SOLDOUT - Herczku Ágnes: Emlékül
SOLDOUT - Herczku Ágnes: Emlékül
Herczku Ágnes Emlékül című műsorát a Hozomány – Erdélyi népzene régen és most / Visa című értékmentő és előremutató lemeze alapján rendezte. Az előadásban nemcsak a visai zenét és táncot esszenciálisan ismerő és előadó zenészek és táncosok szerepelnek, de egyúttal színházi előadás is két szereplővel, akik a sajátos dialógusban a hagyományőrzés kérdéseit is feszegetik.
A 2018-ban megjelent dupla népzenei albumnak, majd az erre a zenei anyagra épülő Emlékül című színházi folklórműsornak az elkészítésében Herczku Ágnest alapvetően két dolog inspirálta: a falusi emberek által megőrzött népzenének és táncnak a lenyűgöző szépsége, valamint az a felelősség, amire Kallós Zoltán így hívta fel az összmagyarság figyelmét: „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk. Ez a kultúra őrzött meg minket ezer éven át Európában, ezeket a hagyományokat kötelességünk éltetni és továbbadni a következő nemzedékeknek.”
Az egyik erdélyi falu, ahová az énekesnő (2005-ben) kifejezetten Kallós Zoltán útmutatásai alapján ment, a mezőségi Visa volt. Az itt rögzített dalok alapján készült el aztán a Hozomány című népzenei album, majd az Emlékül című előadás, a visai zenét és táncot esszenciálisan ismerő és előadó zenészekkel és táncosokkal, valamint azokkal a visai asszonyokkal, akik a lemezen is hallhatók. Ez azonban nem „szimpla” folklórműsor. Színházi előadás is, ahol a zene és a tánc szépségének bemutatása mellett két szereplő – sajátos dialógusban – olyan kérdéseket feszeget, amik a hagyományőrzéssel, mint olyannal onnantól kezdve felmerültek, amióta a néptánc és népzene a városi színpadra került. Emellett egy rögtönzött „gyűjtést” is láthat a néző, amiből kiderül, milyen élő szokások vannak még a faluban, mi történik a juhmérésen, hogyan kántáltak, hogyan tanultak meg táncolni, és táncolnak-e még, vagy már náluk is csak „ápolják a hagyományt”, mint egy beteget?
Az előadás koreográfusa: Szappanos Tamás
zenei szerkesztője: Koncz Gergely és Herczku Ágnes
rendező: Herczku Ágnes
COVID információ
A jelenleg érvényben lévő szabályozás értelmében 2022. március 7-étől nem kötelező maszkot viselni a Magyar Zene Háza területén, valamint védettségi igazolvány nélkül látogathatók a koncertek, programok és a kiállítás is.
Mindezek ellenére továbbra is javasoljuk, hogy a koncerteken viseljenek maszkot. Továbbá felhívjuk figyelmüket, hogy a rendezvényekre történő belépés szabályai a kormányzati intézkedések függvényében változhatnak. Kérjük, hogy mielőtt elindulna az eseményre, tájékozódjon a Magyar Zene Háza honlapján az aktuális információkról.