TELTHÁZ - Hagyomány és szabadzene: Közép-Ázsia altaj és nogaj hőseposzai

Cheinesh Baitushkina Dél-Szibériából az Altajból érkezik, ahol máig eleven hagyomány a sámánhit és az eposzmesélés, ő nogaj eposzokból ad elő, míg Arslanbek Sultanbekov az Észak-Kaukázusból érkezik, ahol a nogajok élnek, ő az Edige ősi eposzból ad elő részeket. A két közép-ázsiai előadó magyar kísérleti zenészekkel – Pándi Balázs dobossal, Ágoston Béla fúvós hangszeressel és Rubik Ernő Zoltán elektronikus zenésszel és Somfai Kara Dávid narrálásával – közösen hoz létre egy fúziós műsort, amelyben hagyomány és szabadzene találkozik.

Cheinesh Baitushkina

Cheinesh Baitushkina Dél-Szibériából, az Altajból érkezik, ahol kisméretű nyájak tartásával foglalkoznak az ott élő emberek. Itt a mai napig nagyon erős a sámánhit és az eposzmesélésnek is komoly hagyománya van. A sámánság, az eposzmesélés, a gyógynövénygyűjtés, a kovácsmesterség és a nemzetségvezetés mind a karizmatikus, családon és az ágazatokon belül öröklődő képességek közé tartoznak. Ezért ezek a tevékenységek egymáshoz is kapcsolódnak, és valamiféle átjárás figyelhető meg közöttük. A sámán a szertartásait hagyományosan külön erre a célra fenntartott sátorban tartotta. Itt gyűltek össze a kliensek, a nézők. A szertartás során a sámán hang-, fény-, és füst-effekteket is használt. Állatok képében lépett fel. Ezeken a performance-okon nem a szépségen van a hangsúly, hanem a gyógyításon. A sámán igyekszik érzelmeket kelteni a kliensben, a szenzáció érzését elérni, sírásra, nevetésre kényszeríteni. Az eposzmesélésben is hasonló tendencia figyelhető meg. A megénekelt szüzsetteket élik át a nézők, szervesen kapcsolódnak, sodródnak együtt a cselekménnyel. Aktívan részt vesznek az eposzmesélésben, átélik az egyes helyzeteket. Kikapcsolódnak a mindennapi életből. Pihennek.

Arslanbek Sultanbekov

A több mint 80 milliós YouTube-nézettségű Arslanbek Sultanbekov az Edige nogaj eposzból ad elő részleteket (a két előadó nyelve, a nogaj és az altaj közötti kapocs, hogy mindkettő a kipcsak török nyelvek közé tartozik). A második világháború után tiltották az eposzmesélők tevékenységét az Észak-Kaukázusban, ahol a nogajok is élnek. Mindez a folyamat, hangulat egészen a rendszerváltásig tartott. Ez elegendő volt ahhoz, hogy teljesen kikopjon az eposzmesélés a nogaj énekes-hangszeres repertoárból. Az eposzmesélés hajdan az esküvői szertartás elengedhetetlen része volt, mivel az áldást tulajdonképpen az eposzmesélő adta azzal, hogy egy rövid részletet mesélt az Edige eposzból. Erre később már csak homályos utalások voltak, és vannak mindmáig, mindenféle eposzmesélés nélkül. A nogaj regősök népi csellószerű hangszeren (igiliken) kísérték eposzaikat, és mivel ilyen hangszer nem maradt fenn, Arslanbek maga járt utána és készíttetett-készített egy ilyen egyedi hangszert, melyen az Edige eposzt kíséri. A nogaj népnek nincsnek írott történelme, ezért az eposzok, mint az Edige, játszottak hatalmas szerepet a nogaj nemzeti identitás fenntartásában. Arslanbek ennek jelentőségét értette meg, amikor arra vállalkozott, hogy utánajár és újra tanulja az Edige eposzt. Ennek projektnek az első állomása a Zene Háza. Mindezek mellett Cheinesh a hagyományos altaji eposzok mellett saját eposzokat is teremt, és ezekből is előad műsorában. A műsorban hazai kísérleti zenészek is közreműködnek, a program Pándi Balázs (dobok), Ágoston Béla (fúvós hangszerek) és Rubik Ernő Zoltán (elektronika) játékával, valamint Somfai Kara Dávid narrálásával válik teljessé.