-(1).jpg)
Markánsan jelenik meg a nő, mint egyéniség
A Dívák & Ikonok című időszaki kiállításhoz kapcsolódnak Varga Veronika énekes-zenész-előadó Hangadó Globál című élőzenés ismeretterjesztő sorozatának különkiadásai a görög végzet asszonya, Mortissa nyomán. A koncertsorozatban olyan görög és spanyol nyelvű, napsütötte és temperamentumos, vagy épp holdfényes és szelíden érzelmes dalok csendülnek fel, amelyek képesek azzal a határtalan nőiességgel megtölteni a teret, amelyet a Mortissa szimbolizál – a világ bármely pontján, a történelem bármely időpillanatában. A Mortissa – görög dívák című est április 23-án lesz a Zene Házában, előtte Varga Veronika mesél a részletekről.
Mi indította útjára a Hangadó Globál sorozatot a Zene Házában?
2023-ban léptem fel először a Magyar Zene Háza Hangadó Globál című előadás-sorozatában, amelynek keretében három különböző zenei világot vittünk színpadra interaktív koncertek formájában: a Ház felkérésére az általam már több, mint 10 éve képviselt balkáni és görög zenei vonal egy-egy szelete került terítékre ekkor, elsőként Bosznia-Hercegovina különlegesen szép és megható dalműfaja, a sevdalinka, második alkalommal a 20. század elejének szmirnai, illetve anatóliai-görög dalai, végül pedig a görög nagyvárosok egyedi zenei stílusa, a rebetiko. Úgy tudom, hogy a Hangadó Globál sorozatában először kapott helyet ez a zenei, illetve kulturális szegmense Európának, emiatt különösen nagy sikernek tartom, hogy mindhárom előadásunk teltházas volt. A sorozat fontos küldetése, hogy a közönséget a lehető legtöbbféle módon bevonja az adott zenei világba, amivel könnyedén tudtam azonosulni, hiszen a legtöbb koncertemen igyekszem ezt a szemléletmódot képviselni, azaz a közönséget aktivizálni és háttérinformációkkal ellátni.
Benned mi indította útjára az ismeretterjesztés vágyát?
Olyan zenét játszom, illetve énekelek elsősorban, ami nemhogy rétegzenének minősül Budapesten és egész Magyarországon, még kevesen is értik mind a nyelv, mind pedig a kulturális háttér vonatkozásában. Ilyenkor az emberben végképp kialakul az igény és a vágy arra, hogy minél többet és minél többféleképpen beszéljen arról, amit csinál. Mindig is szerettem beszélgetni a zenéről és szívesen hallgatom mások gondolatait, személyes élményeit a zene kapcsán, aminek természetes hozadékaként értelmezem a saját működésemben, hogy felveszem a kapcsolatot a közönséggel, amennyire és amennyiben a helyzet megengedi. A görög, a szerb, a makedón vagy a bosnyák zenének – amelyben magyar énekes létemre leginkább megtaláltam a saját hangom – egyébként szubkulturális szinten népes rajongótábora van, hiszen Magyarországon már régóta élnek délszláv és görög nemzetiségi csoportok, akik viszonylag aktív kulturális tevékenységet folytatnak, amivel nem is olyan nehéz összetalálkozni „kívülállóként”, főképp Budapesten belül. Mindenesetre azok számára is szeretnék újat mutatni, akik ilyen módon kapcsolódnak az általam énekelt dalokhoz, mégpedig azáltal, hogy nem feltétlenül a mainstream zenei repertoárból válogatok. Szerintem ez már önmagában ismeretterjesztésnek számít!
A Dívák & Ikonok című időszaki kiállításhoz kapcsolódó kétrészes különkiadás két, bizonyos pontjain rokon, alapjaiban mégis eltérő kultúra köré épül. Mi fűzi össze a két részt?
A Mortissa címet viselő sorozatrészek több szálon kapcsolódnak egymáshoz: a fő gondolat maga a díva, a femme fatale, azaz a végzet asszonya karakter sajátos zenei megidézése köré épül, amelyben többek között a dalok tematikája, illetve azok egyedi kontextusa lesz majd a motor. A Mortissa kifejezés – amelyet a görög rebetiko szótárából kölcsönöztem – maga is ezt a végzetes nőtípust jelenti. A görög cím természetesen előre jelzi, hogy a koncertek anyagában megjelenik a görög zene, azonban alapvetően csak az első előadás az, amely kizárólag görög dalokból áll majd. Az első görög, és a második spanyol részt ugyanis az a szándék is összeköti, hogy egy nem mindennapi képet mutassunk a közönségnek a Földközi-tenger környékének populáris és tradicionális zenei világról – ami számomra most a leginkább vonzó terep. Úgy gondolom, hogy mindkét kultúrában markánsan jelenik meg a nő, mint egyéniség, és ezúttal kifejezetten célom a karakterisztikus jegyek ábrázolása, ami a zenei sajátosságokon, a dalok vagy a megidézett előadók történetein keresztül nyer igazán értelmet. A görög és a spanyol zenei fókuszú előadásról tehát együttesen elmondható, hogy a középpontba a női hang és a női teremtő energia áll. Mindezt azzal szeretném fokozni, hogy mindkét koncertre meghívtam egy-egy különleges kisugárzású, számomra nagy jelentőséggel bíró női előadóművészt, hogy a színpadon együtt erősítsük egymást és a tematikát.
Mit szimbolizál mortissa?
Ahogy említettem, a mortissa maga a végzet asszonya. Az előző század eleji görög dalokban felbukkanó kifejezés szerintem a lehető legérzékletesebben jellemzi azt a szinte halálosan vonzó dívát, akinek egyetlen férfi sem bír nemet mondani – legyen ez a nő akár csalfa ledér vagy ravasz játszmázó, valódi szépség vagy ellenállhatatlan egyéniség. A mortissa sokakat megbotránkoztató, másoknak példaképként szolgáló erős és független női figura, a társadalmi normák huncut provokátora, a szabadság szerelmese, akit sem a dohányfüst, sem az égetett szesz illata nem riaszt el attól, hogy kifejezze gondolatait és érzéseit, hogy élvezze és büszkén prezentálja nőiességét a férfiak által uralt világ legkevésbé sem kifinomult tereiben, például a 20. század kávéházaiban. A mortissa karaktere véleményem szerint valamilye módon „átemelhető” a jelenbe is – és ha arra gondolunk, hogy még ma is megeshet sok helyen, hogy egy nőnek nem kevésbé kell küzdenie azért, hogy véleményt formálhasson, mint száz vagy netán többszáz éve, hirtelen még társadalmi színezetet is kap a történet.
Milyen hatással voltak a görög rebetikóban megjelenő énekes-táncosnők a nők társadalmi helyzetének „normalizálására”, egyúttal a női művészek sorsának alakulására?
A jelenből visszatekintve többféle kép is kirajzolódhat előttünk erről a kérdésről. Először is a rebetiko 20. századi műfajának idővonalát érdemes végig követni, az azt egyébként erőteljesen formáló politikai-társadalmi és kulturális jelenségek, változások fényében. Számomra úgy tűnik, hogy a világban feléledő női egyenjogúsági törekvésekkel párhuzamba állítható a görög populáris zenében megjelenő kozmopolita női előadók öntudatának megerősödése, de attól függetlenül is felismerhető az a fejlődési folyamat, amelyben az énekesnők önmagukat már nem kívánják csak egyfajta „eszköz-szerepen” látni: egyértelmű, hogy a nő elsősorban a férfi figyelmének felkeltésére került a szórakoztatóiparba és a színpadra, és nem azért, hogy önmagát megvalósítsa, stílust vagy véleményt formáljon – főleg nem politikai kérdésekben vagy üzleti ügyekben. Mégis, az általam olvasott történetekből az rajzolódik ki, hogy az előző század elején a görög zenében nagyobb sikereket elért énekes-táncosnők rendelkeztek egy olyan karizmával és kurázsival, ami kiemelte őket a „csupán kellemes” vagy „csupán erotikus” szerepből. Felismerték és fenn is tartották a jogaikat, részt vettek a saját jövőjük alakításában és szerepet vállaltak szociális kérdésekben is – volt is miben, hiszen Görögországban (is) egymást érték akkor a mindent felforgató politikai és társadalmi történések, amelyek a kultúrára, a művészekre és magára a szórakoztatásra is kihatással volt. A korszak egyik legsikeresebb énekesnője a zsidó származású Roza Eskenazi volt, aki a német megszállás alatt saját zenés tavernáját üzemeltette Athénban, és ott bújtatta sorstársait, megmentve ezzel számos életet; vagy ott van a következő generációból Sotiria Bellou, aki nem titkolta, hogy a nőkhöz vonzódik, emellett hírhedt politikai aktivista és szerencsejátékos volt – egy igazi outsider. Azt hiszem, mindebből a legfontosabb a konvenciók olyanfajta „emberbarát” értelmezése, ami nem korlátoz senkit sem a szabadságában – akár férfi, akár női testben éli az életét.
Interjú: Dömötör Endre
Fotó: Sutus Fanni
A Dívák & Ikonok című időszaki kiállításhoz kapcsolódnak Varga Veronika Hangadó Globál című élőzenés ismeretterjesztő sorozatának különkiadásai a görög végzet asszonya, mortissa nyomán.
