„Amerikába kellett mennem, hogy megtaláljam a görög zenei gyökereimet”

Marina Satti már az interjú elején azzal kezdi, hogy mennyi kötődése van Magyarországhoz, az általa alapított és vezetett, már önállóan, nélküle fellépő kórusa, a chόrεs minden tagja a Kodály-módszer szerint tanult, néha énekelnek is magyarul, Bárdos Lajos-műveket például, egyikük félig magyar, ja, és szerinte a magyar Cantemus kórus a világ legjobbja, el is kezdett egy kicsit együttműködni a két énekkar, jönnek is, mármint a chόrεs júniusban Magyarországra egy kórusfesztiválra. Akkor vajon Sattit is láthatjuk két hónapon belül kétszer? „Az azért nem biztos, talán.” Oké, kezdjük akkor a zenei emlékekkel, és persze a kórusokra is visszatérünk még.

Mi a legkorábbi zenei emléked?

A szüleim vettek egy zongorát, ami otthon állt. Óvodás lehettem, amikor elkezdtem rajta játszani. Hiperenergikus gyerek voltam, állandóan fociztam az utcán a többiekkel, bicikliztem, rohangáltam, úsztam folyton. Viszont amikor leültem a zongorához és elkezdtem rajta játszani – úgy, hogy semmilyen korábbi zenei előképzettségem nem volt, csak magamnak pötyögtem –, akkor hirtelen nagyon elcsendesültem és fókuszált lettem. Szóval az emlékem az, hogy olyan ötévesen ülök a zongora mellett, és keresem, megpróbálom eltalálni a kedvenc dalaim dallamát a billentyűkön. Édesanyám persze észrevette, hogy milyen szenvedélyes vagyok a hangszerrel, és elvitt egy zongoratanárhoz...

Folytatás a Recorder oldalán