Harcsa Veronika – Lámpafény és Tandori - Sziveri lemezbemutató
Programsorozat
Harcsa Veronika – Lámpafény és Tandori - Sziveri lemezbemutató
A március 19-20-i Harcsa Veronika kurátori hétvége zárásaként a házigazda, Harcsa Veronika ad dupla koncertet, miután mindkét napon tart egy-egy szabad improvizációs workshopot is. Műsorában az a két programja találkozik, amelyekben magyar verseket énekel. Előbb a korábban Kassáknak szentelt projektlemezéről ismert ötfős felállással mutatja be új verslemezét, amin Tandori Dezső és a tragikusan fiatalon elhunyt vajdasági költő, Sziveri János műveit dolgozza fel a kvintett, előtte pedig a tíz éve megjelentetett Lámpafény című lemez dalait eleveníti fel Gyémánt Bálint gitárossal.
Bár Harcsa Veronika saját dalait angol nyelven írja, több albumot készített már magyar költők megzenésített verseiből. Kurátori hétvégéjek zárókoncertjén legújabb, Tandori-Sziveri versprojektének bemutatója mellett összeállítás hallható korábbi verses munkáiból is. Legújabb verslemezén Tandori Dezső és Sziveri János műveit dolgozza fel Harcsa Veronika énekes, Márkos Albert csellista-zeneszerző, Keszég László színművész, Benkő Róbert bőgős, Pándi Balázs dobos kvintettje. Az ötös korábban Kassák Lajos verseiből készített karizmatikus megzenésítéseket a szabadzene és a zsigeri előadásmód egyesítésével, ezen alkotómunka folytatása a most bemutatott anyag. A koncert első felében Harcsa Veronika legközelebbi zenésztársával, Gyémánt Bálint gitárossal lép színpadra, hogy felelevenítsék a tíz éve megjelentetett Lámpafény című lemez dalait. Ezen az albumon a páros olyan huszadik századi magyar költők verseit dolgozta fel, mint József Attila, Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor.
A koncertet 17:15-től Harcsa Veronika workshopja előzi meg, amely aznapi koncertjeggyel ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött.
Kinek ajánljuk? Azoknak, akik számára a versfeldogozás nem jelent egyet az dalszerző-előadó hagyománnyal; akik a sokrétű jazzt szeretik.
COVID információ
A jelenleg érvényben lévő szabályozás értelmében 2022. március 7-étől nem kötelező maszkot viselni a Magyar Zene Háza területén, valamint védettségi igazolvány nélkül látogathatók a koncertek, programok és a kiállítás is.
Mindezek ellenére továbbra is javasoljuk, hogy a koncerteken viseljenek maszkot. Továbbá felhívjuk figyelmüket, hogy a rendezvényekre történő belépés szabályai a kormányzati intézkedések függvényében változhatnak. Kérjük, hogy mielőtt elindulna az eseményre, tájékozódjon a Magyar Zene Háza honlapján az aktuális információkról.