Budapest Modern Jazz Collective
Programsorozat
Budapest Modern Jazz Collective
A március 19-20-i Harcsa Veronika kurátori hétvége vasárnapi első koncertjét a Budapest Modern Jazz Collective adja. A Varga Dániel által létrehozott formáció két szaxofonnal, trombitával, harsonával, valamint a dob-bőgő-gitár-billentyűsökkel áll fel, a nyolcfős zenekar saját kompozícióinak előadása mellett arra vállalkozik, hogy elismert magyar jazz-zenészek klasszikus és kevésbé játszott darabjait újrahangszerelve koncertszínpadokon tartsa.
Varga Dániel által megalapított és vezetett – a fiatal magyar modern jazzközösség válogatott és elismert tagjaiból álló – nyolcfős Budapest Modern Jazz Collective 2021-ben debütált, tehát egészen friss formáció. A kollektíva zenéjében a saját, erre a zenekarra meghangszerelt kompozíciókon kívül nagy szerepet kap az elismert magyar jazz-zenészek darabjainak életben tartása, a BMJC által ehhez a projekthez újrahangszerelt változatok eljátszása. A formációban résztvevő zeneszerzők (Varga Dániel, Subicz Gábor, Ávéd János, Pozsár Máté) saját darabjai szintén a nyolcfős fellásnak megfelelő hangszerelésben szólalnak meg. A projekt célja, hogy a még esetlegesen kevésbé ismert fiatal jazz-előadók, -zeneszerzők és a már idősebb, elismert jazz-zenészek új megszólalásban felelevenített darabjai egymás mellett szólaljanak meg. Így találkozik a régi és az új, a friss és a felfrissített egy műsorban.
A koncertet 17:15-től Harcsa Veronika workshopja előzi meg, amely aznapi koncertjeggyel ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött.
Kinek ajánljuk? A modern jazz kedvelőinek; azoknak, akiknek sokat jelent a hazai jazz öröksége.