Gyűjtőmunka nélkül nem sokra megyünk - Sebő Ferenc interjú
Október első hétvégéjén a Magyar Zene Házában két különleges koncertből álló kurátori hétvége lesz, Sebő Ferenc életművével a fókuszban. Október 1-jén a Sebő együttes Sebestyén Mártával és két kiváló bolgár népzenész vendéggel, Petar Ralchev harmonikással és Georgi Yanev hegedűssel lép színpadra, másnap pedig gyűjtőútjaira kísérhetjük el az idén 75 éves Sebő Ferencet.
Kurátori hétvégéje első estéjén énekelt verseket adnak elő, balkáni dallamokkal kísérve. A versfeldolgozások pályája elejétől, sőt, középiskolás korától jelen vannak az életében, és az idő múlásával mintha egyre fontosabbá váltak volna. Miért történt ez így?
Diák koromban bosszantott a slágerzenék ostoba szövege. Akkoriban ismerkedtem József Attila verseivel, amelyek úgy fellelkesítettek, hogy azt gondoltam, mennyivel jobb lenne néhány dalszerű versét énekkel és gitárkísérettel elmondani. Ezzel valami olyat találtam fel, ami már rég ki volt találva, csak nem tudtam róla, ez ugyanis a költészet legősibb megnyilatkozása: az énekelt vers. Azóta sok minden megváltozott, az ismeretek is kibővültek, talán már szélesebb körben is elterjedt, hogy ez a nemlétezőnek kikiáltott műfaj az egyik legrégibb kulturális kincsünk. Legújabb kori jelenség, hogy az emberek leszoknak az éneklésről. Jó esetben színpadi előadókra, rosszabb esetben gépekre bízzák ezt a tevékenységet, amely pedig minden korban a legszemélyesebb lelki támasza, kommunikációs eszköze volt az embernek. Az énekek szinte napjainkig a mindennapi élet részei voltak, egy énekkel, tánccal és persze beszéddel is kommunikáló, egymásra odafigyelő közösség nyelvezetének részeként.
Az énekelt versnél mi a hangsúlyosabb: a szöveg vagy a zene? Van értelme ilyen módon rangsorolni?
A dallam és a szöveg laza kapcsolatát egészen komolyan kell venni. Egy népdalszövegnek nincs véglegesen lefixált, címmel ellátott formája. Az énekes a meglévő elemekből, „legókockák” módjára, alkalmanként rakja össze az éppen esedékes dal szövegét. Figyelme középpontjában mindenképpen az üzenetet hordozó szöveg áll. A dallamok ismerete szinte nincs is a tudatosság szintjén. Ez az a kreativitás, amely mindenki számára lehetővé teszi az önkifejezést, egyben ez a módszer legfőbb értéke, amely leginkább méltó a mai figyelmünkre is. Az énekelt vers műfaja régi útitársa az embernek. Szövegcentrikus, ami azt jelenti, hogy mondanivalóját a zene nem kifejezi, hanem csak hordozza. Előadásakor nem tolakodhat előtérbe az előadó. A költői szöveg akkor éri el legnagyobb hatását, ha tartalmát nem eljátssza valaki, hanem úgy mondja el, úgy közvetíti, hogy ne ő, hanem a hallgatóság borzongjon bele, érezze át a hallottakat. Ez a versmondásra, éneklésre egyaránt érvényes.
Miért döntött a hatvanas évek végén a magyar költők művei mellett?
A magyar nyelv kitűnő alkalmassága a metrikus, azaz időmértékes költészetre sok magyar költőt vonzott a műfaj felé. De ami a korszak divatos zenéit, illetve a hagyományos népi dallamokat illeti, azok egyszerűen nem voltak járatosok ilyenfajta ritmikájú szövegek előadására. Történtek tudós próbálkozások, de ezek egyike sem vezetett igazi sikerre.
Balkáni vendégekkel lép színpadra a Zene Házában. Miért ez a dallamvilág kap kitüntetett szerepet?
Az anakreóni dalok utószavában említi a verséneklést propagáló Csokonai Vitéz Mihály: „Vajha én, Hazánknak ollyan Componistájára találhatnék, a’ ki egy Magyar Anákreontizmust Muzsikára vévén, vélem és Magyarimmal közelebbről tudná ’s kívánná éreztetni a Görög szabású Rhytmusoknak Mennyei hármóniáját! ... Így lehetne a’ Görög mértékű Verseknek, a’ nép előtt betset és kedvességet szerezni!” Ennek a felszólításnak engedelmeskedve fogtam neki időmértékes versek éneklésének. Útmutatást a balkáni népzene megismerése adott. Ebben az ókorba nyúló hagyományban ugyanis számtalan példát találhattam arra, hogy lehet ezeket a változó ütemű aszimmetrikus szövegeket életszerűen megszólaltatni az élő népzene tanulságait kamatoztató előadásban. A magyar költészetben régóta gyökeret vertek ezek a régi, Horatiust követő strófatípusok, Berzsenyitől, Csokonaitól kezdve Weöres Sándorig sok magyar költő építette be a magyar költészetbe, igaz, hogy zene nélkül. A klasszikus kor popzenéjében idegen volt az aszimmetrikus metrum, ebben a tekintetben a népzenei revival balkáni muzsikára is kiterjedő figyelme nagyot lendített a kérdés megoldásán. Ebben a munkában nagy segítségemre volt Sebestyén Márta, akinek példája már több nemzedéket meggyőzött arról, hogy ez a historikus popzene a mai ember számára is megtanulható.
Sebestyén Mártát említette, de rajta kívül többeket is elindított a népzenei úton, és a mai napig érdekli, hogy mi történik ezen a területen, hogyan rezonál a fiatalság erre a különleges örökségre. Mik a friss tapasztalatai?
A friss tapasztalat azt mutatja, hogy valami nagyon fontos gátszakadás történt. Mi azt mutattuk meg a zenész szakmának, hogy ezt a szájhagyományos nyelvezetet meg lehet tanulni. A fiatalok számára viszont ez már evidencia, és a második, harmadik nemzedék egészen természetesen illeszti be a hétköznapi életébe ezt. Sokan és nagyon szépen zenélnek, énekelnek.
A második este a gyűjtőutakról szól: történeteket, anekdotákat hallhat a közönség, miközben legendás mesterek és az ő művészetük elevenedik meg a zene segítségével. Mik voltak ezeknek a gyűjtőutaknak a legfőbb hozadékai, életre szóló tanulságai.
Nagy szerencsénk, hogy még a saját környezetében, élő formában, működés közben láthattuk, hallhattuk ezt az évszázados kommunikációs eszközt. Enélkül, és persze elődeink szorgalmas gyűjtőmunkája nélkül nem sokra mentünk volna. Ha valamire büszkék lehetünk, akkor az időben kapcsolás és a befektetett munka az. Ez az igazi hungaricum.
Interjú: Nagy Viktória
Sebő Ferenc – kurátori hétvége
2022. október 1-2.
október 1. 18:00 Jambus és kopanica
október 1. 19:30 Sebő Együttes, Sebestyén Márta, Petar Ralchev, Georgi Yanev: Időmérték
október 2. 19:30 „Hajnalban indultunk…” – Sebő Ferenc történetei
október 4. 16:00 Petar Ralchev mesterkurzus
