Ugrás a tartalomhoz
Azonnali hívás
Rengeteg szeretetet, odafigyelést és örömteli éneklést szül ez a program

Rengeteg szeretetet, odafigyelést és örömteli éneklést szül ez a program

2024/10/17 | 6 p

A Zene Háza utazó zenepedagógiai foglalkozásairól

Az idei év első felének egyik legizgalmasabb projektje volt, hogy a Magyar Zene Háza elindította az utazó zenei foglalkozásokat. A tesztidőszak az iskolai tanév végével véget ért, és most javában zajlik a visszajelzések, tapasztalatok összegzése, illetve az őszi időszak előkészítése, a szakmai program finomítása a tavaszi tapasztalatok alapján. Mindezekről Severinghaus Artemiszt, a program szakmai vezetőjét és Tuza Mónika programkoordinátort kérdeztük.

Miért éreztétek szükségesnek, hogy a Zene Háza utazó zenei foglalkozásokat indítson, koordináljon?
Severinghaus Artemisz: Már a Ház megnyitásától kezdve gondolkodtunk rajta, hogy hogyan tudjuk olyan gyerekekhez és pedagógusokhoz is eljuttatni a zenei ismeretterjesztő foglalkozásainkat, akik vagy a távolság, vagy más – főleg anyagi – okok miatt nem tudnak Budapestre utazni. Régóta és sokat ötleteltünk, hogy mi lehetne a legjobb forma: mi menjünk el hozzájuk, vagy az ő idejutásukat segítsünk, kik legyenek a partnerintézmények, és így tovább. Az igények és lehetőségek feltérképezése után döntöttünk úgy, hogy olyan programot alakítunk ki, melynek során 4-5 alkalommal ellátogatunk az iskolákba, helybe viszünk zenepedagógia programot, majd pedig, zárásként, elhozzuk a gyerekeket a Zene Házába.

Milyen szakmai program született, milyen korú gyerekekben gondolkodtatok, és mi alapján választottátok ki a helyszíneket?
Severinghaus Artemisz: Kreatív alkotásra épülő programot dolgoztunk ki, ami nemcsak a különféle zenei műfajokkal való megismerkedést segíti, hanem nagyon játékos, és egyben csapat- és önbizalomépítő lehetőséget is teremt az osztályoknak és a pedagógusoknak is. Arra törekedtünk, hogy olyan maradandó élményt hagyjuk a gyerekekben, amire aztán a helyi pedagógus tovább tud építeni. Általános iskola 3. és 4. osztályba is elvittük a programot, többféle helyszínt is kipróbáltunk, és a foglalkozások ott működtek a legjobban, ahol a gyerekeknek a legkevesebb lehetőségük volt eddig zenélni, mert ott tényleg az újdonság erejével hatott minden, amit bemutattunk, és viszonylag rövid idő alatt is óriási élményt tudtunk nyújtani nekik.
 

Tuza Mónika: A helyszínek kiválasztása nagy fejtörést okozott, mert négy iskolát tudtunk bevonni a tesztprogramba. Szakmai körökből kértünk ajánlásokat, így került be egy baranyai kistelepülés, Versend iskolája, egy pécsi iskola, egy tiszavasvári iskola, és az arlói iskola, Borsodból.

Hogyan zajlottak ezek a foglalkozások?
Severinghaus Artemisz: Mindenhol volt egy nulladik, alapozó találkozó, amikor a mi művészpedagógusunk a helyi iskola pedagógusával átbeszélte, hogy mi fog történni az egyes alkalmakon, és ő is informálódott az adott osztályról. Ezután a művészpedagógus még négyszer ellátogatott a helyszínre, a gyerekekhez, és mind a négy alkalommal különböző zenei stílusokból vitt nekik egy-egy dalt. Volt magyar (Általmentem a Dunán) és cigány (Náni, Náni, shukár Náni) népdal, popdal (Ringasd el magad) és klasszikus dal (Tinódi Lantos Sebestyén: Egri históriának summája). Minden foglalkozás elején elhangzott és valamilyen kreatív mozgás alapját adta az LGT A dal a miénk című száma, amit a program mottójául választottunk. A foglalkozások pedig ezután mindig ugyanúgy zajlottak: megtanultuk az aznapra tervezett dalt, majd pedig a gyerekekkel közösen átírtuk a szövegeket, mégpedig úgy, ahogyan az az ő életüket érinti. Tehát az Általmentem a Dunán, kétkerekű kotyigán kezdetű népdalnál például úgy írták át a szöveget, hogy arra figyeltek, hogy milyen módokon tudunk utazni, illetve kit, vagy mit viszünk át a Dunán. Ez volt az első, legkönnyebb átíró feladat. A második alkalommal a Tinódi-dal átírásánál megírták a summáját mondjuk a 3.b osztálynak, az iskolának, a tanító néninek, vagy egy eseménynek, ami őket abban az évben érintette, például egy osztálykirándulásnak. Ezzel már egy lépéssel személyesebb szövegek születtek. Végül a Ringasd el magadnál pedig arról írtak, hogy ha nehéz helyzet adódik az életükben, akkor mit tehetnek azért, hogy jobbá, könnyebbé váljék. Ez már sok izgalmas beszélgetést és közösségépítő pillanatot is hozott. A negyedik alkalommal ismételtünk, és kiválasztottuk, hogy melyik legyen az ő daluk, amit arra szántak, hogy videón is megörökítsünk és végül megtanultuk a Náni, Náni, shukár Nánit. Ezután, az ötödik, azaz utolsó alkalommal pedig az osztály ellátogatott a Zene Házába, ahol előadta a kiválasztott dalt, bemutatták a hozzá készített koreográfiát, megnézték az állandó kiállítást, a Hangdómot, és élményekkel telve hazamentek.

                              

 „Szívszorító pillanatok is voltak, mint például, amikor egy kislány úgy fogalmazott, hogy ezek után a foglalkozások
után úgy érezte, hogy lement róla minden teher…
És nekünk éppen ez volt a célunk, hogy megmutassunk, hogy a zenének micsoda
feszültségoldó és érzelemkifejező ereje van.”

Milyen tapasztalatokat gyűjtöttetek, és milyen visszajelzéseket kaptatok a gyerekektől, a tanároktól?
Severinghaus Artemisz: A tanárok részéről borzasztó nagy nyitottságot éreztünk, nagyon örültek, hogy együtt játszhattak a gyerekekkel, hogy közös élményekhez juthattak. A szövegátírást pedig kimondottan hasznosnak találták, mert az illeszkedett a harmadikos tanagyagba. Ezen kívül készítettünk számukra egy gyakorlatgyűjteményt tele mozgásos és zenei játékokkal, hogy ha szeretnének tovább foglalkozni ezekkel, akkor azt könnyebben megtehessék.

Tuza Mónika: Az idén bevont iskolákkal nagyrészt folytatódik az együttműködés, így a további közös munka során a gyakorlatgyűjteményről is fogunk kérni visszajelzést az iskolai pedagógusoktól az őszi félévben, ezen kívül már dolgozunk a negyedikeseknek szóló tanterven. A program szakmai továbbfejlesztésében nagy segítségként szolgált, hogy a tesztfoglalkozások idején minden alkalom után külön is kértük a tanárokat, hogy töltsenek ki egy kérdőívet arról, hogy milyen nyomot hagyott a gyerekekben az adott foglalkozás. Kaptunk például olyan visszajelzést, hogy voltak gyerekek, akinél korábban nem tapasztalt, rejtett képességek jöttek elő, másutt pedig arról számoltak be, hogy a gyerekek sokkal türelmesebbek, elfogadóbbak lettek egymással. Nyilván ebben a helyi pedagógusoknak is óriási szerepük van, mert például az egyik tanárnő elkezdte úgy használni a Ringasd el magad című számot, hogy amikor konfliktus van az osztályon belül, előveszik ezt a dalt, és ennek nyomán boncolják szét a helyzetet, és beszélik meg, hogy mi is történt. A gyerekeknek is készítettünk egy foglalkoztató füzetet, ahol minden óra után ötös skálán jelezhették, hogy hogyan érezték magukat, akik közül többen is boldogan újságolták, hogy mindig a legboldogabb emojit karikázták be. Szívszorító pillanatok is voltak, mint például, amikor egy kislány úgy fogalmazott, hogy ezek után a foglalkozások után úgy érezte, hogy lement róla minden teher… És nekünk éppen ez volt a célunk, hogy megmutassunk, hogy a zenének micsoda feszültségoldó és érzelemkifejező ereje van.

Hogyan tovább? Mik a tervek és a feladatok?
Tuza Mónika: A mostani helyszínek közül három iskolával megyünk tovább, és az új harmadikos évfolyammal fogunk dolgozni. Hozzájuk pedig bekapcsolódnak a programba új helyszínek is. Szakmai partnerszervezetek ajánlásai alapján vonunk be új iskolákat, akik egy jelképes díjért vesznek részt a programban. Az őszi félévben összesen 10-12 helyre szeretnénk eljutni, ami azt jelenti, hogy viszonylag országos lefedettséggel fogunk tudni működni.

Nektek személyesen mit jelentett, mit adott mindaz, amit ezeken a foglalkozásokon tapasztaltatok?
Tuza Mónika: Öröm volt látni, hogy a terveink megvalósultak. Rengeteg szeretetet, odafigyelést, örömteli éneklést és zenélést szült ez a program, és nagyon meghatott, hogy az iskolákban milyen könnyen tudtak a művészpedagógusaink, a személyes iskolalátogatások alatt pedig mi magunk is kapcsolódni a gyerekekhez és az iskolai pedagógusokhoz.


Severinghaus Artemisz: Kezdettől nagyon hittem az alkotás erejében, innen jött a szövegátírás ötlete is. Ebből adódóan nekem az első nagy élmény az volt, hogy lett egy csapat itt a házban, művészpedagógusokkal és Mónival, aki koordinátorként a lelke volt a programnak, akik beálltak e mögé a vad terv mögé és velem együtt hittek abban, hogy ez működni fog. A második pedig, hogy ebben a gyerekek is partnerek voltak, és lelkesen vetették bele magukat a szövegek átírásába. Csodálatos szövegek születtek, és a gyerekek szemében látni a büszkeséget. Nagy álmom, hogy a magyar zeneoktatásban induljon el egy reform, lehessen saját dolgokat, akár zenei, akár szövegi átírásokat alkotni, már a kezdetektől. Ebben persze nem vagyok úttörő, már Kokas Klári néni is az improvizáció híve volt, és a huszadik század második felétől egyre több helyen jelennek meg hasonló irányzatok a világban. Én pedig boldog vagyok, hogy az utazó programunkkal ebbe a sorba mi is beállhatunk.

Interjú: Nagy Viktória
Fotó: Mohai Balázs