Távol-keleti Komolyzenei Fesztivál gálaest: Rítusok és hangok

Vigyázó szemeiket vessék Távol-Keletre – hangzik a sokak által osztott vélemény, miszerint a klasszikus zene jövőjét nem egyedül Európában és az Egyesült Államokban, de Ázsiában érdemes keresni. Nem csupán az évről évre felfedezett fiatal virtuóz muzsikusok jelzik kelet felemelkedését, hanem az a fúzió is, amely a két világtáj egyesítésével sajátos színeket és formákat hoz létre. A Farkas Gábor által életre hívott I. Távol-Keleti Komolyzenei Fesztivál Japán gazdag zenei kultúráját mutatja be. A vasárnap esti gálakoncerten bambuszból készült hangszer és a japán zene klasszicizáló hangjai szerepelnek a fókuszban.

Ha a sakuhacsi nevét nem is mindenki ismeri, hangjáról biztosan a cseresznyevirágzás jut eszébe. De a tradicionális japán fuvolaféle, amelynek története több mint 1300 évre nyúlik vissza, a modern zeneművészetben is megtalálta a helyét. A fiatal virtuóz, Reison Kuroda például akkor határozta el, hogy játszani akar rajta, amikor húszévesen meghallotta Takemitsu Toru egyik kompozícióját. Azóta számos díjat nyert a bambuszból készült hangszerrel, és több zeneművet komponáltak neki. A koncert első felében az ő kivételes játékát halljuk, Sumie Kaneko koto művésszel együtt.

A francia impresszionisták Távol-Kelet iránti rajongása közismert: Maurice Ravel miniatürista, letisztult stílusát gyakran hasonlítják a japán zene klasszicizáló hangjához. A szünet után felcsendülő Lúdanyó meséi pentaton skálái például keleti hatásról árulkodnak, a rokonság azonban mélyebb: az ember könnyen el tudja képzelni magát, hogy Hokusai festményeit vagy Meizsi-korabeli litográfiákat nézeget, miközben a zenét hallgatja. Eva Yulin-Shen és Farkas Gábor négykezese után japán dalokat hallunk Hiroko Kato énekhangján, majd három művet, amely inkább az európai virtusról árulkodik: Ravel Tzigane című rapszódiáját Chiharu Taki, Paganini rövid Cantabiljét pedig Luosha Fang hegedűszólójával, majd Brahms V. magyar táncát Kohán István átiratában.