.jpg)
Egy Cseh Tamás-dalt csak 150 százalékos jelenléttel lehet eljátszani
Beck Zoli-Szűcs Krisztián-interjú
Cseh Tamás és Csengey Dénes közös dalainak csak egy szelete került közönség elé keletkezésük idején, a nyolcvanas évek második felében a Mélyrepülés című egyetlen közös műsorukban és 1988-as lemezükön. Az ekkor született dalszövegek nagyobb része viszont több mint harminc évet pihent a fiókban, mígnem a Cseh Tamás Archívumban őrzött hagyaték részeként megkezdődött ezek feldolgozása. A megtalált, megtisztogatott szövegekből, félkész dallamfoszlányokból, dúdolgatott ötletekből állította össze estjét és vette lemezre a dalokat Beck Zoli és Szűcs Krisztián, a szövegíró fiának, Csengey Balázsnak a segítségével.
Mit jelent nektek a Cseh-Csengey-féle Mélyrepülés, hová helyezitek el a Cseh Tamás-életműben?
Beck Zoli: A Cseh Tamás-életműben szükségszerűen visszafelé haladtam annak idején. Az én belépő lemezem az Új dalok (1990) volt, annak láttam először előadását, aztán a Levél nővéremnek 2-t (1994), és onnan visszafelé alakult viszonyom dalokhoz, lemezekhez, vagy éppen műsorokhoz. A Mélyrepülés különösen közel áll hozzám, elő is szedtem a bakelitet – mert persze, szinte az összes lemezt felhajtottam így, tárgyként, később –, amikor beleálltunk a Másnap dalaiba, sőt, ahogy felmerült ez az akarat, mert világos volt, hogy a két alkotó egyetlen közös műsorán keresztül más fénytörésben mutatkoznak meg az akkoriban íródott szövegek, dalvázlatok, levélváltások.
Szűcs Krisztián: Én viszont soha nem helyeztem el semmit a Cseh Tamás-életműben, ennél mindig sokkal ösztönösebben hallgattam zenét. Még abban sem vagyok biztos, hogy foglalkoztam-e azzal, hogy ezek nem Bereményi-szövegek, annak idején, amikor nagykanállal hallgattam a Cseh Tamás-dalokat. Ausztrália, Anna, Kiegyezés tangó, elsősorban.
Mit gondoltatok, amikor először hallottatok arról, hogy vannak meg nem jelent Cseh-Csengey-dalok?
Beck Zoli: Egyszerre voltam megilletődött, és veszettül kíváncsi – azért ez olyan, mintha te járhatnál először egy olyan birodalomban, na jó, egy szobában, aminek mások még az ajtaját sem látják. És persze, ennek a felelősségével is szembesülnünk kellett, amihez valahogy viszonyulnunk kellett – és ebben is sokat segített nekünk Csengey Balázs és Bérczes Laci (a Cseh Tamás beszélgetőkönyv beszélgetőtársa, szerzője – a szerk.).
Szűcs Krisztián: Erre aztán egyáltalán nem számítottam, hogy ilyen még létezhet, ennyi év után, ilyen alapos életműgondozás mellett. Persze, amikor Balázs megmutatta, az első ámulat után a pánik volt a következő érzületem, mert Cseh Tamás dalt „feldolgozni”, vagy csak egyszerűen eljátszani, az mindig rohadt csúszós pálya szerintem, mivel Tamás dalainak ugyanolyan nélkülözhetetlen része a modellálhatatlan előadásmódja, mint a szöveg és a dallam. Egy Beatles, vagy mondjuk egy Illés számot el lehet játszani jól vagy rosszul, de egy Tamás-dalt, csak 150 százalékos jelenléttel, és úgy, hogy megpróbálod 100%-ig elfelejteni, hogy ő hogyan énekelte, nehogy véletlenül önkéntelenül is utánozni akard, és aztán talán valami lehet belőle, de ezért minden egyes alkalommal meg kell küzdeni, amikor közönség előtt eljátszod.
Hogyan közelítettek az anyaghoz?
Szűcs Krisztián: Kicsit rettegve, de ahogy először elkezdtük csak úgy eljátszani a többé-kevésbé egészben fennmaradt dalokat, egymásra néztünk, és éreztük, hogy ez valamitől működni fog. És az a legjobb, hogy nem tudtuk, hogy mitől, és okosan, nem is próbáltuk ezt elemezni később sem. Szóval azt hiszem, hogy az volt a dinamika, hogy mindig kétségektől gyötörve szaladtunk neki, de aztán valami mindig jó irányba görgette. Azt hiszem ezt egyedül nem is lehetett volna megcsinálni, mert itt csak a „fékek és ellensúlyok” baráti rendszere működhetett. Az már egy következő kemény lépés volt, amikor dallam nélküli, minimális instrukcióval ellátott szövegre „kellett” Cseh Tamás-dalt írni. Durva kihívás, de például volt olyan segítség, Csengey Dénes golyóstollából, hogy „legyen ez valcer”. És akkor valcer lett a Szanatórium ’86. Szerintem az például elég jó Cseh-Csengey dal lett, talán nem adnának nagy tockost érte ők sem, ha hallanák.
Beck Zoli: Praktikusan úgy közelítettünk, hogy a meglévő vázlatokat, dallamos kazettákat meghallgattuk, a kéziratokat olvastuk, a versszövegekre írt akkordokat átjátszottuk, a dalokra vonatkozó szerzői megjegyzéseket – amelyek a kéziratokon, levelekben, véletlenül rögzített beszélgetésekben őrződtek meg – értelmeztük: restauráltunk vagy éppen újraírtunk. Közben rajzolódott az a narratív keret, ami ezeket a dalokat műsorként egyben tartja, és ebben kerestük magunkat, azt az önazonosságot, ami a számunkra elengedhetetlen. Szóval mi a saját dalainkat kell, hogy játsszuk, nekünk képviselnünk kell ezeknek a daloknak az igazságát, nem egyszerűen eljátszani azokat így-úgy.
Hangsúlyozzátok, hogy az előadások során négy embert képviseltek, négyen álltok a színpadon. Mit jelent ez pontosan?
Beck Zoli: Sőt, talán hatot: mert evidensen van jelen Cseh Tamás és Csengey Dénes, ahogyan ott van Bérczes Laci meg Csengey Balázs, meg mi ketten. De valójában a dalok vannak jelen, és azok világában érünk össze mi így, azokban a szerephelyzetekben találkozunk. És akkor már nem is mondok igazat, mert ezek a dalok láthatóan más dalok találkozóhelyei is, tulajdonképpen értelmezik az életművet, ahogy az ismert életmű is kontextualizálja ezeket az eddig ismeretlen dalokat. Az aszinkron pedig, hiszen a nyolcvanas évek világából szólalnak meg a 2020-as évtizedben, egészen sajátossá teszi a jelentéseit, metaforáit, a dalok nyelvét – szóval inkább az egymásra rétegelt értelmezések azok, amik az előadás egyszerűnek tűnő nyitó kérdését egzisztenciálissá növelik: „Ki az, ki az, aki lennénk, ha volnánk?”
Szűcs Krisztián: Igen, hát ez egy elég kamikáze felvetés, de mégsem lehet igazán megkerülni. Természetesen ez csak úgy működhetett, ha még véletlenül sem került egyikünk sem Cseh Tamás vagy Csengey Dénes szerepébe, illetve a másik véglet, hogy még véletlenül sem akartuk a „magunk képére formálni”, kisajátítani a dalokat. A Másnap működőképességének egyetlen, de soha egy szóval ki nem mondott alapfeltétele valószínűleg az volt, hogy csak olyan dallamok, szövegek, mozdulatok, dumák, színek, érzelmek, energiák, poénok fordulhatnak elő benne, amik ugyanolyan szerves részei lehettek volna egy 86-os Cseh-Csengey előadásnak, mint 2023-ban egy Beck-Szűcs estének. Legalábbis ehhez próbáltuk tartani magunkat anélkül, hogy megbeszéltük volna.
Hogyan fordítottátok át a kamaraelőadást lemezen rögzült dalcsokorrá?
Beck Zoli: Megintcsak praktikusan: kihagytuk a prózázást. Valójában meg megpróbáltunk a dalokba hangszereléssel benne tartani annyi dramaturgiai feszültséget, amit azok még elbírnak, hogy a színpadi előadás lemezre nem karcolható elemei is hatásukban legalább jelen legyenek. És kényesek voltunk a lemeztárgyra is: olyat akartunk csinálni, ami forgatható, böngészhető, tényleg izgalmas műtárgy, közben informatív, megmutat valamit abból a majd harminc éves, többször megszakított alkotói folyamatból, aminek az előadás és a lemez az eredménye.
Interjú: Dömötör Endre
Fotó: Sinco
A Magyar Zene Háza Cseh Tamás 80 emlékév keretében létrejött programsorozata.
