Ugrás a tartalomhoz
Azonnali hívás

DOME_SPATIAL Lovász Ákos és Máthé Ágnes Klára diplomakoncertje

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés – Elektronikus Zenei Médiaművészet specializáció mesterszakos hallgatóinak zárókoncertje
Jegyet veszek
2024/05/28
Kedd
19:00 - 20:00
Hangdóm
Típus:
Hangdóm
Koncert
Műfaj:
Improvizáció
Elektronikus/hangművészet

Programsorozat:

DOME_SPATIAL Lovász Ákos és Máthé Ágnes Klára diplomakoncertje

A 2011-ben indított Elektronikus Zenei Médiaművészet Szakirány célja, hogy az elektroakusztikus eszközöket, zenei programozást alkalmazó zeneszerzők, hangdizájnerek egyetemi szinten sajátítsák el a területre jellemző ismereteket. A mester szak keretében a hallgatóknak lehetősége nyílik arra, hogy elmélyítsék az alapképzés alatt tanultakat, továbbá saját projektek kidolgozásával fejlesszék ismereteiket. Ágnes és Ákos kutatásának fókusza a hangszín alapú zenei folyamatok mellett a térhangzás. Ahhoz, hogy ezt háromdimenzióban tanulmányozhassák, a diplomára komponált műveket mind a hangdómra fejlesztették. A műsor során a fixmédia kompozíciók mellett elektronikával kiegészített élő szaxofon darabok is elhangzanak. A diplomázók a realizált művek mellé térimprovizációval is készülnek, amelyet hétköznapi eszközöket használva, game kontrollerek és okostelefonok segítségével adnak elő.

Témavezető tanárok: Szigetvári Andrea Baráth Bálint Bolcsó Bálint

Jegyet veszek

Jegyárak

2 500 Ft
Facebook esemény
Elmentem a naptárba: