Zenebutik, Pulzus, Táncdalfesztivál

Táncdalfesztivál

A beat megjelenésével a hatvanas években a Ki mit tud?-ok után indult, sokáig évente megrendezett Táncdalfesztivál jelentette a vezető zenés tévéműsort, az itt feltűnt énekesek sztárok lettek, az itt debütált dalok pedig slágerek.

Egymillió fontos hangjegy

A hetvenes években aztán hiába jártak tízezrek a rockkoncertekre, a sztárzenészek a tévében csak módjával kaptak játékpercet. Az első ilyen műsor az 1969-ben indult Könnyűzenét Kedvelők Klubja volt (Módos Péter vezette), ezt 1970-1972 között a Tapsifüles váltotta, majd 1973 januárjában jött a Slágerszervíz. Néhány év popcsend után 1976-ban startolt az első emlékezetesebb popzenei műsor, az Egymillió fontos hangjegy, amelyet kezdetben Cintula, majd Dévényi Tibor dj vezetett.

Pulzus

1980-ban indult a Pulzus, amely már nemcsak dalokat mutatott be, de beszélgetéseket is tartalmazott, klasszikus magazinműsorként funkcionált, követte az aktuális lemezmegjelenéseket, számos remek felvétel készült a stúdióban is. Ennek is Módos Péter volt a szerkesztője.

Zenebutik

Emblematikus műsor Juhász Előddel, amelybe a legújabb popklipektől a komolyzenéig minden belefért, ami zene.

A 80-as évek második fele

A Pulzus 1986-os megszűnése után aztán némileg színesebb lett a zenés tévéműsor-kínálat: jöttek sorban a hosszabb-rövidebb időt megélt programok (Sárga tengeralattjáró, Slágerbazár, Húsz a csúcson, Popkorong, Hat ász, Rockstúdió, Roxinpad stb.), hogy a kilencvenes évektől még több ilyen műsor vegye fel a versenyt a kilencvenes évek elejétől a legtöbb magyar háztartásba eljutó Music Televisionnel.

Húsz a csúcson:

Popkorong:

Hat ász:

Rockstúdió:

Poptörténeti Talkshow – Nekünk írták a dalt! – A médiumok tere

A huszadik század hatvanas-hetvenes-nyolcvanas éveiben alapjaiban változott meg a zenének e felhasználóhoz (előbb hallgatóhoz, majd nézőhöz) való eljutása. A zene – a megváltozó rádiók és a megjelenő televíziók révén – tömegesen jutott be az otthonokba, tárolható és bármikor elővehető, egyedül vagy társaságban egyaránt élvezhető lett. Miközben a szalagos és kazettás magnóknak, a lemezjátszóknak, majd a videómagnóknak köszönhetően nemcsak a jogtulajdonosoktól, hanem az állam vigyázó szemeitől is függetlenebbé vált. Mondhatni, a zenei felvételből személyes tulajdon lehetett.  A több mint nyolcszáz négyzetméteres kiállítás nemcsak a politikával átitatott korszak legkiemelkedőbb előadóira, zenekaraira, emblematikus slágereire és legfontosabb poptörténeti eseményeire fókuszál, hanem egyben bemutatja az azokhoz kötődő rajongói szubkultúrákat; a populáris zene elterjedésében nélkülözhetetlen médiumokat; a zenészek mozgásterét alapjaiban behatároló egydimenziós intézményrendszert és politikai erőteret; a színpadi technika fejlődésének legjelentősebb stációit; valamint a populáris zenekultúra és a társművészetek koronként változó intenzitású viszonyát. Deklaráltan a szélesebb nagyközönséget, az egykori zenerajongókat, azok gyerekeit, unokáit és a korszak iránt behatóbban érdeklődő fiatalokat megcélozva.