Vetítés
Összművészet
Képzőművészet/Iparművésze
Dvořák és Janáček tündérmeséi
A történetmesélés öröme az emberiség legősibb spirituális élményei közé tartozik. A tündérmesék örökérvényű üzenete szövi át Radnóti Róza (zongora), Varga Oszkár (hegedű) és Matuska Flóra (cselló) kamaraestjét, amelyen Antonín Dvořák és Leoš Janáček olyan művei csendülnek fel, melyek szinte mind valamilyen mese vagy elbeszélés ihletésére születtek. A kifinomult, szenvedélyes zenék és a hozzájuk kapcsolódó mesék, történetek animációval megelevenedő gyerekrajzok kíséretében szólalnak meg az Igazgyöngy Alapítvány növendékei és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói együttműködésének köszönhetően, Radnóti Róza művészeti vezetésével. A zeneművek alapjául szolgáló mesék feltérképezésében Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta nyújtott segítséget az alkotóknak.
A koncerten fellépő három zenész régi alkotótársak, még zeneakadémistaként kezdtek együtt koncertezni a Róza által alapított Kamara-Kör tagjaiként, azóta töretlen barátságukat a kamarapartneri kötelék is szorosabbá teszi. Kísérletezésre, újdonságokra, spontaneitásra nyitott művészek, játékukat többek között ez a hozzáállás teszi izgalmassá és élővé. Matuska Flóra 2013-ban nyert felvételt a grazi Zeneművészeti Egyetemre Julian Arp osztályába, majd 2014-től a budapesti Zeneakadémián Varga István és Wagner Rita növendékeként folytatta tanulmányait. Fontos számára a kamarazene: több formációban is szerepelt a Zeneakadémia Tehetség Kötelez sorozatában, valamint fellépett a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Beethoven Budán fesztiválon és a Zeneakadémia Tehetségnapján. 2017-ben elnyerte a Paul Hermann-ösztöndíjat – melyet évente két csellistának ítélnek oda. Varga Oszkár Junior Prima-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kamarazene tanszékének tanára. 2014–2015-ben a Kelemen Kvartett tagjaként bejárta Európa legrangosabb koncerttermeit. A kortárs zene elkötelezettjeként 2016 óta az UMZE Kamaraegyüttes koncertmestere, amelynek keretében több jelentős mai szerző művét adta elő és mutatta be. Rendszeresen szerepel meghatározó fesztiválokon Magyarországon és külföldön egyaránt, számos rangos művésszel és zenekarral lépett már fel. Radnóti Róza 2024-ben Fischer Annie-ösztöndíjas zongoraművész, 2022-ben szerzett kitüntetéses mesterdiplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Eddigi zenei pályafutása során főleg kamarazenészként és szólistaként volt aktív, Magyarország legjelentősebb koncerttermeiben és Európa számos országában volt lehetősége fellépni. Zenei tevékenysége szerves részének tekinti az egyéb művészeti ágakat is magába foglaló projektjeit, több zenei videó és interdiszciplináris színpadi előadás megrendezése fűződik a nevéhez.
Az animációk elkészítésében közreműködtek a MOME média design szakos hallgatói:
Ábrahám Noémi
Ertinger Gabriella
Karcz Dorka
Krakoczki Dávid
Lilly McBrayer
Takács Tamás
Tóth Katinka
Témavezető: Bodóczky Antal
Művészeti vezető: Radnóti Róza