Ugrás a tartalomhoz
Azonnali hívás

A szavazás véget ért!

 

ERSTE IFJÚ DÍVA

 

A Magyar Zene Háza az Erste Bankkal közösen egy a fiatal tehetségeket támogató programot hirdet Erste Ifjú Díva néven. Ahogy a Zene Házának, úgy az Erste Banknak is kiemelten fontos a fiatal tehetségek támogatása, lehetőség biztosítása a számukra. Ennek megfelelően a két fél által létrehozott program célja, hogy felhívja a figyelmet, és támogassa azokat a fiatal tehetségeket, akik műfajkategóriáktól függetlenül kiemelkedőt nyújtanak a maguk területén, akik már most is meghatározói saját zsánerüknek.

Ők azok az előadóművészek, Ifjú Dívák, akik előtt olyan út állhat, ami méltó azokhoz a nagy elődökhöz, akik a Dívák & Ikonok kiállításban szerepelnek. Ismerd meg az Erste Ifjú Díva hat jelöltjét, és szavazz a kedvencedre! A szavazás nyertese számára a Zene Háza önálló koncertlehetőséget biztosít, az Erste Bank pedig pénzjutalomban részesíti. A szavazás július 14-ig tart.

Az Erste Ifjú Díva program közönségdíjasának (Sőregi Anna) és szakmai különdíjasának (Tara Khozein) koncertje

A Magyar Zene Háza a Dívák & Ikonok időszaki kiállításhoz kapcsolódóan Erste Ifjú Díva néven az Erste Bankkal közösen hirdette meg fiatal tehetségeket támogató programját. A programban részt vevő hat fiatal tehetséget azok közül választottuk ki, akik már korábban szerepeltek a Zene Házában. Az online szavazáson közel háromezren voksoltak. Az Erste Bank által felajánlott egymillió forintos pénzjutalmat Sőregi Anna, Junior Príma díjas előadó, a Bajkó zenekar énekese nyerte. Mellette a Zene Háza szakmai különdíjazottat is választott, Tara Khozein énekművészt, aki így szintén koncertet ad ugyanazon az estén, amelyen a közönségnyertes is színpadra lép.

2024/09/21 19:30
Koncertterem

Tara Khozein énekművész a budapesti koncert- és színházi élet egyik sokoldalú szereplője.

Tara Khozein énekművész a budapesti koncert- és színházi élet egyik legsokoldalúbb szereplője. Rengeteg műfajban alkot, előadóként elsősorban az improvizáció, a klasszikus éneklés és a kísérleti technikák ötvözése és a fizikai színház foglalkoztatja, ezenkívül számos színházi produkció zenei vezetője.

A közelmúltban szerepelt Godfrey Reggio és Philip Glass Once Within a Time című filmjében, valamint több nemzetközi kortárs operaprodukcióban (Gryllus Samu: Geiseloper, Kate Soper: Ipsa Dixit, Ondřej Adámek: Ines; Connection Impossible). A 2023-24-es évad során a Soharóza kórus egyik művészeti vezetője volt és rendszeres közreműködője olyan együtteseknek, mint a Kat and the Devil zenekar (Márkos Albert, Oliver Mayne, Hock Ernő, Miklós Szilveszter), a Budapest Improvisers Orchestra és az Ensemble Mobilé.

 

in the middle from Tara Khozein on Vimeo.

Lenkke_ az elektronikus popzenében és a merengős alterpopban otthonos előadó.

Lenkke_, azaz Fehér Lili akusztikus és elektronikus zene iránti érdeklődése párhuzamosan alakult, de utóbbi lett az a stílusirányzat, amiben igazán önmagára talált. Öt éve kezdett el aktívan zenéléssel, zenekészítéssel foglalkozni, ebből hármat a híres Kőbányai Zenei Stúdióban töltött. 2023-ban bekerült a Kikeltető mezőnyébe, ahol más feltörekvő tehetségek között mutathatta meg rátermettségét. Lenkke_ a koncerteken merengős alterpop dalai mellett teret hagy a táncra hívó elektronikus underground energiáknak. Angol-és magyar nyelvű trekkjeit énekléssel, rappeléssel, dorombolással, furulyázással és potméterek tekergetésével hívja életre. Produkciója csupa pozitív reakciót váltott ki a közönségből és a szervezőkből egyaránt. Ennek köszönhetően felléphetett többek között a Kolorádón, a Bánkitó Fesztiválon és Szigeten.

 

Nagy Emma Quintetjével a hazai jazzélet egyik fiatal tehetsége.

Nagy Emma egészen fiatal korától kezdve hegedűsnek készült, a szegedi konzervatóriumban végzett, de érdeklődése eddigre a jazzéneklés és -komponálás felé terelte. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazzének szakosaként alapította meg 2018-ban a Nagy Emma Quintetet konzis társakkal és a tagok között azonnal működésbe lépett a kémia. Hamar egy négyszámos EP-t, 2019-ben már szép sikerű bemutatkozó albumot (Set To Face) adtak ki, és mindenféle rangos díjak jelezték, hogy jó úton járnak. 2020-ban egy még újabb, letisztultabb nagylemez is megjelent (Low Frequency Oscillator), amely már egyértelműen az év legjobb magyar jazzprodukciói közé tartozott. 2023-ban Artisjus-, 2024-ben Fonogram díjat kaptak. Nagy Emma közreműködött a Modern Art Orchestraban is, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem alkalmazott zeneszerzés szakán Bella Máté növendéke.

 

Az Orbay Lilla Quintettel jazzt énekel, az Ephemere duóval világzenét és jazzt ötvöz. 

Orbay Lilla énekesnő, zongorista és zeneszerző. Ezek mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem osztatlan jazzének tanár szakán tanul. 2018 óta szerez rendszeresen dalokat, amelyek több rádióban is elhangzanak. Fő projektje, az Orbay Lilla Quintet 2023 decemberében jelentette meg első kislemezét, ekkoriban turnéztak például Mexikóban is. Másik formációja, az Ephemere világzenét és jazzt ötvöz, ebben a félig francia származású énekesnővel, Caussanel Izabellával alkot közösen. Ezzel a felállással várhatóan júniusban jelenik meg második lemezük. Alkalmanként közreműködik más stílusú formációkban is, koncertezett már Oláh Kálmánnal, Dresch Mihállyal, Pozsár Mátéval, az Ötödik Évszak zenekarral, Pusztai Antallal, Lakatos Ágnessel, illetve Kovács Zoltánnal is. 2023 februárjában régi álma vált valóra, amikor megjelent az első, saját számait tartalmazó GNAMMA című debüt szóló EP-je. Idén ősszel veszi fel második szólólemezét.

 

Junior Príma díjas előadó, a Bajkó zenekar énekese.

A vajdasági Zentáról származik, ide kötődnek első meghatározó emlékei a népzenéről. Az ELTE magyar-néprajz szakos alapdiplomája után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének-népzeneelmélet szakára, ahol 2022-ben diplomázott, mint előadóművész és tanár. 2016 óta a Bajkó zenekar énekese, azóta számos kiváló népzenésszel és formációval léphetett színpadra. A Fölszállott a páva televíziós népzenei vetélkedő 2018-as és 2019-es szériájának döntőse volt, és az ének-furulya felállást népszerűsítette. 2021-ben Junior Príma Díjat kapott. 2022-ben jelent meg első szólólemeze Széki versek címmel, mely célkitűzése szerint igyekszik minél több arcát megmutatni az eddig fellelhető széki gyűjtések vokális anyagának. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar és összehasonlító folklorisztika szakának másodéves doktorandusz hallgatója.

 

Varga Veronika a Balkán és a Mediterráneum zenei univerzumában talált önmagára.

Varga Veronika a magyar népzene világából indult, de a Balkán és a Mediterráneum zenei univerzumában talált igazán otthonra – és önmagára. Az elmúlt 10 évben több, e zenei irány mellett elköteleződő formáció megalapítójaként és előadások létrehozójaként igyekezett kamatoztatni énekesi, hangszeres és előadóművészi tapasztalatait: a főképp a magyarországi délszláv népek zenéjét interpretáló Babra zenekarban nagybőgőn játszik és mellette énekel; a BudaPesme duóval a múlt század balkáni és görög kávéházi dalait eleveníti fel interaktív módon; a VreMea Válkània szintén a balkáni és görög zene kultúrából merít, egyediségét azonban az erőteljes kettős női ének adja. A koncertezés mellett kreatív dalworkshopokat is vezet. 2019-ben végezett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi énekművész-tanár mesterszakán. Miután egy szemesztert töltött ösztöndíjas énekesként Görögországban, behatóan kezdett foglalkozni a görög népzenével és népzenei ihletésű populáris dalok előadásával.