.jpg)
„Szeretném megmutatni a trombita finomságát, lágyságát”
Adventi hangulatra számíthatunk a december 2-i Gloria című koncerten a Magyar Zene Házában, amikor Boldoczki Gábor trombitán, Fenyő László csellón, Dinyés Soma pedig csembalón játszik majd. Az esten a barokk kor legfennköltebb és legünnepélyesebb művei közül szólal meg néhány. A koncertről és a trombitában rejlő lehetőségekről a világ nagy koncerttermeiben is rendszeresen fellépő Boldoczki Gábort kérdeztük.
A decemberi Gloria című műsor valójában a 2008-as lemezedről kapta, vagy kölcsönözte a címét. A címen kívül lesz átfedés a lemez anyaga és a koncertprogram között?
Nagyon örülünk, hogy a Magyar Zene Házában ilyen szép és különleges műsorral léphetünk fel. A 2008-as Gloria című lemeznek az volt az alapkoncepciója, hogy bemutassuk, hogy a trombita és a barokk zene milyen szorosan fonódott össze. A barokk trombitások nagy tiszteletnek örvendtek, magas rangban álltak, már csak amiatt is, hogy királyoknál, hercegeknél, fűuraknál zenéltek. Emellett pedig a templomoknak is ünnepélyes hangszere volt a trombita, gondoljunk arra, hogy amikor például Bachnál megszólal, az olyan, mintha maga az Isten szólna. A trombitához tehát sokáig a magasztosság, a fennköltség érzése párosult.
A trombita-csembaló-cselló hármasa azonban nem annyira megszokott a színpadokon.
Egyáltalán nem, ezért is mondhatom azt, hogy a Gloria ebben úttörőnek számított. A trombitára írt repertoár nagyon gazdag, de szerettem volna megmutatni a lemezen és szeretném megmutatni a decemberi koncerten is, hogy a trombita tud karcsú és halk is lenni, illetve, hogy dinamikában és karakterben is képes alkalmazkodni úgy, hogy egy csembalóval és egy csellóval együtt kamarázhat.
Fantasztikus partnerekkel lépsz fel: csellón Fenyő László játszik majd, aki egyébként a lemezen is szerepel, a csembalót pedig Dinyés Soma szólaltatja meg. De visszatérve az előző gondolatra: a cselló és a csembaló mellett tehát a szokásosnál visszafogottabban kell majd játszanod?
Feltétlenül. Korábban a zeneszerzők többsége a trombitára olyan hangszerként tekintett, amely a zenekari összhangzás fényesítésére, felerősítése szolgált, ami érthető, hiszen a trombita hangját nehéz is lenne „eldugni”. Én azonban szeretném megmutatni a hangszer finomságát, lágyságát. Mindig is érdekelt, hogy hogyan lehet más hangszerre írt műveket megszólaltatni trombitán, rengeteg átiratot játszottam, és számomra nagyon inspiráló, amikor a trombita például egy oboa melankolikus, lassú szólamát játssza, vagy egy hegedűre írt tétel meg tud szólalni trombitán. A decemberi koncerten hallható szonáták közül Viviani műve az egyetlen, ami valóban trombitára íródott. Albinoni eredetileg hegedűre írta a szonátáit, és onnan írták át őket trombitára, de ezek a szonáták trombitán is képesek ugyanolyan hajlékonyan megszólalni, mint hegedűn. Nagyon örülök, hogy ezek a művek hallhatók lesznek a Zene Házában, azért is, mert a Gloria műsort Magyarországon még nem játszottuk. Fantasztikus szerzők darabjai ezek, amelyek a szépségükkel segítik az adventre hangolódást, készülődést is.
A koncertjeiden többféle trombitán is szoktál játszani. Most hányat hallhatunk majd?
Három különböző hangszert szólaltatok meg: egy piccoló trombitát, egy másik, de kicsit hosszabb építésű piccoló trombitát, és egy Esz-hangolású trombitát. Illetve szeretnék szárnykürtön is játszani.
Sokat koncertezel a nagyvilágban, de közben tanítasz is a Zeneakadémián. Hogy látod: a trombita mennyire népszerű most a zenét tanulni vágyók körében?
Ahogy már említettem, a trombitát és a trombitásokat a barokk korban nagy becsben tartották, aztán a klasszicizmus alatt a szóló hangszerből egyre inkább tutti hangszer lett. Később azonban, például Berlioz, Wagner vagy Richard Strauss már nemcsak akkor használták, amikor hangosan kellett játszani, hanem visszatértek a szolisztikus megszólaltatásához, sőt, tovább is fejlesztették azt. Ezen a vonalon haladtak a későbbi komponisták is, Maurice André színre lépésekor pedig mindenkinek leesett az álla, hogy „jé, hát egy trombitával ilyet is lehet!” Rengeteg színe van a trombitának, és úgy érzem, hogy szolisztikus hangszerként is izgalmas fejlődési pályán mozog. Keresett hangszer, amiben nagy szerepe van annak, hogy Magyarországon sok helyen, vidéken is, működnek még fúvószenekarok, és ezek nagyon motiválók lehetnek a hangszertanulás terén. Erős a színvonal, legalábbis én elképesztő adottságú, magas színvonalon zenélő növendékekkel találkozom a felvételin. Ami pedig a kortárs zeneszerzőket illeti, közülük is egyre többen fedezik fel a trombitát, és remélem, hogy ebben egy kicsit én is inspirálom őket.
A zeneszerzők közül kikkel dolgozol most együtt?
Ebben az évben négy bemutatóm is volt: májusban mutattuk be Fazil Say kettősversenyét Szergej Nakarjakovval a Müpában. Nagy megtiszteltetés, hogy Eötvös Péter írt egy darabot trombitára és orgonára, aminek Kölnben volt a bemutatója szeptemberben, aztán egy dél-koreai szerző, Jeajoon Ryu posztromantikus művét játszottam Vasily Petrenko vezényletével, a Zeneakadémián pedig egy szlovén zeneszerző, Nina Šenk művét mutattam be, októberben.
Interjú: Nagy Viktória
Gloria
Ezen az estén olyan magyar muzsikusok lépnek fel a Zene Házában, akiket fenntartások nélkül nevezhetünk világklasszisnak: Boldoczki Gábor trombitaművész és Fenyő László csellista a legnagyobb nemzetközi hangversenytermek és klasszikus zenei fesztiválok többségét megjárta már, csembalón pedig a barokk hangszeres zenét tudományos alapossággal ismerő Dinyés Soma csatlakozik hozzájuk. Koncertjükön a barokk kor legfennköltebb és legünnepélyesebb művei közül válogatnak – ahogyan a 2008-ban megjelent Gloria című lemezen tették –, így valódi adventi hangulatra számíthatunk.
