Balog József: Bécsi romantika – Hungaroton lemezbemutató koncert
Balog József: Bécsi romantika – Hungaroton lemezbemutató koncert
Balog József napjaink egyik legkiemelkedőbb zongoraművésze, akinek neve hallatán méltán számítunk valami igazán különleges zenei élményre. A Hungarotonnál 2023. november 17-én megjelenő Bécsi romantika című albuma is ezt bizonyítja. A művész így nyilatkozik az albummal kapcsolatban: „Ahogy a kedves közönség és a szakmabeliek is megtapasztalhatták, egy-egy lemez, vagy koncert-műsor összeállításánál általában két fő elv vezérel. Egyrészt szeretem megmutatni azokat a remekműveket, melyek az idők folyamán feledésbe merültek (vagy még nem mutatták be őket), másrészt azt is feladatomnak érzem, hogy játékommal a művek összefüggéseit is megmutatva felfedezést kínáljak a hallgatónak. Úgy érzem, hogy ez a lemezanyag igazi kuriózum és mindkettő kritériumnak megfelel, valódi utazást kínál a ’bécsi zene’ szerelmeseinek és azoknak is, akik csak szeretnék ezt a korszakot felfedezni. Hajlamosak vagyunk a szerzőket és a stílusokat is kategorizálni, sokszor azt gondoljuk, hogy nagyon sok idő telik el egy-egy klasszikus, vagy romantikus szerző műve között. Ez korántsem mindig van így: a lemez anyaga kevesebb, mint kilencven évet ölel át, képviseli a klasszika késői, a romantika korai és legutolsó korszakát, amelyben még az Új Bécsi Iskola szerzői is alkottak, mielőtt megszületett a tizenkét-fokúság. Beethoven, Schubert, Schönberg, Berg és Strauss - kétséget kizáróan mind nagymesterek voltak, s örök érvényűt alkottak… Fedezzük fel együtt a kölcsönhatást köztük!”
A lemezbemutató koncert után lehetőség lesz a helyszínen a CD megvásárlására és dedikáltatására.
![ROBOTORGONA](https://zenehaza.hu/storage/16181/conversions/20231006_koncert_robotorgona_1200x628px_szovegnelkul-webp.webp)
![Farinelli és sorstársai – sztárok vagy áldozatok?](https://zenehaza.hu/storage/16255/responsive-images/240929-Farinelli-1200x628___webp_411_215.webp)
![Muzsikusok kávéháza: Taligás Tibor](https://zenehaza.hu/storage/15726/conversions/230404_ELOADAS_Pikacs-István_muzsikusok-kávéháza-_5_szovegnelkul_1200x628px-webp.webp)
![Zenei műszótár: szvit](https://zenehaza.hu/storage/15709/conversions/ground-webp.webp)
![Szubjektív! Batta András sorozata – A virtuózok világa - a világ virtuózai #3](https://zenehaza.hu/storage/15693/responsive-images/batta-%281%29___webp_2400_1290.webp)
![Advent és Karácsony misztikus dalai](https://zenehaza.hu/storage/16257/responsive-images/250302-A-minimalizmus-1200x628___webp_1003_524.webp)
![A minimalizmus ezer éve](https://zenehaza.hu/storage/16260/conversions/250302-A-minimalizmus-1200x628-webp.webp)