Mária, Mária, mennyei szép hajnal

A magyar népdal, népzene keleti gyökereiről, generációkon átívelő hagyományozódásáról, a paraszti lét mindennapjait átszövő fontosságáról bizonyára mindannyian hallottunk már. Ugyanakkor ritkán töprengünk el azon, hány száz éves is ez a hagyomány, hogy bizonyos dallamok a barokk, vagy a reneszánsz korszakából, netán gregorián gyökerekből sarjadtak. Sőt, mivel a népdal „szájról-szájra” terjed, többnyire fel sem ötlik bennünk, hogy az általunk ma ismert dalok némelyikét – akár változataiban – korabeli kódexek, kéziratos énekeskönyvek, melodiáriumok, graduálok, daloskönyvek, netán ponyvaregények őrzik. Igaz, a szálak ez esetben a magyar nyelvterület egészén túl nem keletre, hanem többnyire Európa más országaiba vezetnek. Bognár Szilvia népzenei előadássorozatának negyedik részében Mária alakjáról lesz szó – egy interaktív, daltanulást is tartalmazó program keretében.

Mária alakja, amely át meg átszövi a teljes európai kultúrkör vallás- és művelődéstörténetét, s vagy két évezrede inspirációs forrása a legkülönfélébb művészeti ágaknak, számtalan helyen napjainkig hagyományképző, szimbólumteremtő erővel bír. Vajon milyennek formálja meg Máriát a „magyar néplélek”, hogyan jelenik meg a magyar egyházi népénekekben, szokásdalokban, valós történelmi személyekhez fűződő énekekben? S vajon mit mesél róla egy-egy óportugál kantiga, vagy akár egy-egy 13-17. századi latin, német, francia, lengyel dal? Mária a Fehér Rózsa, a Boldogságos Szűz, a fiát ringató anya, a Fájdalmas Szűzanya, a csodatevő, az oltalmazó, a patrónus, a Magyarok Nagyasszonya, a Szeplőtelen Szívű Szűz, a Madonna, a Mennyek Királynője, a mennyei szép hajnal… Az anyagok mérhetetlen gazdagsága ezen egyetlen alkalommal épp csak röpke bepillantást enged a Mária-kultusz hagyományhoz kötődő, vagy korabeli írott, európai forrásokban fellelhető dalaiba. Ám az élmény remélhetőleg mindenkit további felfedezésekre sarkall.