.jpg)
A sors megmagyarázhatatlan ajándékai
Víg Mihály - interjú
Cseh Tamás és Bereményi Géza dalai először 1971-ben kerültek szalagra a Magyar Rádió 22-es stúdiójában, ám ezek a felvételek eddig nem láttak hivatalosan napvilágot. Most más ritka Cseh Tamás-felvételek mellett – és Víg Mihály által játszott Cseh Tamás-dalokkal kiegészítve – egy tripla nagylemezzé rendezett kiadványban jelennek meg. Ennek lesz bemutatója a december 9-i Víg Mihály-koncert. A Balaton és Trabant zenekarokból, vagy éppen sok minden más mellett Tarr Béla-filmek zeneszerzőjeként ismert Víg Mihály mesélt Cseh Tamásról és a koncertről.
Többször beszéltél róla, hogy a Cseh Tamás-dalok már 1974 körül betörtek az életedbe. Mi az, ami elemi erővel hatott rád ebből a világból?
Nagyon sok minden más mellett hatott rám ez elemi erővel. Akkor lettem kamasz, amikor az Illés-Metro-Omega triumvirátus már kezdett kissé kifutni, de ekkor találkoztam a Cseh Tamás-dalokkal. Bereményi Géza a hetvenes években tűpontosan leírta a hatvanas éveket. A szövegvilág és ahogyan Cseh Tamás előadta azt, együttesen hatott rám. Az a paradoxon, hogy csak nagyon sokára lett világossá, hogy a dalok mögött ott áll Géza, aki még a számok sorrendjét is meghatározta egy-egy előadáson. Hogy ők hogyan működtek együtt, ezek megmagyarázhatatlan dolgok, de biztos azt is nehéz lenne kideríteni, hogy Ilf és Petrov hogyan írtak közösen.
A dalok egy légtérben, egyszerre születettek, ők ketten tényleg egymást egészítették ki, egymás jobbik felei voltak, amikor írtak.
Ezek a sors megmagyarázhatatlan ajándékai. Nekem is volt egy ilyen barátom, Hunyadi Károly (számos Balaton-dal társszerzője – a szerk.), akivel ugyanígy történt a dalszerzés. Azóta sem éltem át hasonlót. Ültünk ketten, és fél óra alatt befejeztünk egy opust, amit azóta is nyugodtan elő lehet adni. Mert angyal szállt át a szobán? Nem, mert akkor csöndben lettünk volna.
Volt abban szerepe ezeknek a szerzeményeknek, hogy te is elkezdtél dalokat írni?
Már korábban is próbálgattam hogyan mutat két akkord egymás után, azoknak milyen a viszonya a tempóhoz és így tovább. Elég hamar megtanultam számokat játszani, úgy, hogy közben énekelek is. Apám jóvoltából nagyon sok népzenét hallgattam, de modern zenéket is, és ezekből pontosan tudtam, hogy a ritmus és a hangmagasság milyen fontos. Az ember fülében van egy hibajavító, ami miatt akkor is hall egy hangnemet, ha kérdéses a taktus és nincs fix hangnem. Az én fixa ideám az, van egy „Istentől kapott rend”, a tiszta hangok rendszere. Szóval voltak ezek a gitáros-énekes héroszok, mint Bulat Okudzsava, Viszockij, itthon Dinnyés József és azok között nagyon tetszett Cseh Tamás, aki a maga szerény, mosolygós módján meglepően barokkos, gazdag szövegvilággal lépett elő. Amiből az ember rögtön arra ismert, ahol van. A fiatalok nagyon érzékenyek, és rögtön éreztem, hogy itt valami nagyon újszerű, nagyszerű, persze mindig is hiányolt dologról van szó.
A későbbiekben is követted a műsorait és a pályáját?
Nagyjából végig követtem a pályáját. Ugyan nem ápoltunk szoros barátságot, de ha találkoztunk, akkor mindig nagy szeretettel üdvözöltük egymást. A későbbi dalokról is azt gondolom, hogy valóban nagyon komoly szerzőkkel van dolgunk, akik mindig reagáltak arra, ami történt. Az ő dalaikkal is az van, ami általában akkor, amikor tetszik valami: nem kell megtanulnom, hanem megjegyzem őket. Viszont Bereményi Géza joggal nagyon nehezményezi, ha szótagtévesztés van, és ilyenkor azért pluszmunka következik. Tényleg precízen meg kell tanulni azt a szöveget, és ez most még vár rám.
Cseh Tamás-műsorral már régebben, az A38-on, a Hunniában is álltál színpadra, ezúttal mi a rendező elv?
Ennek a műsornak a kiötlője Hanák Gábor, a Cseh Tamás Archívum nyugalmazott alapítóigazgatója, ő kért meg erre az estre, és az ő kedvéért elvállatam. Nagyon jó barátom, ha ő kér valamit, én azt boldogan megteszem. A végleges műsort most állítjuk össze Gáborral.
A koncert kapcsolódik egy tripla kiadványhoz, amelyen Cseh Tamás-dalokat adsz elő, két lemezoldalon párban az eredeti szerzeményekkel. Hogyan állt össze a lemez anyaga?
Az önként vállalt feladatban egyetértettünk – hitelesen megidézni a Cseh-Bereményi dalokat, jelenkori hangzást úgy megteremteni, hogy a dalok lelkét, épségét nem érintjük. A hetvenes évek volt az ő számukra a daltermésben az aranykor – ezt a személyesség okán – magunk is így gondoltuk. És nem utolsósorban olyan rétegeket előtárni, amelyekre ma kevés fény esik, mint például az Uránbányászok előadáshoz írt, ritkán műsoron lévő dalok. Vakmerő vállalkozás volt az ismert dalokat, minden manír, az utánzás kísértése nélkül előadni. Majd kétannyit raktunk össze, és amelyek egymást erősítették – maradtak. Végül az albumra alig negyven fért, mint ahogy a dallamvariációk-zongorán – most csak minta gyanánt, mutatóban hangzanak fel.
Interjú: Dömötör Endre
A Magyar Zene Háza Cseh Tamás 80 emlékév keretében létrejött programsorozata.