Nekünk írták a dalt! – A technológia tere

Plasztikus történetek tucatjait lehetne idézni a hatvanas évek házibarkács hangszereiről, a Pacsirta rádiókból átalakított erősítőkről, a sufnituningban készített elektromos hangszedőkről. A beat hőskorában még a vezető fővárosi zenekaroknak is komoly technikai kihívást jelentett egyes brit vagy amerikai slágerben hallott hangszínek megszólaltatása, egy tremolós gitársound, vagy később egy torziós effekt reprodukálása. Főleg abban a korban, amikor egy csehszlovák Jolana vagy egy kelet-német Framus gitár sokak számára maga volt a mennyország.

Ahogy a lemezek, még a hetvenes–nyolcvanas években is jobbára nem hivatalos úton, kézen-közön (értsd: a határon átcsempészve) érkeztek be az országba azok a nyugati hangszerek, színpad és látványtechnikai eszközök, amelyek már akkor is elavultnak számítottak. Persze ezek a hangszerek mára fontos részévé váltak zenei kulturális örökségünknek: egy-egy korszakos alkotó megkopott gitárja, mára használhatatlanná vált billentyűs hangszere ugyanolyan nemzeti kincsé válik, amely megőrzése és bemutatása egy ilyen kiállítás, és intézmény feladata.