Hang/ember: Sena

A storyteller hangulatú, Hang/ember című, 2025-ben indult új könyvtári sorozat az Összhang magazinba is átvándorolt – ezekben a cikkben arra kérjük a közreműködő énekeseket, zenészeket, hogy meséljenek el magukról egy olyan személyes sztorit, ami nem annyira közismert. Ezúttal a Zene Házában a következő hónapokban két produkcióval – 2026. január 9.: WH és vendégeik – Örömöt örömmel, 2026. április 12.: Figyelem, felvétel! – Élő stúdió workshop Senával és Weil Andrással – is fellépő Sena Dagadu, az Irie Maffia, a WH és saját nevével fémjelzett formációk frontembere osztja meg zenei karrierje egyik nagy fordulópontját. Át is adjuk neki a szót!

Valahol ott kezdődik ez a sztori, hogy 2005 elején úgy voltam vele, hogy én elmegyek Ghánába, mert itt Budapesten a Gimmeshot Crew-val és a 2003-ben megjelent első, First One című lemezemmel lezárult, lecsengett egy időszak. Úgy éreztem, hogy egyrészt éhen fogok halni, ha nem csinálok valamit, másrészt meg nem nagyon láttam, hogy a zene hogyan lehetne a jövőm része Budapesten. Gondoltam, egy kicsit hazamegyek Ghánába, és összekapom a gondolataimat, jövőképemet. Néhány hónap alatt megismerkedtem ott nagyon sok, nagyon értékes, jófej, kreatív emberrel. Én ekkor már nem énekeltem, tényleg nem nagyon volt tervem a zenével. A fővárosi, accrai éjszakában azért mászkáltam, megnéztem, hogy milyen bulik vannak, de azt vettük észre a barátaimmal, hogy mennyire kevés a kicsi és közepes méretű bulihelyszín a városban.

Ghánában vagy nagyon nagy sztár az ember, és akkor stadion méretű, nagy-nagy produkciókat csinál, vagy igazából küszködik, hogy egyáltalán hogyan, hol gyakorolja az élő fellépéseket, mert nincsen ennek terepe. Nem létezett underground. Nekem megvolt a friss, Gimmeshot Crew-val szerezett tapasztalatom az open mic-estekről, néhány évnyi budapesti undergrounddal a hónom alatt gondoltam egyet, és három másik emberrel elkezdtünk Accrában open mic/freestyle bulikat szervezni. Kitaláltuk a Da Movement nevű kis alakulatunkat, találtunk egy kis klubot a belvárosban, szereztünk dj-t, lehetett open mic-olni, lehetett saját trekket hozni, de ha valaki egy szál gitárral akart előadni, azt is lehetett. Ezek a bulik annyira jól sikerültek, hogy több százan jelentkeztek, mindenkinek hiányzott, hogy egy kis közönség előtt, csak úgy, próbára tegye magát.

Szóval egyszercsak az accrai éjszakában találtam magamat, egy nagyon izgalmas és felpezsdítő dologban. Amiben csak szervezőként vettem részt, nem énkeltem, de az az igazság, hogy ez elkezdte visszahozni a lelkesedésemet, az életkedvemet, mert volt értelme annak, amit csinálunk. Rengeteg tehetséges embernek adott kezdőlökést ez a kezdeményezés, nekünk pedig nemes feladat volt. Jó érzés, hogy egy kicsit tudtam adni. Ez gyorsan kiforrta magát a hasonló alapelveken tovább folyó Bless the Mike nevű eseménysorozattá, én pedig kész voltam teljesen belemártózni ebbe a világba. Olyan emberek is megjelentek ezekben a bulikban, akikből sokan mára a nagy sztárok közé tartoznak Ghánában. Például Stonebwoy, M.anifest, Trigmatic is járt oda, vagy épp Jayso, akiből pedig nagy producer lett. Mindez elindított egy komolyabb underground mozgolódást Ghánában, mások is kezdtek szervezni, egyre több helyszín lett.

Nagyon megtaláltam ebben magam, arra készültem, hogy maradok Ghánában. De akkor még volt egy budapesti albérletem a Tátra utcában, Sabák Peti basszusgitáros haverommal, és visszajöttem egy hétre, hogy összecsomagoljam a cuccaimat. És akkor talált meg az Élő Marci. Hallotta, hogy a városban vagyok, és elhívott egy ebédre, és ott másodszorra is megkért, hogy csatlakozzak az akkor már két éve működő Irie Maffia nevű zenekarához. És egyrészt nagyon meggyőző volt, másrészt egy nagyon szép tervvel állt elő. Ekkor már szinte készen volt a zenekar bemutatkozó nagylemeze, egyszerűen ki voltak hagyva rajta nekem a refrének. Ennek hatására végül úgy voltam vele, hogy „ne engedjük még el ezt a magyar zenei világot! Ghána ott lesz még, nézzük meg, mi történik most ezzel a történetszállal.” A többit talán el se kell mondanom.

Szöveg: Sena
Fotó: Horváth Gergely Ambrus