Ugrás a tartalomhoz
Azonnali hívás
Mezőségi utazás

Mezőségi utazás

2023/03/02 | 7 p

Buzai énekesek a Magyar Zene Házában

A mezőségi Buza nevű településről érkező parasztasszonyok elsöprő erejű énekét elsőkézből, adatközlőktől hallhatjuk, a falu zenéjét pedig azt jól ismerő zenészek idézik meg március 10-én, a Magyar Zene Házában. A buzai népzenéről és a koncertről Salamon Ferenccel, az est egyik hegedűsével beszélgettünk.

Mitől különleges és egyedülálló az erdélyi Buza nevű falunak és környékének a népzenei és népdalkincse?

A Mezőség, ahol Buza található, mindig kicsit elzártabb része volt Erdélynek, ezért aztán a vokális népzene archaikusabb dallamkincse és a hagyományos hangszeres zene ezen a tájon sokkal tovább meg tudott maradni, mint máshol. A zene az itt élő emberek mindennapjainak a része volt, hiszen énekeltek munka közben a mezőn, otthon, a fonóban, örömükben, bánatukban. A gyerekek közvetlenül a szüleiktől, nagyszüleiktől szinte észrevétlenül tanulták az énekeket. A muzsika átszőtte az életüket születésük pillanatától, a gyerekjátékokon, a párválasztáson, menyegzőn keresztül egészen a halálig. Ez a kultúra, persze mindig kicsit változva, hagyományozódott nemzedékről nemzedékre. Az elmúlt évtizedekben ez a természetes átadás akadt meg, mert az a közösségi szövet, amely ezt fenntartotta erősen foszladozik.

 

Melyek ennek a lassú bomlásnak az okai?

Fokozatosan megszűntek azok a keretek, amelyben a helyiek ezeket a dallamokat és zenéket továbbörökítették. Egyre több fiatal költözött el a falvakból városokba, így az unokák is távol kerültek a nagyszülőktől, akiktől ezeket az énekeket megtanulhatták volna. A szórvány területeken nagy az asszimilációs nyomás is, vagyis a vegyes házasságokban általában sokkal erősebb a többségi nemzet kulturális vonzása. A modern világ mindenki számára egyszerűen elérhető okostelefonon, az interneten. Új szokások alakulnak, a régi szórakozási formák már csak nyomokban lelhetők fel.

 

Ugyanakkor mégiscsak él még valami ebből a népi kultúrából, hiszen a Zene Házába is olyan énekesek érkeznek, akik pont ezeknek a dallamoknak a továbbadását segíthetik. Kiket hallhatunk a koncerten?

Két énekes asszonyt, Takács Annát és Takács Piroskát, mindketten idén lesznek 84 évesek. Őket a magyar közönség már ismerheti, egyrészt az Eszterlánc Zenekar CD-iről, másrészt számos alkalommal szerepeltek már korábban is hazai koncerteken. Ezt a két asszonyt 80 éves barátság fűzi egymáshoz, már az iskolapadban egymás mellett ültek, és azóta is elválaszthatatlanok. Rajtuk kívül azonban érkezik még két férfi énekes is, akik viszont még soha nem léptek fel színpadon, Szász István Bődi és Eke Imre. Ők régen elszármaztak Buzából, Szász István Bődi a Szamosújvár melletti Kérőben, Eke Imre pedig Kolozsváron él. Mindkettőjük családja jótorkú énekesekkel büszkélkedhet. Eke Imre édesanyját, Eke Péterné Simon Máriát és Szász István unokatestvérét, Szász Etelkát Kallós Zoltán a legkedvesebb nótafái között tartotta számon. Szász István egyébként 26 évesen, 1979-ben járt már Budapesten, akkor Martin György vezetésével egy nap alatt számos éneket vettek fel vele a Zenetudományi Intézetben, azóta azonban nem járt Magyarországon. Ez a két férfi az utolsó olyan generáció képviselője, akik még otthon, gyerekként a hagyományos módon tanultak énekelni. Most nyugdíjas korukban fognak színpadon állni először.

 

A zene és az ének mellett Széki Soós János író, költő szövegei is elhangzanak majd az esten.

Széki Soós János szintén a Mezőség szülötte, rövid szövegei tagolják majd a zenei folyamot. Számomra a népzenétől kicsit mindig idegen a koncertszerű előadás, személyesebb hangulatot szeretnék teremteni a színpadon, ezért a műsort – mondhatni – egy lélegzet alatt, lendületesen visszük végig. Egy általunk már sokszor végigjárt mezőségi utazásként képzelem ezt az estét, ebbe szeretnénk bevonni a közönséget is.