A Dívák & Ikonok című időszaki kiállításhoz kapcsolódnak Varga Veronika Hangadó Globál című élőzenés ismeretterjesztő sorozatának különkiadásai a görög végzet asszonya, mortissa nyomán.
A címben szándékosan nem írtam le ezt a szót: zenetörténet. Noha az én esetemben persze minden mögött az van: a tanulmányok és több, mint 40 év tanítás. De a zenetörténet számomra egyre inkább egy olyan eszközzé válik, aminek segítségével a nagy zenék mögé láthat és főként: hallhat az ember, és a zene inspirációjára beleképzelhet olyan dolgokat, amelyek vagy igazak, vagy nem, de mindenképp erősítik a találkozás élményét. Szubjektív? Persze, hogy az: szubjektív fantáziák olyan pillanatokról, amelyekre csak ez a mély és szárnyaló művészet képes. A zene mellé szavakat hívok segítségül, de a lényeg a gesztusokban és a közösen hallgatott zene élményében van. A zene misztikáját próbálom átemelni egy ismeretterjesztő szertartásba. Aki akar, persze tanulhat is belőle, de fontosabb maga az út, amely a zenéhez és rajta keresztül a titkok felé vezet. Lassítsuk le együtt az időt egy röpke, s mégis végtelen órára!
A rendhagyó Hangadó Senior előadás célja, hogy kapcsolódva a Dívák & Ikonok kiállításhoz egy-egy archetipikus nőalakot és annak zenei megjelenítését bemutassa Puccini operáin keresztül.
A Zene Háza Szabadtéri színpadának nyári, ingyenes filmvetítéseit egy extra sorozattal is megtoldottuk idén, a Dívák & Ikonok kiállításhoz kapcsolódva a magyar filmtörténet néhány olyan alkotását mutatjuk be, amelyek nagy színpadi előadókról, a kiállításba is bekerült magyar dívákról szólnak.