Kurt Rosenwinkel (USA) – The Next Step
Kurt Rosenwinkel (USA) – The Next Step
Kurt Rosenwinkel a 21. század egyik meghatározó jazz-zenésze, aki gitárosként generációja egyik kiemelkedő tehetsége. A multi-instrumentalista zenész-előadó eddigi sokrétű életművében központi helyet foglal el 2001-ben megjelent The Next Step című albuma, amelynek megszólalását a kilencvenes évek közepétől fejlesztette négytagú zenekarával. Idén július végén megjelenik a legendás lemezanyagot eredményező klubos koncertekből egy 1996-os felvétel, és ennek örömére ismét (majdnem eredeti tagsággal) összeáll a kiváló zenészekből álló formáció és körbeturnézza a világot. Mark Turner szaxofonost Ben Wendel helyettesíti, akit már láthattunk a Zene Házában, illetve Jeff Ballard dobos és Ben Street bőgős Rosenwinkellel együtt – ebben a felállásban – először ad koncertet Magyarországon.
A stílusteremtő – a gitár mellett zongorán is gyakran játszó, és más hangszereket is otthonosan megszólaltató – Kurt Rosenwinkelt 1995-ben szerződtette a jazz-zenében meghatározó Verve kiadó, ő pedig rengeteg formációban megfordult zenekarvezetőként és kísérőzenészként egyaránt. Dolgozott sokan mások mellett Brian Blade-del, Paul Motiannel, Joshua Redmannel, Aaron Goldberggel, Louis Cole-lal, ám a jazzes körökből kilépve is aktív, főként a hiphop környékén: zenélt az A Tribe Called Quest-es Q-Tippel és a Roots-szal is, amelynek vezetőjével, a dobos Questlove-val egy művészeti középiskolába járt. De Eric Claptontól Donald Fagenig számos legendás zenész is kalapot emelt már tehetsége előtt, előbbivel közös koncerteket adtak, utóbbinak nagylemezén szerepelt.
A sokféle hangzást érzékenyen egymásra rétegező megszólalása a 2001-ben kijött The Next Stepen a leginkább innovatív (a Jazz Times magazin szerint ez az évtized legjobb jazz-albuma), de számos lemezét sorolják a kritikusok a 21. századi jazz meghatározó kiadványai közé (Heartcore – 2003, The Remedy – Live at The Village Vanguard – 2008). 2024 júliusában megjelenik a Next Step-négyes egyik korai koncertfelvétele (The Next Step: Live at Smalls (1996)), amit a saját hangzást kifejlesztő klubestek során rögzítettek a Smalls Jazz Club nevű New York-i helyen. Az elveszettnek hitt szalagok kiadása ismét összerántotta a kvartettet (Mark Turner csak a turné egyik szakaszán tud részt venni, őt helyettesíti nálunk a Zene Házában már egy kiváló koncertet adott Ben Wendel), amit látni kell élőben, hiszen az önmaguk jogán is kiváló hangszeresek összjátéka egészen elképesztő, amikor Rosenwinkel szerzeményeit megszólaltatják.
a nagyhatású, kiváló The Next Step lemezanyag: