Az oroszlán ugrani készül (1969)
Programsorozat
Interaktív
Az oroszlán ugrani készül (1969)
A Révész György rendezte, Dubrovnikban, Trogirban és Mostarban forgatott akció-vígjáték amolyan James Bond paródia: egy világpusztító biológiai fegyver megszerzéséért küzdenek egymással egy nácikból álló bűnözőcsoport tagjai és a jugoszláv rendőrség ügynökei, élükön a kemény öklű, férfiasan vonzó magyar szuperügynökkel, Menő Fejjel, akit az ekkor 26 éves Bujtor István alakít. A főbb szerepekben Ajtay Andor, Madaras József és Psota Irén látható, de felbukkan benne Medveczky Ilona táncosnő, Koós János táncdalénekes és Papp László ökölvívó olimpiai bajnok is. No meg az Illés zenekar tagjai. A film főcímdala (Miért hagytuk, hogy így legyen?) pedig a korszak egyik emblematikus slágere lett.
A kortárs magyar film és a (rock)zene gyakorlatilag a hatvanas évek vége óta érintkezik egymással. Hol intenzívebben, hol lazábban, de lényegében elválaszthatatlanul. A Magyar Zene Háza Rockfilmklubja ötödik évadjában négy olyan alkotást – Szerelem első vérig (1986, rendező: Dobray György, Horváth Péter) Az oroszlán ugrani készül (1969, rendező: Révész György), Swing (2014, rendező: Fazekas Csaba), Sose halunk meg (1993, rendező: Koltai Róbert) – mutat be, melyek a maguk korában meghatározó jelentőséggel bírtak a hazai populáris zenekultúrában. A vetítések előtt Jávorszky Béla Szilárd mesél röviden e művek születéséről és poptörténeti jelentőségérél, utána pedig annak apropóján egy-egy filmesztéta vendéggel beszélget a vonatkozó hazai és nemzetközi trendekről.
![Vibe Changers x Szász Ági x MC Kemon x KRSA (PASO): Döntő](https://zenehaza.hu/storage/15192/conversions/vibe_changers_07_30-webp.webp)
![Firebirds Cirkuszi Társulat – Freak Fusion Cabaret](https://zenehaza.hu/storage/16190/responsive-images/240810_Firebirds_Cirkuszi_Tarsulat_1200x628_szn___webp_1200_628.webp)
![Zséda – Dívák & Ikonok kiállítás exkluzív](https://zenehaza.hu/storage/14624/responsive-images/240821_divak_kiallitas_exkluziv_zseda_1200x628_szn___webp_702_367.webp)
![Kokopelli Jazz Matiné](https://zenehaza.hu/storage/14272/conversions/240831_Kokopelli_Jazz_Matine_1200x628_szn-webp.webp)
![Shirley Horn – a nyugodt díva](https://zenehaza.hu/storage/16187/responsive-images/mozes_tamara_shirley_horn_1200x628___webp_840_439.webp)
![Szakcsi Lakatos Róbert Trio feat. Bolla Gábor](https://zenehaza.hu/storage/15188/responsive-images/szakcsi_lakatos___webp_1344_703.webp)
![Muzsikusok kávéháza: Sörös Jenő és zenekara](https://zenehaza.hu/storage/16180/responsive-images/20230321_KONCERT_patai_es_zenekara_muzsikusok_kavehaza_4_1200x628px_szovegnelkul-%281%29___webp_1200_628.webp)
![Lunchtime koncert – Háromhuszonegy Quintet](https://zenehaza.hu/storage/16224/conversions/240919_Lunchtime_Haromhuszonegy_Quintet_1200x628_szn-webp.webp)
![ROBOTORGONA](https://zenehaza.hu/storage/16181/conversions/20231006_koncert_robotorgona_1200x628px_szovegnelkul-webp.webp)
![Farinelli és sorstársai – sztárok vagy áldozatok?](https://zenehaza.hu/storage/16255/responsive-images/240929-Farinelli-1200x628___webp_411_215.webp)
![Sababa 5 (ISR) | Said Chalaban (MAR/HUN) lemezbemutató](https://zenehaza.hu/storage/15152/responsive-images/241002_sababa5_1200x628_szovegnelkul___webp_840_439.webp)
![Kode9 (SCO) | Lee Gamble (GBR) | AIWA | asvany](https://zenehaza.hu/storage/16207/conversions/MZH-kode9-leegamble-FBevent-v2-(1)-webp.webp)
![15 év dalai – a Kiskalász zenekar szülinapi koncertje](https://zenehaza.hu/storage/15692/conversions/Kiskalasz_5-webp.webp)
![Muzsikusok kávéháza: Taligás Tibor](https://zenehaza.hu/storage/15726/conversions/230404_ELOADAS_Pikacs-István_muzsikusok-kávéháza-_5_szovegnelkul_1200x628px-webp.webp)
![Babazuri – Kerekítő Tippentő Benedek Krisztával](https://zenehaza.hu/storage/16184/responsive-images/kerekito-%282%29___webp_503_263.webp)
![Palágyi Ildikó: A csodakert, vendég: Cakó Ferenc](https://zenehaza.hu/storage/15729/responsive-images/pal%C3%A1gyi_ildik%C3%B3_sajt%C3%B302-%281%29-%281%29___webp_1254_672.webp)
![Jazzbeavató a Modern Art Orchestrával](https://zenehaza.hu/storage/16223/responsive-images/241026_Jazzbeavato_a_Modern_Art_Orchestraval_1200x628_szn___webp_839_439.webp)
![Talpuk alatt fütyül a szél (1976)](https://zenehaza.hu/storage/16254/responsive-images/241029-Talpunk-alatt-1200x628___webp_840_439.webp)
![Világfalu – zenei szabadegyetem: Weyer Balázs](https://zenehaza.hu/storage/16258/conversions/241030-Világfalu-Weyer-B-1200x628-webp.webp)
![Gitárhősök #2: Jimmy Page, Jeff Beck, Eric Clapton (UK, 60s)](https://zenehaza.hu/storage/16263/responsive-images/Jimmy-Page-%281%29___webp_2560_1357.webp)
![A jazz nagy egyéniségei #10 – Bill Frisell](https://zenehaza.hu/storage/16267/responsive-images/Bill_Frisell-%281%29___webp_1673_879.webp)
![Zenei műszótár: szvit](https://zenehaza.hu/storage/15709/conversions/ground-webp.webp)
![Sun Kil Moon & Amoeba lemezbemutató koncert (USA/HUN)](https://zenehaza.hu/storage/16253/responsive-images/241123-Sun-kil-moon-1200x628___webp_411_215.webp)
![Vakvagányok (2001)](https://zenehaza.hu/storage/16193/responsive-images/ground___webp_1200_628.webp)
![Babazuri – Tündérfátyol, Zeneszó](https://zenehaza.hu/storage/16186/responsive-images/tunderfatyol-zeneszo___webp_385_203.webp)
![Szubjektív! Batta András sorozata – A virtuózok világa - a világ virtuózai #3](https://zenehaza.hu/storage/15693/responsive-images/batta-%281%29___webp_2400_1290.webp)
![Advent és Karácsony misztikus dalai](https://zenehaza.hu/storage/16257/responsive-images/250302-A-minimalizmus-1200x628___webp_1003_524.webp)
![A minimalizmus ezer éve](https://zenehaza.hu/storage/16260/conversions/250302-A-minimalizmus-1200x628-webp.webp)