Mindig számíthatunk valami szokatlanra | Tim Hecker-csúcslemezek
2023/04/28 Hangolódj Tim Hecker koncertjére hat kiváló albumával!
A kanadai Tim Hecker az egyik legjelentősebb zeneszerző-producer a 21. századi kortárs elektronikában. Munkáiban az ambient, a drone, a zajzene és az avantgárd metszéspontjait keresi változatosan, nagy érzelmekkel. Legjobb albumai az elmúlt évtizedek legfontosabb alkotásai között szerepelnek, élő fellépésein elképesztő energiákat szabadít fel. A Zene Házába friss, áprilisban megjelenő No Highs című albumával érkezik április 28-án, az est további fellépői pedig hazai alkotók: az akusztikus mintákat moduláris szintetizátorok fémes hangjaival játékosan keverő OOO és a műveiben helyszíni felvételeket, köztük elektroakusztikus hangmintákat feldolgozó, friss lemezes Emcsi.
Tim Heckernél eddig nem nagyon akadt a 21. században egységesebb – egységesen magas színvonalú – életművet felépítő zeneszerző-producer az ambient közeli zenék világában. Vadonat új anyaga, az április 7-én megjelenő No Highs című alkotás afféle ellenpont a jelenleg divatos, tömegtermelésű, hamisan pozitív ambient áradatával szemben. Egyfajta anti-nyugtató túlgyógyszerezett korunkban, durva és megfoghatatlan zene. A lemezen megszólal Colin Stetson gyönyörű modális szaxofonja is, a friss darabok pedig mindvégig kerülik a drámaiságot, inkább hullámzanak, mint a fokozásra épülnek. Hogy hová lesz helyezhető az életműben, az majd csak tavasszal, a megjelenés után derül ki, addig, és budapesti koncertjéig viszont bátran elmélyedhetünk korábbi műveiben, hiszen azok tényleg kivétel nélkül megunhatatlanok.
# Haunt Me, Haunt Me Do It Again (2001)
Tíz, egyaránt magával ragadó szólólemez, két izgalmas kollaboratív album (Aidan Bakerrel, illetve Daniel Lopatinnal), hatásos alkalmazott tv- és filmzenék, pazar koncertlemez (Mort Aux Vaches - 2004), néhány remek EP – ebből az életműből tényleg sokféle sorrendben lehetne kiemelni hat kiadványt. De a Jetone néven jegyzett idm-es, minimal technós rövid előzmény után kiadott első Tim Hecker-album már teljes fegyverzetében mutatja a szerző hang- és eszmei arzenálját: minimalista, melankolikus, visszahangos, komplex, drone-os-glitches ambient.
# Radio Amor (2003)
Ha a debüt még tisztább-puritánabb volt, és kiegyenlített a zajos-zaklatott, és az érzelmes-atmoszférikus tartományok között, akkor a második lemez már elmozdult némileg a statikus rezgések felé, nem véletlen, hogy a torzításokkal, hanghibákkal, zajokkal játszó glitch-es zenék fellegváraként jegyzett Mille Plateaux kiadónál jelent meg. A rádiófrekvenciák zörejeit-sistergéseit középpontba helyező anyag nagyon apró lépésekkel halad, mégis hatalmas érzelmi utat jár be.
# Harmony in Ultraviolet (2006)
A 2004-es sötétebb, zajosabb, drone-osabb Mirages című harmadik lemez végképp jelezte, hogy ugyan van egy kialakult, erős, karakteres Hecker-hangzás, amit aztán minden kiadványon tovább hajlít kissé. A Harmony in Ultravioleten minden addiginál kidolgozottabban, rétegzettebben, minden korábbinál jobb felépítésben. Hipnotikus, a végére transz állapotba helyező ötven perc. Hecker manipulált zajjal hekkeli meg az elmét, ami mindezt egy gyönyörű utazássá alakítja.
# Ravedeath, 1972 (2011)
A meditatívabb, békésebb 2009-es An Imaginary Country után Hecker visszatért a zajosabb, glitchesebb hangzáshoz, de tovább is kalandozott az elektroakusztikus megszólalások felé. Zongora, gitár-feedback, széttorzított templomi orgonák – sokszor egyszerre invitálnak egy szellemjárta térbe, ahol a két trilógia (In The Fog, In The Air) közé épített szerzemények a zaj, a disszonancia és a dallam metszéspontjának feltárására összpontosítanak.
# Virgins (2013)
A Virgins ismét új metódussal ér el a korábbiakhoz hasonlóan magába szippantó hatást – ezúttal fafúvósok, zongora és rosszul használt (elhangolt, pontatlan) szintetizátorok visznek klasszikus kortárs, minimalista, légiesebb zenék felé. Ugyanakkor igaz rá az is, ami Hecker legtöbb kiadványára: nem adja magát könnyen, és a barátságtalan felszín mögött több meghallgatás után léleksimogató mélység vár. Vagy magasság.
# Love Streams (2016)
Az életmű egy kevéssé nagyra tartott fejezete ez, pedig az izlandi kórussal rögzített LP címéhez hűen felemelő, éteri, szeretetárasztós. A kortárs zene egyik izlandi nagysága, Jóhann Jóhannsson közreműködését is igénybe vevő kiadványon persze hidegség és melankólia is akad, no meg a szokásos visszhangos, torzított zaj, de mindez monumentális megszólalásban egyesül. Hecker legutóbbi albumpárja (Konoyo - 2018, Anoyo - 2019) a japán gagaku klasszikus zenei hagyományra épített – mindig számíthatunk tőle valami szokatlanra.
A kanadai Tim Hecker a 21. század egyik legjelentősebb zeneszerző-producere a kortárs elektronikus zenében, munkáiban az ambient, a zajzene és a hangtájképfestés metszéspontjait keresi változatosan, nagy érzelmekkel. Legjobb albumai az elmúlt évtizedek legfontosabb alkotásai között szerepelnek, élő fellépésein elképesztő energiákat szabadít fel. A Zene Házába friss albumával érkezik, az est további fellépői pedig hazai alkotók: OOO és Emcsi.
