A dal királya: Franz Schubert 230!
Előadás
Interaktív
Szervezés:
Élőzenével indul 2027! Hiszen Schubert gyönyörű dalaiból is hallhatunk párat, és a “Schubertiádák” bécsi hangulatát idézzük meg a Hangadó Senior színpadára: Ittzés Péter zongoraművésszel és Ittzés Berta énekművésszel közösen. 230 éve, januárban látta meg a napvilágot az első romantikusnak is nevezett mester, aki Beethovennel egyidőben zeneszerzőként és zongoristaként élt Bécsben, ami - lássuk be - nem lehetett könnyű pálya! Némiképpen akkor “láthatatlan” maradt a nagy kortárs mellett, de az utókor ismeri és szereti Schubert muzsikáját. A grandiózus életműből egy remek válogatással készültünk!
Franz Schubert az egyik legkülönlegesebb alakja a zenetörténetnek: egy visszahúzódó bécsi zseni, aki életében alig kapott elismerést, mégis több mint ezer művet hagyott hátra. Dalai – mint az Erlkönig vagy a Winterreise – forradalmasították a műfajt, hiszen a zongora és az énekhang teljesen egyenrangú szerepet kap bennük. Zenéje hidat képez a klasszika és a romantika között, miközben mély emberi érzelmeket közvetít egyszerű, mégis zseniális eszközökkel. A baráti körben tartott Schubertiádák legendássá váltak, és jól mutatják: Schubert nem a koncerttermek sztárja volt, hanem az intim zenei pillanatok mestere. Szimfóniák, szonáták, kamarazene, egyházzene. Színes paletta, és csupán 31 év! Beethoven halála után állítólag azt mondta: “Ki tud még valamit Beethoven után írni?" És csupán egy év múlva a nagy példakép mellé temetik, saját kérésére. Az “árnyékból" alig egy évre tudott kilépni, de súlyosbodó betegsége mellett mégis gőzerővel alkotott! Életműve csodálatos darabokat tartalmaz, melyből ezen alkalommal Ittzés Péter zongoraművész és Ittzés Berta énekművész válogatott, hiszen az ő közreműködésükkel indul a Schubert év a Magyar Zene Házában! Egy zenével illusztrált életút, számos anekdota és remek hangulat várható, aki erről gondoskodik: Tápai Dóra karnagy, középiskolai ének-zenetanár, a Magyar Zene Háza zenepedagógusa.
Kedves Látogatónk!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a program ideje alatt fénykép, hang- és/vagy videófelvétel készülhet. Amennyiben az eseményen részt vesz, ráutaló magatartással hozzájárul a felvételkészítéshez. Az Adatkezelési tájékoztató elérhető a Zene Háza honlapján.
A Hangadó Senior című sorozatunkat az idősebb korosztálynak szánjuk, de persze minden érdeklődőt szeretettel várunk. A széria célja, hogy klubként működjön és egy kilencven perces interaktív időutazás keretében játékosan meséljen el a zenetörténet érdekességeiből egy-egy fejezetet.
Előadó: Tápai Dóra a Magyar Zene Háza Zenepedagógusa, Ének-zenetanár, karnagy