Nem baj, majd gyakorolsz a koncerten
Hajdu Szabolcs-interjú
A Magyar Zene Házában a Városkapu: Debrecen programsorozat részeként egy egészen különleges jazzkoncertre kerül sor május 26-án, csütörtökön, amikor is debreceni származású zenészek Debrecenhez kötődő zenei klísékből kiindulva építenek fel egy improvizatív műsort. A világhírű Szelevényi Ákos szaxofonos-fúvós, és zenésztársai, Mészáros Ádám gitáros, Ajtai Péter nagybőgős, Miklós Szilveszter dobos és Szelevényi Vito trombitás mellett a kiváló színész-rendező Hajdu Szabolcs is ott lesz a színpadon billentyűsként. Hogyan került ide? Mire számíthatunk ezen a koncerten? Miért ilyen hangsúlyos a zene a filmjeiben?
Bár filmrendezőként és színészként ismer és szeret az ország, mennyire kellett volna másképp alakulnia a dolgoknak, hogy afféle honi rocksztárként, a Tomi szomorú billentyűseként legyél népszerű?
A zene számomra akkoriban afféle szelep volt. Alapvetően már akkor is főleg színházzal, színészkedéssel foglalkoztam. Amikor egy kicsit erősebben orientálódtam a zene és a jazz felé, akkor persze megfordult a fejemben, hogy mehetnék ebbe az irányba is. Volt pár jazzformáció, amelyben szerepeltem, az is benne volt a lehetőségek között, hogy a jazztanszakra megyek tovább, de ez egy viszonylag rövid időszak volt. Egy színházi előadáson levágtam az egyik ujjam, így aztán hamar sikerült eldönteni, hogy marad a színház. De ha még próbáltam is volna folytatni a két dolgot párhuzamosan, a zene valószínűleg leépült volna, mert a színházi világ és a filmes alkotómunka jobban kitöltötte az életemet. Később persze a zenei előéletnek komoly hasznát vettem a filmjeimben, mert azoknak a zenészeknek, akikkel együtt dolgoztam, tudtam valami kézzelfogható instrukciót adni. Többet annál, hogy csak hangulatokat jelöljek meg, harmóniákat, hangszereléseket tudtam közvetíteni. Szinte minden filmem zenéjének elkészítésénél ott voltam. Darvas Feriékkel, amikor készült a Tamara. A Flangerrel, Uwe Schmidt és Bernd Friedmann electrojazz duójával a Bibliotheque Pascal filmzenéje is nagyon jó fúzióban készült el. Aztán Billy Martinnal New Jerseyben a Délibáb zenéjének felvételekor végig ott voltam, és én játszottam fel bizonyos zongora-szekvenciákat.
Milyen volt a nyolcvanas évek végi, rendszerváltás körüli debreceni zenei élet?
Nekem nagyon színesnek tűnt a város zenei élete akkoriban. Nagyon érdekes zenekar volt például a Fóbikus panaszok, amelyik afféle new wave-rapet játszott, és a Tankcsapda-alapító Tóth Laboncz Attila, Labi volt az egyik énekes. A Tomi szomorúval mi is valamiféle ötvözetet próbáltunk játszani, kombinálni akartunk mindent, ami hatott ránk. A new wave-től kezdve a jazzfunkon át a punkig. Én is megfordultam több formációban is, hol billentyűztem, volt egy nagy orgonám is, hol basszusgitároztam. Nagyon izgalmas időszak volt. Közben nem voltunk képben azzal, hogy Budapesten mi történik, egy kis fáziskéséssel kaptuk meg az infókat, a teljes hazai undergroundot, inkább külföldi lemezekről ismerkedtünk a stílusokkal, ettől egy speciális zenei kifejlődés zajlott Debrecenben. Például a szövegek sokkal nagyobb szerepet kaptak mindenkinél, és ezt ugye Lukács Laci vitte tökélyre a Tankcsapdával. Ugyanakkor azért látható volt az is, hogy Debrecenben behalnak a dolgok, és ez alól a Tankcsapda lett a kivétel. Mi a Tomi szomorúval felköltöztünk Budapestre. Zenéltünk, dolgoztam egy darabig egy építkezésen, de elég hamar kiválasztottak egy filmfőszerepre (ez volt a Rózsa János-féle Félálom 1991-ben – a szerk.), és onnantól a színészkedés lett a fő irány nálam.
Filmjeidben hangsúlyos szerepet játszik a zene, mindjárt az első egész estés, a Macerás ügyek kísérőzenéje Nagy Szabolcs komponálásában megjelent cd-n; többször dolgoztál Darvas Ferenccel (Tamara, Fehér tenyér); a Bibliotheque Pascal zenéjét a Flanger készítette; a Délibáb zeneszerzője Billy Martin a Medeski Martin & Woodból. A legutóbbi filmed, a Békeidő zenéjét a Freakin’ Disco jegyzi. Hogyan indít be egy-egy projektet számodra a zene? Mit ad a filmjeidhez a zene?
A Macerás ügyeknél, a Bibliotheque Pascalnál biztosan volt az, hogy rengeteget hallgattam egy bizonyos zenét, és erre a zenére jöttek meg atmoszférák, hangulatok. Filmembriók, tulajdonképpen. Ezek a zenék, amikből a film ötlete, víziója kivirágzott, aztán nagyon sokáig tartották magukat, még a forgatáson is bejátszottam őket a jelenetek alá, mint hangulatokat, amiket meg kellene ragadni. És nagyon sokat segítettek a stábnak. Varázslatos hangulatban forgattuk a Bibliotheque Pascalt, ahogyan szóltak ott a Flanger furcsa electrojazz-zenéi. Egy az egyben végül soha nem használtuk ezeket a kész filmben, de hasonló hangulatú filmzenék születtek. Szóval tényleg sok filmem indult ki zenéből.
Klasszikus zongorát tanultál, korábban nyilatkoztál arról, hogy otthon sokszor gyakorolsz be klasszikus zenei műveket, most egy alkalmi jazzformációval lépsz fel és abban zongorázol. Mennyire van most jelen az életedben az aktív zenélés?
Nincs benne az életemben a zenélés, legalábbis olyan szinten nem, hogy komolyan vehető szintre fejlesszem magam. Meditációként viszont sokszor leülök zongorázni, amikor egy-egy feszesebb, stresszesebb időszak van. Arra nagyon jó, hogy leülök és kottákat bogarászok, megtanulok egy-egy Bach-művet. Aztán persze ezeket elfelejtem később, de akkor nagyon jó agyi karbantartás, meditáció – kiegyensúlyoz. Másra persze nem jó, mert én nyilvánvalóan nem vagyok zenész, nem fogok ezekkel kiállni a színpadra. Most is az van Ádámékkal az Eastern Banalityben, hogy ők azok, akik megcsinálják ezt a koncertet, én csak valamilyen szinten csatlakozom hozzájuk.
Honnan jött az Eastern Banality koncert ötlete? Te hogyan kerültél bele a projektbe?
A Mészáros Ádámon keresztül, ő hívott fel. Látta a filmjeimet, nagyon szerette őket és egyszer írt, hogy szeretne találkozni, beszélgessünk. Én meg jártam a koncertjeire, ismertem a formációit. Szóval távolról már ismertük egymást. És egyszercsak felhívott, hogy van ez a furcsa ötlete, hogy én ebben a projektben vegyek részt. Én persze rögtön hárítottam, hogy húsz éve nem gyakoroltam már. Ő meg mondta, hogy nem baj, majd gyakorolsz a koncerten.
Mik azok a debreceni zenei klísék, amiket a leginkább érdemes kifordítani?
Lehet, hogy spoilerezek, de legyen. A Hortobágyhoz kapcsolódik egy westernképzet, amit a Délibáb című filmemben mi is használtunk, ez például egy ilyen klísé. Aztán ott a „Debrecenbe kéne menni…” kezdetű zenei klísé, amit jelentősen átvariáltunk. De nem csak ilyen képzettársítások lehetségesek, hiszen ott van a Nagyerdő, az 1-es villamos, ezekből is kiindulhat egy városhoz kapcsolódó zenei képzettársítás.
A debreceni Víztoronyban egyszer már előadtátok a műsort. Milyen élmény neked ebben részt venni?
Fantasztikus volt. Nekem ez azért nagy adomány, mert láthatok egészen közelről ilyen nagy formátumú zenészeket alkotni. Látom azt, hogyan teljesednek ki egy-egy koncerten, hogy milyen hatalmas energiákat képesek mozgósítani. Tényleg nem akárkiről beszélünk. És a veszélye is az, hogy én is nézővé válok. (nevet) Mert valóban lenyűgöző az, ahogyan képesek az energiákat felnöveszteni. Ahogyan annak egy koncerten értelme van. Jelenidejűvé tenni kötött zenei formákat. Az itt és most improvizatív hatását megragadni, hogy olyan érzése legyen az embernek, hogy egy szánsz részese.
A lányoddal, Hajdu Lujzával és a barátjával, Szabó Nándival írtatok egy remek dalt, te szerezted a zenei alapját, amit fél éve, 2021 végén mutattok be klippel együtt. A hambdburmgerb egy aktív formáció? Lesz folytatása?
Ez egy szabadidős tevékenység volt, ha a Nándi nem mondja, hogy csináljunk belőle zenét, akkor soha nem is születik meg. Van néhány dalom, amiket megírok, de ezekből soha nem lesz semmi. Egyszer együtt voltunk otthon, volt időnk, felvettük. Lujzával írtak rá szöveget, felénekelte és csináltunk hozzá egy minimálklipet. Nándi folyamatos készít zenéket, én meg hobbiszinten néha írok. Szóval nincs semmilyen tervünk egyelőre.
A Városkapu: Debrecen programsorozaton belül ezen az estén egy egészen speciális koncert várható, amelyen az alkalmi zenekar egy improvizatív elemekre is épülő szabadzenei, kísérleti jazz zeneművet hoz létre. Kiindulási alapjaként Debrecen városához kapcsolódó zenei közhelyek, klisés dallamtöredékek, motívumok szolgálnak, melyeket a két meghatározó, egyaránt debreceni kötődésű alkotó, Szelevényi Ákos és Mészáros Ádám kutat fel a városhoz kapcsolódó anyagokban és zenei emlékezetben.
