Díva-Tranzit című installáció megnyitója
Kiállítás/Installáció
Pop
Klasszikus/Kortárs
Díva-Tranzit című installáció megnyitója
Szűcs Edit és Árvai György Díva-tranzit című installációja a dívaság, a nőiség korokon átívelő szerepváltozásait jeleníti meg.
Számtalan, az ünnep fényeit idéző női ruhát látunk sorjában, egymás mellett, melyek egyszerű vállfákon függenek a fejünk felett, még jól látható, ugyanakkor elérhetetlen magasságban, áttetsző, ruhavédő zsákokba csomagolva. Az öltözékek közelről finom különbségeket mutatnak formájukban és anyagaik minőségében, távolabbról viszont már egységet sugallnak. Vajon egy öltözőben sorakoznak így ezek a ruhák, vagy egy raktárban – arra várva, hogy valaki újra magára öltse őket? Vagy útra készen várakoznak? Nem tudjuk, de talán nem is lényeges. A ruhákon/ruhazsákokon található raktári jelzőcímkék egykori, mostani, esetleg jövőbeli nőket, dívákat jelölnek nevekkel, évszámokkal és egyéb információkkal. Vagyis ezeket a ruhákat korábban már felvette valaki, most pedig becsomagolva várják, hogy esetleg más is viselje őket, más szerepben, más helyzetben, egészen másképp, mint korábban. Ebben az értelemben tehát az installáció egyszerre tárja elénk a múltat, a jelent és a titokzatos jövőt.
A Díva-tranzit pop-up tárlat megnyitója december 20-án, szerdán, 18:00-kor lesz a Magyar Zene Háza Előcsarnokában. A megnyitón közreműködik Philipp György énekművész, zeneszerző, karmester és Karafiáth Orsolya író, költő, publicista. Az installáció a 2024 májusában Londonból érkező Dívák & Ikonok című nagyszabású kiállításhoz kapcsolódik.
Világsztárok a Zene Házában! Nyitás: 2024. május – új időszaki kiállítás
Fedezd fel a különleges és nagyhatású előadóművészek univerzumát a Dívák & Ikonok kiállításon! Eredeti jelmezek és fellépőruhák hozzák igazán közel hozzánk a Dívát, a valódi előadóművészt és embert, akiről eleddig csak a rivaldafény és a média által sugárzott képet ismertük. Rihanna, Björk, Lady Gaga, Billie Eilish, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina Turner, Cher, Marilyn Monroe, Maria Callas, Marton Éva, Péterfy Bori vagy Rúzsa Magdi mellett több mint száz világsztár költözött be a Zene Házába.