Zenélő tájakon – népzenei ismeretterjesztő sorozat nyáron, a Zene Házában

A LISTEN. – Zenei utazás a világ körül című időszaki kiállításunkhoz kapcsolódó, Zenélő tájakon-sorozatnak éppúgy te vagy az ötlet- és házigazdája, ahogy a klasszikus Hangadó Seniornak. Mit szeretnél bemutatni ezeken az alkalmakon az érdeklődőknek?

Négyrészes sorozatról van szó, és minden alkalommal egy-egy tájegységünk, illetve az azokhoz kapcsolódó folklórkincsünk kerül középpontba. Mi, magyarok, nemcsak abban vagyunk különlegesek, hogy a nyelvünket rajtunk kívül nem beszéli senki más a világon, hanem abban is, hogy az anyanyelvi kultúránkhoz szorosan hozzátartozó népzenei örökségünk világviszonylatban is egyedülálló. Elképesztően sokszínű folklórkinccsel rendelkezünk itt, a Kárpát-medencében. Népzenei nagy gyűjtőterületek szempontjából egyébként öt régiót szoktunk megemlíteni – Moldva az ötödik –, de mi ezúttal maradunk a Kárpátok gyűrűjén belül, azaz négy tájegységnél, melyek: a Dunántúl, az Alföld, a Felföld és Erdély.

Óriási szerencsénk van ezzel a gazdag folklórkinccsel, de azt se felejtsük el, hogy legalább ilyen nagy szerencse, hogy ez a népzenei anyag párját ritkító alapossággal van felgyűjtve, köszönhetően annak, hogy olyan nevekhez kötődött a gyűjtőmunka, mint például Vikár Béla, Bartók Béla, Kodály Zoltán.

Ez mindenképpen fontos, de hozzá kell tenni, hogy az osztályozási szempontok kialakítása valójában Bartók Bélának köszönhető. Kodály Zoltánnal közösen végezték ezt a munkát, de azt a rendszert, ahogyan feldolgozták az összegyűjtött anyagot, Bartók találta ki: a gyűjtési helyszín, a szerkezet, felhasználás szerinti besorolás, és így tovább. Az összehasonlító népzenetudománynak Bartók Béla az atyja.

Tisztában vagyunk vele, hogy milyen kincs van a birtokunkban?

Szerintem nem. Pedig elképesztően sokszínűek vagyunk, olyannyira, hogy a LISTEN.-hez hasonló, változatos kiállítást pusztán a Kárpát-medencei népzenei kincsből is össze lehetne állítani. És akkor még nem tekintettünk rá a az itt élő más népek zenéire, melyek óhatatlanul is hatottak a mi népzenénkre, ahogy a miénk is hatott az övékre.

Visszatérve a sorozatra: tehát négy előadás lesz, mindegyiken egy-egy régió kerül fókuszba.

Pontosan, ráadásul a négyből három előadásra fiatal népzenészeket is meghívtam, akik között van, aki még középiskolás, van zeneakadémista, és van olyan is, aki már végzett népzenész. Jön egy háromtagú zenekar (Nagy Zsombor, Sima Zénó, Egervári András), akik az erdélyi résznél húzzák majd, a dunántúli résznél egy citerás-énekes duó lesz hallható, Albert Anna és Barna Anikó. A felföldi részhez pedig Anna testvére, Albert János érkezik, aki dudán és pásztorfurulyán játszik. Természetesen mindegyik alkalom interaktív lesz, sok daltanulással, közös énekléssel, együtt muzsikálással – már csak a népzene sajátosságaiból adódóan is. A hangsúly azonban az élő zenéhez való kapcsolódáson lesz, miközben persze azt is érdekes lesz meghallgatni, hogy vajon miért áll egy mai huszonéves népzenésznek?

Ha jól sejtem, másról is lesz szó, nemcsak népzenéről, népdalokról. Mi várható még?

Minden alkalommal beszélek a helyi sajátosságokról, az építészetről, a népszokásokról, a viseletről, de megemlékezünk az adott tájegység híres szülötteiről is. Sőt, az irodalom is megjelenik: az Alföldnél Petőfi Sándor, a Felföldnél Mikszáth Kálmán adott volt, az erdélyi részben szó lesz többek között a székely mesemondókról és Tamási Áronról is. De feldolgozott népzenével is foglalkozunk, azt vizsgálva, hogy hol és hogyan jelennek meg a népi dallamok klasszikus művekben, például Kodálynál, Bartóknál, Dohnányi Ernőnél vagy Weiner Leónál.

A hallgatók mit tapasztalhatnak meg inkább a népzenében: a sokszínűséget vagy az egyes dallamok hasonlóságát?

Bár tánctanítás nem lesz, de azért szeretném megmutatni a zenében az olyan sajátosságokat, mint például a mezőségi négyes, a dunántúli ugrós, vagy a felvidéki lakodalmas. Ugyanakkor érdekes lesz megfigyelni a szövegek és a dallamok vándorlását is, hogy melyik, hogyan változott tájegységenként – erre is keresünk példákat, és szó lesz a táncrendek zenéiről is. Azért is hívtam meg a fiatal előadókat, hogy megmutassuk, hogy a magyar népzene él, és mindaddig, amíg lesznek olyan tízen-, huszonéves fiatalok, akik vállalják, hogy népzenével szeretnének foglalkozni, biztos, hogy életben is marad.

Interjú: Nagy Viktória