Halál és feltámadás

Hogyan találták meg egymást a Concerto Armonicóval?

Spányi Miklóssal, az együttes művészeti vezetőjével több mint 10 éve ismerjük egymást. Kollégák vagyunk a mannheimi zeneművészeti főiskolán (Staatliche Hochschule für Musik und Darstellende Kunst Mannheim), ahol Miklós rendszeresen kíséri a növendékeimet csembalón. Sok kamarakoncerten is játszottunk együtt. Két éve adtunk egy hasonló stílusú, itáliai és német barokk művekből összeállított hangversenyt, ami nagyon jó fogadtatásra talált; 2023-ra pedig tervezünk egy újabb, meghatározott koncepcióra épülő koncertet, csak más repertoárral. Júniusban lemezfelvételt is készítünk Miklóssal, egy fagott- és egy theorbaművésszel. Ezen a budapesti koncerten nem én leszek az egyetlen vendégszólista, csatlakozik hozzánk Seung-Eun Lee is, aki közös muzsikus barátaink egyike. Nagyon szépek az egyetlen oboaszólóra írt versenyművek, de a programot nagy mértékben színesíti, hogy egy kétoboás concertót is eljátszunk majd. Így még teljesebb élményt tudunk adni a közönségnek.

Milyen koncepció rejlik a budapesti hangverseny mögött?

A műsort Miklós állította össze. A koncertre nagyszombaton kerül sor, így a központi témánk a húsvét, a megváltás és a feltámadás története lesz. Eljátszunk két különleges sinfoniát Vivalditól, amelyeknek A szent sírnál (Al santo sepolcro) a címe. Ezután következik Vivaldi két oboára írt d-moll versenyműve, egy ízig-vérig drámai darab, hol panaszos, hol eleven karakterű részekkel – olyan az egész, mintha szavak nélkül mesélne el egy történetet. Händel Passacagliája az időtlenség, az örökkévalóság benyomását kelti, és teret ad a spiritualitásnak, a belső elmélkedésnek. A D-dúr concerto grosso viszont egy gyönyörűséges, örvendező, energiával teli mű, amely a mi koncepciónkban a feltámadást hirdeti meg. Végül Jean-Marie Leclair oboaversenyével zárjuk a programot, amelynek az első és utolsó tétele hasonlóképpen ünnepélyes és örömteli, de bőven akadnak benne lamento szakaszok is. Tartalmaz egy szinte kantátaszerű részt, recitativókkal és egy „oboaáriával”, ami nagy kontrasztot képez a többi tétellel. Leclair messze a legkevésbé ismert zeneszerző a műsorban; ő alapította meg a francia hegedűiskolát, és karmester, illetve termékeny komponista is volt. Számos hegedűversenyt írt, ezek közül az egyiket tetszés szerint fuvola- vagy oboaszólóval is elő lehet adni.

Egy évtizeden át dolgozott a London Symphony Orchestra szólóoboistájaként. Hogyan került kapcsolatba a barokk zenével?

Amikor az LSO-ban játszottam, minden egyes évad összes programján végighúzódott egy közös vezérfonal. Egyszer például előadtuk Prokofjev összes szimfóniáját, más művekkel keverve. Az orosz zene általánosságban nagy felfedezést jelentett számomra, mert fúvós hangszerekre nem készült túl sok eredeti orosz mű, úgy tűnik, a zeneszerzők sokkal inkább előnyben részesítették a hegedűt, a zongorát és az emberi hangot. Bartók is nagy kedvencem, a Concertót különösen szerettem játszani. A szólóoboa-repertoár 60-70%-a azonban 1650 és 1780 között született, a romantika alatt szinte semmi nem jutott nekünk, aztán a 20. században megint jött egy felfutás. Viszonylag kicsi, ám nagy időtávot fog át a repertoárunk, amelyen egy szimfonikus zenekarban nem igazán nyílik alkalom dolgozni. Barokk zenét kamarazenekarokkal játszottam, így kezdtünk együttműködni különféle koncertek keretében Miklóssal és együttesével is, hiszen ők a zenetörténet 1650 és 1820 közötti időszakára specializálódtak.

Mit gondol a barokk zene előadásáról: korhű vagy modern hangszereket jobb használni?

Úgy gondolom, hogy a zene mindig megőrzi a benne rejlő esszenciális szépséget és értéket, attól függetlenül, hogy milyen hangszeren adjuk elő. Bach zenéje mindenképpen Bach zenéje marad, orvosság a léleknek, akár zongorán játsszuk, akár csembalón. A Concerto Armonico egyébként modern hangszereket használ, historikus vonókkal. Persze bizonyos esetekben jobban kedvelem a barokk hangszereket, de azok nagyon speciális szerkezetek. Egészen más a felépítésük, mint egy modern hangszeré, ezért újfajta technikát kell tökéletesen elsajátítani ahhoz, hogy játszani tudjunk rajtuk. Egy barokk oboán például egyes hangnemeket lehetetlen megszólaltatni, ami korlátozza a repertoárt. Szerintem a hallgató tapasztalata leginkább azon múlik, hogyan játszik az ember: ha a stílus rossz, az barokk és modern hangszeren is ugyanolyan zavaró lesz... 

Interjú: Molnár Fanni