Egyre magasabb a léc

Amikor valaki a nyolcvanas években a korszak egyik legfontosabb, irányadó gitárzenekarában, a Sonic Youth-ban kulcstag, majd ezzel a formációval úgy általában is, évtizedekig a zajos alternatív rockzene meghatározó szereplője lesz, akkor már bőven eleget tett hozzá a popzene történetének nagy egészéhez. Kim Gordon azonban tényleg az egyik legjelentősebb basszusgitáros a rockzenében, aki mellesleg gitáron is jelentős zenész. És az egyik legnagyobb hatású dalszerző-énekes az alternatív rockzene fejlődése szempontjából. Dalai, basszusgitárjának hangzása, kontraalt, változatos technikájú éneke a Nirvanától a Hole-ig meghatározó inspirációja volt a nyolcvanas évek végi, kilencvenes évek eleji alternatív rockzenei robbanásnak.

Pedig Kim Gordon még csak zenésznek sem tartja magát, inkább képzőművész, aki mellesleg zenél. Való igaz, képzőművészeti végzettsége, vénája vitte New Yorkba a nyolcvanas évek elején, és installációi, vizuális munkássága (rajzok, festmények, kollázsok) máig jelentős az életében, ahogyan volt korszakos divatmárkája (X-Girl), kitekintése a filmek világába, de még karrierjét is emlékezetes módon írta meg memoárjában. A Sonic Youth mellett az életben is párja lett a kvartett másik énekes-gitárosa, Thurston Moore, akivel aztán tönkrement a kapcsolatuk, ami a zenekar végét jelentette 2011-ben. Gordon előtte, és utána is számos mellékprojektben vett részt, ám 2019-ben megjelent első rendes szólóalbumával jelezte, hogy zeneileg is mindig a tovább- az előrelépés érdekli. Amit idei, egészen kiváló, unikális megszólalású második albuma csak még magasabb szintre emelt.

# Sonic Youth: Goo (1990)
A Sister után a zenekar eggyel még tovább ment a megkezdett art-rockos úton a hosszabb dalokkal megszólaló, szintén évtized lemezeként ünnepelt 1988-as dupla Daydream Nation című LP-vel, hogy aztán egy nagykiadós szerződés után megnyissa a kaput a grunge és az alternatív rockzene kilencvenes évekbeli térhódításának. A Goo nem adta el a zenekar lelkét, sokkal inkább példa volt az okos továbblépésre, izgága-rohanó tempóban, mélyrétegeiben csavaros, ám egyben könnyen meg is fogható dalstruktúrákkal, meghatározó alternatív rockslágerekkel (Dirty Boots, Tunic, Kool Thing). Gordon lemeze.

# Body/Head: Coming Apart (2013)
Miután Gordon hűtlenségen kapta férjét, az esemény a Sonic Youth felbomlásához vezetett, őt pedig új zenék felé terelte. A régi szálat egy Moore-ral és Yoko Onóval közös 2012-es albummal vágta el, az újat pedig az avantgárd gitárossal, Bill Nace-szel közös zajrock-gitárduóval, a Body/Head formációval indította, amellyel számos szabadimprovizációs, drone-os, súlyos lemezt, koncertalbumot, EP-t adott ki, közte ezt a komplett anyagot, amin a tág zsánerkeretet sokféle irányból járják körbe alaposan. Gordon amúgy Glitterbust néven egy másik, egylemezes duóval is aktív volt, mielőtt elindult rendes szólókarrierje.

# Kim Gordon: The Collective (2024)
A perfekt szólódebütöt naná, hogy követte egy folytatás – az öt évvel későbbi, idei The Collective a bemutatkozáson már bevált társproducerrel, a Charli XCX és Sky Ferreira mellett feltűnt Justin Raisennel. Gordon beat-orientáltabb lemezt szeretetett volna, és tényleg volt még hová emelni a tétet, ez már szinte trap-noise. Újabb példa a kompromisszummentes, mindig új utakat kereső attitűdre, ami végig jellemzi a zenész-képzőművész pályáját. Kim Gordon 1996-ban a Sonic Youth-szal játszott először Magyarországon, szólóban most debütál – kell-e mondani mennyire érdemes várni második eljövetelét.

Dömötör Endre