eseményre, tájékozódjon a Magyar Zene Háza honlapján az aktuális információkról.