Ugrás a tartalomhoz
Azonnali hívás

SOLDOUT - Nagy Ádám szerzői est

Lemezbemutató koncert
Minden jegy elkelt
2022/12/29
Csütörtök
19:30 - 21:45
Koncertterem
Típus:
Koncert
Műfaj:
Pop
A Magyar Zene Háza saját rendezvénye.
gitárok, ének, vokál
Nagy Ádám
népi fúvós hangszerek
Ágoston Béla
ütőhangszerek és billentyűs hangszerek.
Födő Sándor
dobok, vokál
Borlai Gergő
hegedű, ének, vokál
Szirtes Edina Mókus
ének, bandoneon
Másik János
gitár, ének
Kohánszky Rajmund
dob
Csányi Zoltán
basszusgitár
Siklai István
dob
Fábry Adonisz
tuba, szaxkürt
Szentpáli Roland

SOLDOUT - Nagy Ádám szerzői est

Nagy Ádám, a nevét is viselő Roy és Ádám zenekar alapító tagjaként és gitárosaként vált ismertté 1998-ban. A Roy és Ádámmal az évek során számos sikert értek el, számtalan koncertet adtak, eddig nyolc nagylemezük jelent meg, dalaik „a csapból is folytak” – és folynak a mai napig. Az utóbbi években Ádám erőteljes szabadságvágyának terepévé vált, hogy szólóban, és más projektekkel is megmutassa magát, ahol kötöttségek nélkül élheti ki improvizatív zenei vágyait, így belefogott egy olyan retrospektív dalcentrikus album készítésébe is, amelyben új szerzemények mellett visszatekint a múltra, és egyben átformálja azt. Szerzői estje egyben egy lemezbemutató koncert is lesz, ahol a legismertebb Roy és Ádám és Wörk projekt művek mellett, más zenészeknek (Deák Bill Gyula, Kontor Tamás, Fekete Jenő, Kamarás Iván) írt dalai is megszólalnak teljesen új színezetben, meglepő feldolgozásban, alapvetően akusztikus, jazzes hangzással kiváló muzsikusok társaságában: Másik János, Ágoston Béla, Szirtes Edina „Mókus”, Borlai Gergő, Kohánszky Rajmund, Csányi Zoltán,  Ifj. Födő Sándor, Siklai Isván és Fábry Adonisz.

Nagy Ádám számára már az első Roy és Ádám-lemez meghozta zeneszerzőként is az elismerését (Huszka Jenő-díj – ma Artisjus-díj). Albumaikon olyan neves zenészek játszottak sokan mások mellett, mint Horváth Charlie, Szakcsi Lakatos Béla, Presser Gábor, Horváth Kornél, Elek István, Horváth Attila, Tátrai Tibor, Borlai Gergő. Az utóbbi években azonban Ádám erőteljes szabadságvágyának terepévé vált az önálló, vagy épp új partnerekkel közös munka, így 2015-ben egy instrumentális szólólemez készítése (lásd: Wörk Projekt), 2022-ben pedig egy Mohai Ádámmal közös LP is megjelent. Ebbe a szériába illeszkedik, hogy most egy önfeldolgozós anyag is készül:
„ahogy mindannyiunk élete egy ’trambulinon’ való ugráláshoz hasonlít a sok fenttel és lenttel, Nagy Ádám élete sem volt ez alól kivétel, de a sok fent és lent tapasztalása, a mélységek bánata és a magasságok eufóriája adta az ihletet ahhoz, hogy a korai éveiben szerzett dalai már egy érett zenész tapasztalásaival és átalakult hangzásvilágával átitatottan, a vendégzenészek útján pedig új „hangokkal” kiegészülve szólaljanak meg, és kerüljenek a lemezen, majd ezen a szerzői esten bemutatásra.”
A lemezbemutató koncert fellépői a popzene világából ismert olyan jazz, népzenei és undergound világot képviselő művészek lesznek, mint Másik János, Ágoston Béla, Szirtes Edina „Mókus”, Borlai Gergő, Kohánszky Rajmund, Csányi Zoltán Ifj. Födő Sándor ’Fodo’,
és a fiatal generáció tehetségei: Siklai István és Fábry Adonisz, akik egyéniségük, különleges hangszereik és azok egyedi megszólaltatása révén együttesen hozzák létre azt a fajta fúziót, amely már Ádám eredeti elképzelései között is szerepelt, nevezetesen az, hogy egy komolyabb, nehezen reprodukálható extravagáns zenei élménnyel gazdagíthassák a közönséget ezen az estén.

 

Minden jegy elkelt

Jegyárak

3 500 Ft
Elmentem a naptárba:

COVID információ

A jelenleg érvényben lévő szabályozás értelmében 2022. március 7-étől nem kötelező maszkot viselni a Magyar Zene Háza területén, valamint védettségi igazolvány nélkül látogathatók a koncertek, programok és a kiállítás is.

Mindezek ellenére továbbra is javasoljuk, hogy a koncerteken viseljenek maszkot. Továbbá felhívjuk figyelmüket, hogy a rendezvényekre történő belépés szabályai a kormányzati intézkedések függvényében változhatnak. Kérjük, hogy mielőtt elindulna az eseményre, tájékozódjon a Magyar Zene Háza honlapján az aktuális információkról.