Mélységek és magasságok

„…csak az árnyékból a fénybe való átmenet korszakaiban éreztem valóban, hogy élek és szabad vagyok. Olyankor, amikor sötét börtönéből kiröppenhetett a tűzmadár.” Ezzel az első, felületes pillantásra túlzottan patetikusnak tűnő mondattal zárult 1977-ben a magyar zongorázás és a 20. századi előadóművészet egyik legnagyobb alakjának, Cziffra Györgynek az önéletrajzi könyve. Ha a metafora mélyére tekintünk, szédülve állapítjuk meg, hogy épp Cziffrával kapcsolatban nem túlzás ez a megfogalmazás. A kitörés gesztusa kísérte életének első felét. Batta András, a november 5. és 2025. január 26-án megtekinthető A zene szabadsága című, Zene Háza előcsarnokában megtekinthető interaktív Cziffra-kiállítás társkurátorának írása.

Cziffra, a legendás művész egyben a legendák hőse is. Rossz pillanatban született, 1921. november 5-én, a magyar történelem egyik mélypontján, elszegényedett cigányzenész családban, Budapest egyik nyomortelepén, amit így hívtak: Tripolisz. Rendkívüli tehetsége olyan kalandos módon került a köztudat radarjára, hogy az önmagában is mesés – tény az, hogy tízéves korára a Zeneakadémia bűvkörébe került. Ott, álmának megfelelően, klasszikus zongoristát akartak faragni belőle, ami sikerült, de a fiatalembert visszahúzta a család nyomora: a magas zene szentélyét füstös kávéházakra, bárokra, mulatókra cserélte. Nem sokáig, mert huszonkét évesen, immár nős emberként és leendő apaként behívták katonának és az orosz frontra került. Megszökött, átállt az oroszokhoz – talán ez mentette meg az életét. Évekig nem zongorázott. Hazatérve ismét a pesti éjszakában kereste kenyerét. És ismét szökni próbált, ez alkalommal az országból, 1950-ben, családjával együtt. Elfogták. Börtön és munkatábor volt a büntetése, százkilós köveket kellett cipelnie a Miskolci Egyetem lépcsőjének építéséhez. Több, mint két év maradt ki muzsikus életéből. Szabadulás után vissza a bárba. Kilátástalanság. Miközben az éjszakai vendégek csodájára jártak zongorázásának.

Hirtelen nem várt fénysugár: a Zeneakadémia újra kinyitotta előtte kapuit. Innentől gyorsabban peregtek az események, a kommunista rezsim, mintha kicsit megbánta volna a nép egyszerű fiának meghurcolását, lehetőségeket adott, a koncertpódiumon és a hanglemezstúdióban egyaránt. Cziffra híre kiszivárgott az országhatárokon túlra. Az 56-os forradalom előestéjén Bartók II. zongoraversenyét játszotta az Erkel Színházban: a börtönviselt zseni a tíz éve halott emigráns géniusz művét. Ez már maga volt a forradalom! Másnap családjával együtt elhagyta Magyarországot. Odakint királyként fogadták, Párizsban telepedett le, és csak a mai pop-sztárokhoz hasonlítható nemzetközi ünneplésben lett része. Joggal, mert művészete egyedülálló: lélegzetelállító virtuozitás, robbanékony előadásmód, hihetetlen kidolgozottság és – mindezek mögött – poétikus mélység jellemzi máig csodált, és felül nem múlt interpretációit. Diadalai csúcsán szólt közbe ismét élete drámájába a sors: egy balesetben elvesztette egyetlen, imádott fiát, aki karmesterként művésztársa is volt. Ám Cziffra tekintete még így is a fény felé fordult. Megvett egy Párizs környéki romos kápolnát, amiből csodát alkotott; létrehozott Liszt Ferenc szellemében egy alapítványt, amelynek segítségével élete utolsó pillanatáig támogatta a fiatal, tehetséges művészeket. Sok örömöt adott emberek százezreinek, és talán ez pótolta számára azt az örömöt, amit az élet oly gyakran tagadott meg tőle. Cziffra György sorsát, művészetét, korát kívánjuk bemutatni a Zene Házára jellemző elmélyült ugyanakkor játékos, interaktív utazó kiállítással, a „magyar brand” projekt keretében, együttműködve a Kulturális és Innovációs Minisztériummal és a Cziffra Fesztivállal.

szöveg: Batta András