Szubjektív! Batta András sorozata – Dalestek prózában #1

Egész életünket dalok veszik körül. Reméljük, hogy még minden gyerek altatódalra alszik el, majd az óvodában dalokat tanul, amelyeket az iskolában sem felejt el teljesen. Mindenesetre ballagáskor még mindig felhangzik az ősi Gaudeamus igitur. Dalolunk az ünnepeken, az élet kezdetén és végén, bulikban, utazásokon. Ez még a mi technikába gabalyodó világunkra is igaz, s mindig is így volt. Dalokat felejtünk, és új dalokat tanulunk. Sajnos a klasszikus zene dalai az előző kategóriába tartoznak. Korábban voltak dalestek, akár a legnagyobb hangversenytermekben is. Ma ritkák a klasszikus dalestek, Batta András ezért gondolta, hogy a Szubjektív hetedik évadjában ebből a repertoárból elevenít fel néhány művet, sőt a polgári hangversenyélet elé is visszatekint egy középkori és egy reneszánsz mester daloskönyveit lapozgatva. Az első két előadás az individuális dal-művészetnek hódol, míg a harmadik néhány olyan műfajjal foglalkozik, amely a közösség énekeit öleli fel.

"Ezúttal nem a templomi énekeskönyvekre gondolok, hanem azokra a gyűjteményekre, amelyekben dalok és versek, vagy csak versek sorakoznak – a szerelem jegyében. Kezdjük a középkorral! Egy katolikus pap, s egyben az európai zenetörtnet első ismert nagy jelentőségű zeneszerzője, Guillaume Machaut énekli és verseli meg plátói szerelmét egy nevezetes kötetben, amelynek az Igaz történet (Le voir dit) címet adta. Kétszáz évvel később, a reneszánsz koronázatlan dalköltője, John Dowland több kötetbe rendezte lantkíséretes dalait, amelyeket nyugodtan sorolhatunk a korabeli popzene gyöngyszemei közé. És ott van Heinrich Heine, aki harmincévesen kiadta első nagy verseskötetét, a Dalok könyvét, végtelen lehetőséget adva a romantika dal-komponistáinak, elsősorban Schumann-nak és Schubertnek. A Szubjektív első előadásán a képzeletbeli polcról ezt a három dalkönyvet emeljük le” – Batta András.