Fellépőink kedvencei – Mayberian Sanskülotts-playlist

A zenekar tagjai kommentekkel is ellátták választott felvételeiket.

Csordás Zita (ének)
Pergolesi: Stabat Mater: I. Stabat Mater Dolorosa
Vannak olyan időszakok az életben, amikor az embernek mindenből elege lesz, amikor pontosan tudja, hogy egyedül van a világban és szembesül saját esendőségével és amikor nem érti, hogy hogy lehet még mindig része valahogyan ennek a világnak. Én mostanában sokszor vagyok ez az ember és ilyenkor már a zene se esik jól, ezt a gyönyörűséges művet leszámítva.
Aphex Twin: #3
Az előző gondolatmenetet folytatva, amikor az ember csak úgy eléldegéli a napjait, mindenféle világmegváltó gondolatát csírájában elfojtva, tulajdonképpen biorobotként, aki végülis csak alszik, dolgozik és eszik, akkor néha, például munkába menet vagy onnan hazafelé tartva eszébe jut, hogy régen volt egy dal, amit hosszú vonatutakon repeaten hallgatott és amikor újra meghallgatja, elönti egy különös, megnyugtató érzés, hogy valamire még biztosan ő is jó, hogy valahová még talán tart ez a világ és nem csak a saját pusztulása felé.

Balogh Gallusz (gitár)
Sassy009: Are You Still A Lover?
Elég király a basszustéma, meg persze az egész szám, nagyon bejön ez a misztikus hangulat.
MorMor: Chasing Ghosts
Hát ebben minden elég szexi, a basszust megint kiemelném, meg nagyon menő a vége!
Part Time: Jean’s Ballad
Furcsa, hogy ez csak egy bonus track, pedig a legjobb a lemezen, valamiért amikor hallgatom mindig azt képzelem, hogy egy másnapos magándetektív vagyok.

Csiki Áron (billentyű, vokál)
Danny Brown: Downward Spiral
Remek indítás a lemezhez. A beat kiváló, a szöveg a maga kendőzetlen alpáriságában humoros és okos, az előadásmód abszolút egyedülálló.

Andrásfay Laura (basszusgitár)
AFAR: Elysia
Egy ideje foglalkoztat a monotonitás és az effektezés, ez a szám szerintem zseniális mindkettőben. A lüktetése, a váltások, egy teljes történet. Megindítja a képzeletemet, és mindig más irányba fut ki.
Otzeki: Falling Out
Ezt a dalt a szívritmusszerű dobtémája miatt szerettem meg, valamint amiatt, ahogy a különféle "epizódjai" egésszé állnak össze. Nem sok, nem kevés, pont betalál és elsodor.

Dorozsmai Gergő (gitár)
France Gall: Ella, elle l’a
Mi ez a refrén?!??!?
Doja Cat: Paint The Town Red
Ezt pedig nem kell bemutatni, minden ott van a szövegben.

Justin Spike (dob)
Hurray For The Riff Raff: Hungry Ghost
Ez a New Orleans-i csavargó banda tökéletesen érzékelteti, milyen érzés éhes fantomként bolyongani a földön, folyamatosan a megváltást keresve, de soha nem találva azt.
Adam Faucett: Opossum
Néhány koncerten játszottam Adam Faucett-tel egy montanai és wyomingi turnén 2009-ben. Ez a dal szellemként követett engem az amerikai nyugati tájakon, és még sok éven át utána is. Amikor meghallgatom, emelem poharam az összes szomorú sorsú barátomra, akit elvesztettem.