„Népzene-biológia” – Lajtha-nap

Lajtha László egy évtizeddel később született a Dohnányi-Bartók-Kodály triónál, de mintha még ma is ennek gigászi hármasnak az árnyékában élne – miért van ez így?

Nem gondolom, hogy Lajtha népzenekutatóként ne lenne ismert itthon. Munkássága a későbbi kutatás és a táncházmozgalom egyik legfőbb oszlopa, a Lajtha-gyűjtések erős hangszeres fókusza, a Pátria-felvételek miatt hatása a revivalre talán a legközvetlenebb a 20. század első felének zeneszerző-népzenekutató óriásai közül. A népzenekedvelők számára Lajtha neve nem csupán ismerősen cseng, hanem a legnagyobbak között tartják számon. Ugyanakkor azzal egyetértek, hogy mivel Lajtha a magyar zenetörténet és a hazai népzenekutatás panteonjának jelentős tagja, így életműve valóban lehetne sokkal ismertebb itthon az általános köztudatban. Tevékenysége valóban megkerülhetetlen mind komponistaként, mind népzenekutatóként.

Maradva a párhuzamoknál, Bartókhoz és Kodályhoz hasonlóan Lajtha is egyszerre volt zeneszerző és népzenegyűjtő – mi volt az ő szerepe a magyar etnomuzikológiában? Hogyan jelenik meg a népzene az alkotásaiban?

Mind a magyar népzenekutatás, mind a revival nagyon sokat köszönhet Lajthának. Bartók és Kodály útmutatása alapján, és részben velük együttműködve folytatta az általuk megkezdett gyűjtőmunkát. Lajtha kutatásaiban a népzenében felismerhető interetnikus hatásokra is felhívta a figyelmet. Erre már Bartók is nagy hangsúlyt fektetett, Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje című esszéjében például igen pontosan írja le az ide vonatkozó általános szempontokat. Lajtha ugyanakkor még mélyebben, az adott települések szintjén vizsgálta az együtt élő etnikumok egymásra és a közösen használt népzenei anyagra gyakorolt hatását. Ennek a kutatói szemléletnek a mezőségi Szépkenyerűszentmárton zenei anyagáról készült monográfiája a legfőbb példája...