„Aztán persze gyorsan kiderül, hogy több a hasonlóság, mint a különbség”
Világfalu, globálzene, új sorozat, zenei szabadegyetem koncerttel – Weyer Balázs-interjú
Weyer Balázsnak, a globálzene, világzene alighanem egyik legnagyobb magyarországi szaktekintélyének, szervezőjének új sorozata indul a Zene Házában. A Világfalu – zenei szabadegyetem első része Nyugat-Afrika történelmét, hagyományos kultúráját mutatja be előadás és élő zene formában, utóbbit Mamadou Diabate balofonos-ütőhangszeres prezentálja. Weyer Balázst kérdeztük a Világfalu szabadegyetemről.
Merre van a világfalu? Mi a sorozat célja?
A Világfalu egy nagyon komplex metafora ennek a sorozatnak az esetében. Világ, mint világzene, falu, mint a népzene, a modernizáció, a falusi életforma, a közösségi lét zenéinek öröksége. És persze benne van a Marshall McLuhan-féle értelmezés is arról, hogy a modernizáció ugyan elmosta ezeket az archaikus közösségeket, de a tömegkommunikáció útján egy faluvá, egy közösséggé tette az egész világot. A sorozat célja, hogy ebbe a faluba elkalauzoljon minket. Amikor belépünk egy zárt közösségbe, szükség van egy megbízható idegenvezetőre, aki bevezet minket oda és segít eligazodni abban az idegen világban. A sorozatnak ez a célja: úgy ismerkedni meg a többség számára idegen zenei világokkal, hogy közben értsük is, amit látunk, ne csak a zene érzelmi nyelvén, hanem annak a történeti, társadalmi hátterével együtt. Aztán persze gyorsan kiderül, hogy mindez nem is olyan idegen, valójában több a hasonlóság, mint a különbség, csak mindig a különbségeket hangsúlyozzuk, mert az az érdekes.
Nyugat-Afrika kulturális történetében mennyire van kitüntetett szerepe a Jeli-kultúrának? Egyáltalán, mik ezek a zenészdinasztiák?
Vándorénekesek szinte minden kultúrában voltak bizonyos időszakokban a török asikoktól a francia trubadúrokig, de a nyugat-afrikai jeli-kultúra az, amelynek a nyomai túlélték a XXI. század elejét is. A nagy jeli-dinasztiák, így például a Kouyate-k vagy a Diabaték a XII. század óta töltik be ezt a szerepet. Sunjata Keita király volt az első, aki jelit, azaz udvari zenészt tartott, és mivel ő volt a Mali Birodalom aranykorának megalapozója, az általa megteremtett szokások nagyrészt megmaradtak. Nyugat-Afrika zenei világát így a mai napig meghatározzák a jeli-dinasztiákból származó zenészek.
Miben különleges Mamadou Diabate, miért érdemes látni őt?
Mamadou Diabate is, mint a neve mutatja, egy ilyen dinasztia leszármazottja. Az ő hangszere a balafon, amely az egyik legrégebbi, változatlan formában létező hangszer, ráadásul az állítólag első, 800 évvel készített darab is megtekinthető ma is, ez a szinte szent tárgyként tisztelt Sosso Bala. A balafon egyébként olyan, mint egy hatalmas xilofon, a jeli-kultúra három meghatározó hangszere – a kora és a ngoni a másik kettő – közül az egyik. Mamadou Diabate ma az egyik legnevesebb játékosa ennek a hangszernek.
Milyen témák, milyen irányok várhatók a Világfalu későbbi részeiben?
Szinte bármi lehet téma, nem feltétlen kell messziről érkeznie a témának ahhoz, hogy izgalmas legyen. Adott esetben az észt kankle sem sokkal ismerősebb számunkra, mint a koreai geomungo. A lényeg a változatosság: a következő részben dél-amerikai téma érkezik majd.
Interjú: Dömötör Endre
Nyugat-Afrika történelmét, hagyományos kultúráját bemutató előadás, élő zenével
A Zene Háza most induló sorozatában, a Világfalu – zenei szabadegyetemen Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója tart zenés előadásokat, mindig egy adott globálzenei témában, mindig egy meghívott zenész vendégeskedésével. Az első előadás Nyugat-Afrika történelmét, hagyományos kultúráját, jellegzetes hangszereit mutatja be a Mande Birodalom XIII. századi fénykorától kezdve, kitérve az úgynevezett jeli-kultúrára, zenészdinasztiákra. Képek, videóbejátszások és a Burkina Fasó-i vendégművésszel, Mamadou Diabate balafonossal való beszélgetés is segíti majd ennek a zenei hagyománynak, és egyik legfontosabb hangszerének, a balafonnak a megismerését – és természtesen a hangszer is megszólal az este során.
